Win-Win társadalom 2089

Delila úgy ült le a szék szélére, mintha szögek álltak volna ki belőle. Ábel le sem ült, de az íróasztal mögött várakozó férfi a szék felé biccentett.

– Jó így nekem állva! – válaszolt szárazan Ábel.

– Csakhogy én addig nem kezdem el – vont vállat a manipulátor. Idősebb férfi volt. Mély ráncok barázdálták arcát, melytől Delilának úgy tűnt, hogy egy mindentudó bölcs elé keveredtek.

– Ülj már le! – sziszegte Delila.

– De én állni szeretnék.

– Én meg beszélni – mondta a manipulátor. Barázdált arcán egy izom sem rezdült.

– Ülj le! – fordult Ábel felé Delila.

– Nem. Itt sem kéne lennünk.

– De én itt akarok lenni.

– Ezt jobb lett volna kint megbeszélniük – vetette közbe a manipulátor. – De persze el is mehetnek egyeztetni az álláspontokat. A legközelebbi szabad időpont három hét múlva lesz…

– Az nem jó! – vágott közbe Delila. – Addigra már késő.

A manipulátor széttárta kezeit, mint aki nem tehet semmiről.

Ábel végül beadta a derekát.

– Nos! – váltott stílust a manipulátor. – Azért jöttek szerény hajlékomba közös megegyezéssel – széles vigyorra húzta a száját –, mert hamarosan gyermeket nemzenek az emberiség javára, és némi módosítást szeretnének kieszközölni a leendő trónörökösben.

– Így van. Azt szeretnénk, hogy a gyerek okos, kiegyensúlyozott, boldog legyen – bólintott Delila. Ábel felhorkant.

– Hölgyem, a boldogság sajnos így nem programozható. Túl sok a paraméter. Itt még nem tart a tudomány. Persze van rá lehetőség, de…

– Többe kerül? – kérdezte Ábel. – Mennyit kéne leperkálni?

– Nem, sajnos ez nem pénzkérdés. Ha az lenne, akkor milliárdos lennék. Ez technikai akadályokba ütközik. A boldogságot csak úgy tudom megoldani, hogy lebutítom kicsit a gyereküket. Tudják: „boldogok a lelki szegények”. Ha eléggé visszaveszem az értelmi képességet, akkor egy elég jól belőhető boldogságszintet érhetünk el nála. A kérdés, hogy kell-e maguknak, egy ilyen gyerek.

– Nem! – vágta rá Ábel.

– Pedig meglepően sokan választják manapság. Úgy vannak vele, hogy ha felfelé nem lehet elérni, akkor legyen lefelé. A lényeg az eredmény, nem igaz?

– Ez hülyeség. Az én gyerekem nem lesz azért boldog, mert nem érti a világot.

– Ahogy óhajtja! A maga pénze. Akkor mi legyen? A befizetett összegért szinte mindegyik paramétert fel lehet tolni kicsit abban a huncut kis X kromoszómában.

– És az elég? – kérdezte Delila.

– Az elég szabványos. Szinte mindenki ezt választja, így bár okosabb lesz a gyermekük úgy húsz százalékkal, de mivel szinte mindenki okosabb, olyan átlagos lesz, hogy ihaj.

– Akkor tegyünk minden értéket az észre – mondta Ábel.

– Megtehetjük, de az okosság még nem okoz boldogságot. Sőt, ellenkezőleg: néha kifejezetten átok. Képzelje el! Ott él majd a többi hülye között, miközben ő látja a lényeget, de senki sem érti meg, senki sem figyel rá. Ez olyan, mintha a neje helyett egy mókussal próbálna meg együtt élni. Talán jól lehet vele ugrálni, de beszélgetni aligha. És nehezen fog párt találni magának. Összeférhetetlen lesz. Ilyesmi. Már régóta viszem ezt az irodát, és higgye el, nem ez az út vezet a boldogsághoz.

– Maga már csak tudja – jegyezte meg halkan Ábel.

– Ábel! – szisszent fel Delila.

– Ami azt illeti, én tényleg tudom. A tapasztalat és a statisztikák soha nem hazudnak, márpedig én elég komoly adatbázissal rendelkezem. Maguk a – a kijelzőre nézett – a tizenhatezer-nyolcszázhetvenötödik esetem. Ez elég komoly tapasztalatot sugall, nemdebár?

– De igen – bólintott Delila. – Akkor mit javasol?

– Nem is tudom – vont vállat a manipulátor.

– Mondja, mi az! – dőlt előre Delila.

– Vannak szabvány kombinációk, de… Áh! Inkább nem.

– Bökje már ki – csattant fel Ábel is.

– Nem lehet. Az állásommal játszom. Tudják, vannak olyan beállítások, melyek, hogy is mondjam, hivatalosan nem támogatottak. Persze hasznosak, de szürke zónában vannak…

– Mennyi? – kérdezte Ábel.

– Mi mennyi? – nézett férjére meglepődve Delila.

– Nem látod?

– Mit?

– Kéreti magát. Mennyi? – nézett a manipulátorra.

– Talán ötezer kreditért bemerészkedhetünk a félhomályba.

– Renden – biccentett Ábel, és egy mozdulattal elindította a kreditkihelyezést. – Ezen a tárhelyen van, anonim felveheti.

A manipulátor ellenőrizte az átküldött adatokat, majd látványos mosolyra húzta a száját.

– Akkor beszéljen – mondata Ábel szárazon. – Milyen módosításról lenne szó.

– Elsőként leszögezném, hogy a szó nem jó, de nincs rá jobb. Azt is tudom, hogy nem fog tetszeni maguknak, de higgyék el, bevált módszer és hihetetlen előnyökkel jár. Egyetlen dolguk, hogy levetkőzzék az előítéletüket, és elfogadják az igazságot, hogy ez az egyik legjobb eszköz a boldogságra. Persze nem a lelki boldogságra, hanem arra, amit a legtöbb ember el akar érni: a jólétre.

– Mondja már, mi az.

– Pillanat. A paraméter, mint már mondtam, kellemetlen mellékzöngéket hordoz. Úgy tűnik, mintha egyenesen rosszat akarnék a csemetéjüknek, de higgyék el, hogy nem így van. Elmondom, hogy mit kaphat a megszületendő gyermekük, ha ott piszkáljuk meg az önök örökítőanyagát. Először is helyzeti előnyt kap. Szinte mindenhol korábban, gyorsabban, akadálymentesebben fog érvényesülni, mint a többiek. Anyagi biztonságot kap. Több pénze lesz, nagyobb lehetőségei adódnak az életben.

– Ez csodás – bólogatott lelkesen Delila.

– Ugye? És a legjobb, hogy nem kell emelni hozzá az értelmet, az észt, a tehetséget. Elég, ha ezt az egy értéket tornásszuk fel. Egy átlagos értelemű ember is állhat így a világ csúcsán. Sőt, egy gyengébb képességű honfitárs is lehet valahol ezen mérhetetlen hosszú társadalmi sor elején, ahol még biztos nem fogy el a hús az ingyen osztogatott levesből. Ez a paraméter kapukat nyit meg. Igazságtalanságokat egyenlít ki. Gyógyír az egyén bajára. És nem kell hozzá szinte semmi.

A manipulátor befejezte mondandóját. Hátradőlt, két tenyerét az asztalra tapasztotta, mint egy modern Szfinx.

– Mi ez a csodaparaméter? – kérdezte Delila.

– Arra kérem önöket, hogy legyenek nyitottak.

– Azok vagyunk, csak bökje már ki! – morgott Ábel.

– Korrupció. Kicsit feltoljuk a korrupciós képességét.

– Nem! – csóválta meg fejét Delila, mint aki ki akarná rázni a szavakat hallójárataiból. – Nem.

– Pedig ez a megoldás. Elképesztő előnyökhöz juthat.

– De ez…

– Tudom, erkölcstelennek hangzik, de gondoljon bele, mit nyerhet.

– A gyerekem nem lesz korrupt – állt fel Ábel.

– De igen. Jó eséllyel mindenképpen az lesz. Ezt manapság elég nehéz elkerülni. Társadalmi szokássá vált. A baj az, hogy nehezen veszi majd rá magát. Éppen ezen lehet segíteni. Könnyen korrumpál majd, és őt is könnyű lesz meggyőzni. Higgyék el, nem szabad olyan buta gondolatokat forgatni a fejükben, hogy ez erkölcstelen. Az erkölcs egy igencsak ingatag, korral és hellyel változó fogalom. Olyan, mint a széljárás. Nézzenek körül. Evolúció hölgyem és uram, evolúció. Mi most éppen képessé tesszük a csemetéjüket arra, hogy túléjen. Legyünk reálisak – dőlt előre a manipulátor. Szikráztak a szemei. – Ahol az ész a kiválasztó erő, ott azt kell erősíteni, persze. De ahol a korrupció a menő, ott azt. Ne bújjanak elvek mögé, mert a kis Ábel, vagy a kis Delila… egyébként milyen nemű lesz?

– Kisfiú.

– Akkor pláne! A kis Ábel nem lesz képes érvenyesülni, ha nem veti be a modern eszközöket. Most ez itt a túlélés záloga. Nem kell ezt szégyellni. Semmi nincs ebben. Majd máskor más lesz. De most ez van. Talán művész lesz, és jó szerződéseket akar: korrupció a gyorsforgalmi sáv. Pénzt akar? Korrupció a leggyorsabb út. Előléptetést? Ne kelljen már ismételnem megam. A korrupció egyébként szép. Szorosabbá fűzi a kapcsolatokat. Higgyék el, nemsokára felismerik az előnyeit. Lesz neki saját neve. Mondjuk nexokrácia. Én alkottam. A kapcsolat szóból. Nexum, nexokrácia. Ugye jó? Erre megyünk. Legalább ne tagadják. Talán egyszer lesz más. Leszenek idők, amikor olyan gazdag lesz mindenki, hogy senkit sem érdekel egy kis helyzeti előny, de azért, ezt maguk is beláthatják, erről most nincs szó. Most a gyorsforgalmi sávokon van a hangsúly. Na, ne kéressék már magukat! Feltoljuk önökben azt a kis értéket ott az X kromoszóma GUD-334621 szekvenciájában és a kis fiúcska már az óvodában is előrébb tart majd, mint a többiek. Egy jó helyen eldurrantott mosoly, ölelés csodákat tesz. És neki nem fog fájni. Neki ez természetes lesz. És talán idővel még példakép is lehet belőle. A nexokrácia egyik vezetőjévé is válhat. És maguk lesznek a szülei. Kész főnyeremény.

A manipulátor mondatai elektromos mezőként vibráltak a szobában.

– Ugyan már! Egy kis nyitottságot. A gyerekük jövője a tét. Adjanak egy kis előny neki. Új értékek…

– Ezek nem értékek.

– Itt téved. Dehogynem! Minden érték, ami a túlélést növeli. Az pedig nem a maguk hibája, hogy most ez számít igazán. És ne áltassák magukat. Nem ez lesz a jövő záloga, hanem már most az. Ne ragadjanak le a régi dolgoknál! Gyerünk, legyenek bátrak!

Delila félve nézett fel férjére.

– És ha változnak a szelek?

A manipulátor elmosolyodott. Ráncai sátrat vertek szája körül.

– Asszonyom! Erre mindig szükség lesz. Mindig, amíg előre lehet jutni mások által. De rendben, írjunk sci-fit, tegyük fel, hogy nem. Akkor sincs semmi. Attól, hogy valaki kiváló úszó, a szárazföldön nem úszik sehová. Szóval minden menni fog a maga útján. A fiuk él, boldogul, ahogy mindenki más. De amint ott lesz egy kis rés, egy kis lehetőség, ő azonnal az ötödikbe kapcsol majd, és úgy siklik előre, mint egy angolna. Tudják, sokat gondolkodtam, és arra jutottam, hogy nincs még egy ilyen hasznos tulajdonság, mint a korrupcióra való hajlam. Ez maga az elixír, a kulcs a zárt kapukhoz. Csak két dologra van szükség: egy hogy ne érezze rosszul magát tőle, de ez garantált, és kettő: ne ítéljék el érte. De ettől sem kell félni. Ha a gyerekük zsigereiben van az ösztön, akkor nincs az a társadalom, ami elkapja. Tudják, csak az amatőröket fülelik le, de ő ízig-vérig profi lesz. És minél jobban halad előre, annál nagyobb biztonságban lesz. Ez kérem társadalmi rend. Én nem aggódnék. Nos, mi legyen? Okosnak turbózzuk fel, szépnek, vagy legyen egy modern, a korhoz illeszkedő ember?

– Ábel? – nézett fel Delila.

– Nem tudom – rázta meg fejét a férfi.

– Ne feledjék, a gyerekük boldogsága a cél. Új társadalmat építünk vele.

– Nexus…

– Nexokrácia. Gyakorolja, mert hamarosan mindenki erről beszél. Na, jöjjenek!

– Én nem… – hebegte Ábel.

– Ugyan már! Ha engedik a változtatást, akkor adok tíz százalék engedményt, és megpöcköljük kicsit azt az okosságot is.

– Tényleg?

– Persze. Mindenki jól jár, én is, maguk is és a kis trónörökös is. Win-win, uram, win-win, csak el kell lazulni.

Az öreg felállt, és a háta mögötti ajtóhoz lépett.

– Látják, ez is az volt.

– Micsoda?

– Nexokrácia, vagyis a korrupció gyermeke. Win-win. Na, gyerünk, csináljunk egy új embert.

Delila felállt, és elindult az öreg felé. Ábel vonakodva követte.

– Mondja, miért csinálja ezt? – kérdezte a manipulátort, amikor mellé ért.

– Tudja, én is korrupt vagyok, de sajnos nem zsigerből. Én tanultam, és ritkán ugyan, de még mindig rosszul érzem magam miatta, de ha mindenki ilyen lesz… ugye érti?

Ábel bólintott.

– Na, ez a beszéd! Maguk jó szülők lesznek, és a gyerekük egy mázlista.