Zuzu furcsán nézett. Nem csak a hétköznapi furcsaság csillogott szemében, mert azt látta már eleget. Ez tényleg, igazán furcsa volt.
– Jól vagy? – kérdezte tőle Pattantyú, aki a fegyvertárban volt tárlatvezető. Ezért hívták pattantyúnak, de a kollegáknak csak Patti volt.
– Ne nyaggass már, Patti, mert széttéplek – vakkantotta oda Zuzu. Pattantyú érezte, hogy emelkedik a vérnyomása. Ez már a régi Zuzu volt, akivel nem lehetett csak úgy szóba elegyedni, mert letépte a fejed. Zuzutól szinte mindenki félt. Sőt, Zuzutól mindenki félt. Az egész múzeum, és persze a látogatók is. Amikor Zuzu vezette a maga tárlatát – „Egy nemesi család hétköznapjai” – egy pisszenés sem hallatszott. Mindenki figyelt, mert ha nem, akkor annak következményei voltak. Komoly következményei.
Zuzut azonban nem lehetett kirúgni. Ő volt a kastély tulajának legkisebb lánya. Mint valami mesében, leszámítva azt, hogy itt nem egy sárkány volt a sárkány, hanem maga a királykisasszony. Zuzuban az volt a legrosszabb, hogy mindenkit utált. Beleértve saját felmenőit. Nyíltan gyűlölte a múltat, a kollegákat és főként Pattantyút. Tárlatvezetése kellemes anekdotafüzérek helyett rémtörténetek sora volt, melynek végén sokan rettegve, könnyes szemmel távoztak a kiállításról, és papírzsebkendőn kívül mást nem vásároltak a shopban.
– Patti, te tegnap beszéltél az apámmal? – kérdezte Zuzu.
Veszélyes kérdés volt. Bármelyik válasz halállal végződhetett. És ő nem akart meghalni. Persze, ha mégis halállal kell zárnia a napot, akkor legalább Zuzu öli meg. A gondolat kissé megvigasztalta. Mert bár Zuzu akkora paraszt volt, mint hat középkori jobbágynő, Pattantyús szerette őt. Annyira szerette, hogy csak makogni tudott a lány jelenlétében.
– … tegnap, apáddal csak…
– Patti, drágám, szedd össze magad!
Drágám? Pattantyú nem is tudta, hogy a nő ismeri ezt a szót.
– Nem… csak kicsit beszélgettem…
– Értem. És milyennek tűnt? Nem volt fáradt? Aggódom érte.
Nem. Azt a szót, hogy „aggodalom”, biztos, hogy Zuzu eddig soha életében nem használta.
Zuzu gyanús volt. Rettentően gyanús.
– Jól vagy, Zuzu?
– Igen, Patti. Kicsit fáradt vagyok. Egész éjjel olvastam. Te ismered Owalskynak a Középkori viccek kötetét? Baromi jó. Használni fogom.
Pattantyú megrázta a fejét. Itt valami nagyon nem stimmel. Zuzu kedves volt. Pont olyan nő, mint akinek elképzelte álmaiban. Olyan lény, akinek szerelmet lehet vallani. A gondolat gyorsan jött és rettentően erős volt.
– Zuzu, mondani akarok valamit.
– Mondd, szívem!
Pattantyú térde megroggyant. „Szívem”. Ez a szó szép volt, lágy, kedves.
– Zuzu, én szeretlek! – bökte ki gyorsan. Érezte, hogy karmazsinvörösbe borul a feje.
Zuzu pedig nem válaszolt. Mereven nézett rá. Pattantyú felkészült mindenre. Lehet, hogy a nő egy mozdulattal letépi az arcát. Vagy ad egy pofont. Vagy…
Azonban egészen más történt. Zuzu arca eltorzult. Megszokott arca mellett egy másik is megjelent, mely hasonló volt, de mégis egészen más.
– Jól vagy? – kérdezte a lányt.
– Aha! – bólintott Zuzu.
A bólintás is kettős volt. Az egyik arc nyugton maradt és őt nézte, a másik pedig hevesen mozgott le és fel. Mint valami bemozdult dagerrotípia. Aztán a két arc újra eggyé vált.
– Szia, földlakó – mondta Zuzu. – Én is szeretlek. És tudom, hogy régóta vársz erre a pillanatra.
A hang kedves volt. Egy egészen más Zuzuhoz tartozott. Zuzu megfogta Pattantyú kezét.
– Patti, te paraszt, azonnal engedd el a kezem – sziszegte egy egészen másik Zuzu az arc mögül.
– De te fogtad meg.
– Nem én voltam, hanem ez a némber.
– Milyen némber?
– Mit tudom én! Szellem, marslakó, a felettes énem. Honnan tudnám? A lényeg, hogy engedd el a kezem.
– Mert?
– Mert… mert… egyre erősebb, és ha bátorítod…
Pattantyú nem engedte el a nő kezét. Egy lépést előre lépett, baljával átkarolta Zuzu derekát, és olyan hevesen csókolta meg, hogy a nő szeme kidülledt.
Aztán Zuzu becsukta a szemét és visszacsókolt.
Amikor végre szétváltak, Zuzu megigazította a haját.
– Te hülye bunkó paraszt – mondta régi Zuzu hangon. – Szeretlek – mondta az új szellem, marslakó, felettes én hangon.
És ez a hang szép volt.
Pattantyú újra csókolt.
Még kettő, és ez az új nő győz.
És mindegy ki az, kell neki.
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!