Win-win Mirella

A kaszinó előtt komoly sor volt. Elnyomott magában egy káromkodást. Míg várakozott, megjelent benne a jóleső izgalom, mely idáig is elhozta. Nyerni fog. A zsigereiben érezte, hogy most itt a nagy nap, pedig nem is tudta, hogy hol vannak a zsigerei. Rákeresett. Már éppen belemerült volna a cikkbe, amit egy elsőként feldobott wiki klón oldalon talált, amikor rákiabáltak a sor elejéről.
– Tilos a hálózat!
Morogva tette el a PerComját. Tudta, persze hogy tudta, de akkor is. Már a sorban sem lehet? Ez abszurd, mintha alvás előtt már két órával kötelező lenne az álmosság. Talán nem a legjobb példa, de most nem tud jobbat, mert nem veheti elő a PerComot, és nem kereshet rá a legjobbhasonlatok.dot-ra. Pedig tényleg ott vannak a legjobbak. Egy két kulcsszó és máris jön a hasonlat. Ha a haverok tudnák, hogy nem magától ilyen rohadt irodalmi, talán nem is állnának szóba vele, de biztos nem neveznék „írókámnak”. PerCom nélkül nincs valami nagy fantáziája. Ezt minden alkalommal beismerte, ha egyedül volt.
Eggyel rövidült a sor. Vajon miért ilyen lassú? Teltház van? Nem szerette a péntek estéket. Ezért állt be minden héten a sorba, mely ma igencsak hosszúra sikerült. Úgy tűnik, sokan ölik szerencsébe a bánatukat. De hogy ennyien? Bizsergett a keze, és már-már arra vetemedett, hogy lopva előhalássza kabátja belső zsebéből a PerComot, de a kapuban strázsáló böszme alak megint elkiáltotta magát.
– PeComokat kérjük kikapcsolni. A SORBAN IS!
Vagy látnok a böszme, vagy hetedik érzéke van. A hatodik érzéket hamarosan lefoglalja a PerCom, ezért érdemes áttanulni a dolgokat. Hetedik érzék ez volt a böszmének.
Két lépéssel megint közelebb került a bejárathoz.
Elálmodozott azon, hogy nyer, és meglehetősem tetszett neki az álom. Ha a tegnap bejövő éves bérét megduplázza, akkor haza sem megy. Egyenest betér az első PerCom klinikára, és a haverok közül neki lesz elsőként beültetett eszköze. Onnantól isten lesz, hasonlatisten, tényisten, viccisten, tudásisten, és még vagy ezer isten, amíg el nem árulja nekik, hogy nála már egyenesen a fejbe érkezik a hálózat, és nem holmi vacak kis kéziegységre.
Ha megduplázza a fizetését, mindenre lesz pénz. Előfizet Uljincseknek is a PerComra, és talán megveszik azt az okositót a lakásba. Állítólag a beültetett PerCommal együtt csodákra lesz képes a lakás. A nappali köszön majd, és aktuális hangulatától függően kapcsolgatja majd a net-showkat, és a kislámpát a sarokban.
Jóleső vigyorgással várta ki, hogy a sor felére fogyjon előtte. Álmodozni igenis, hasznos dolog. Pláne, ha nem lehet elővenni a PerComot.
A böszme megindult. Ettől egyszerre lett izgatott és bosszús. Tudta, hogy mi jön.
– Mutassa! – lépett a várakozók elé a böszme, és addig nem tágított, míg az illető a szeme láttára ki nem kapcsolta a PerComot. Ez a rész idegesítette. A másik viszont kifejezetten felspannolta: a következő eresztésnél már bent lesz.
Jöhet a nagy játszma.
– Mutassa! – mondta a böszme. Tényleg bazi nagy alak volt. Vajon mennyit kereshet? Vagy jutalékot kap a nap bevételből? Azt azért nem hitte volna. Túl kicsi, és túl kétkezi munka ez ahhoz. Valószínűleg napi bért kap. Éves biztosan nem. Mert tegyük fel beteg lesz: itt a hús számít, kilóban. Aki nem tud jelenlétileg böszme lenni, az biztos nem keres beengedő-emberként. Talán kidobó-ember is egyszerre? Dupla bérért? Elhatározta, hogy ennek mindenképpen utánanéz. Még az is lehet, hogy böszmeként kedvezményt kap a kaszinóban. Fél kreditért pörgethet, vagy nyomhatja meg a rabló gombjait. A böszme nem tágított. Elővette a PerComot, és látványosan kikapcsolta rajta a hálózatott. A csatlakozást mutató ikon pirosra váltott, és ő elszakadt a G-nettől.
Szar egy érzés, az már biztos.
– A krediteket letöltötte? – kérdezte a böszme.
– Aha! – mordult oda nem túl kedvesen.
Nem szerette, ha hülyének nézik. Azt sem, ha amatőrnek, márpedig ilyen kérdést csak annak tesznek fel az ajtónállók, akiről lerí, hogy mazsola. Ő nem mazsola.
Duzzogva várta ki a sorát.
– Öten bemehetnek! – sétált vissza a sor mellett a böszme, és lekapcsolta az oszlopról a sötétbordó kötélutánzatot.
Ő volt az ötödik. Meg mert volna esküdni, hogy a böszmének mozgott a szája a számolás alatt. Biztos nem kap jutalékot.
Bent a jól ismert fényes folyosó fogadta. Felszállópálya a szerencséhez. Egy helyes egyenruhás lány állt a terem ajtajában.
– Jó napot, uram. Régen láttuk! – köszönt rá.
Biccentett. Szerette ezeket a semmibe nem kerülő kedvességeket. Mikor szól rá így Gyöngyike a földszint háromból? „Jó napot, André, régen láttam”. Soha. Mondjuk nem is látta régen, de ez részletkérdés. Ezek itt legalább megjegyzik, ha az ember fia erre vetődik.
Úgy állt meg a terem közepén, ahogy Napóleon mérte fel a csatamezőt valamikor régen. Hogy mikor, az most PerCom hiányában nem kideríthető.
Megtapogatta a kézi belsőzsebben szunnyadó kézi egységet. Hülye böszme, méghogy elfelejtette letölteni a krediteket? Akkor hogy játszana? Sehogy.
A hatalmas terem tömve volt. Nem csoda, hogy csak csordogálva engedték be az embereket. Az asztalok tele voltak. A kockánál nem volt hely, és a Blackjacknél is tiporták egymást a népek.
Jó lesz ez, gondolta lelkesen. Pezseg az élet. Ilyenkor lehet nyerni, amikor mozog a csí vagy mi a frász. Erre is rá kell majd keresnie.
Megtapogatta belső zsebét. Szinte érezte a kreditek súlyát. Egy év keresete. Nincs más dolga, csak megduplázni azt. Semmiség.
Első körben a rablókhoz sétált. Bevezetés.
Leült a gép elé. Kényelmes egy fotelt rittyentettek ide, azt meg kell hagyni. Belemerült a mintázatok által nyújtott kellemes zsongásba. Megjelent egy pincérnő, és tudta, hogy mit szokott rendelni. Bezzeg Gyöngyike a földszint háromból: fogalma sem lenne, hogy mit hozzon. Átdobott három kreditet az italért és egyet a lánynak. Fiatal helyeske volt. Nemrég kezdhette a szakmát, mert arcán még valódinak tűnt a mosoly. Nyilván ő sem kap jutalékot, de a jattot talán elosztják egymás között a nap végén.
– Valami harapnivalót? Felújítottuk a klubszendvicsünket – kérdezte a lány.
Nem akart túl belemerülni a rablóba. Ez csak bemelegítés. A nyerésnek megvan a saját koreográfiája, és ő jól ismert minden egyes lépést. Ha most enne, akkor itt maradna a rablók előtt, és vagy veszítene a napon vagy nyerne valamit, de egyik sem verné a padlóhoz. Nem. Most nincs evés. Talán a végjáték után, levezetésképpen.
– Majd később – mosolygott rá a lányra, aki visszamosolygott rá. Gyöngyike nem is tud mosolyogni.
Fogyott a kredit, de néha be is jött egy-egy sor. Nullán volt. Érezte, hogy a rendszer dolgozik, a játék elkezdődött. Még várni kell, de nem túl sokat. Lesz egy pont, amikor a szerencse hirtelen megvastagszik. Az eddig láthatatlan, észrevételen zsenge kis patak hirtelen duzzadni kezd. Ezt kell meglovagolnia. Most csak vár a hullámra, mint azok a bolond szörfösök a deszkáikon ücsörögve. Sok ilyen filmet nézett a neten. A szörfösökről sokat lehet tanulni, bár tényleg bolondok.
Lejött egy sor, és ezzel visszanyerte az eddig eltapsolt krediteket.
Felegyenesedett a székben.
Újabb két semmiség érkezett, majd újra kijött egy sor, amivel tíz százalékkal nőtt a kezdőkeret. Erre várt. Jön a hullám, fel kell állni a deszkára.
Kikászálódott a székből, melyben akár aludni is lehetett volna, olyan kényelmes volt, és elindult a Blackjack asztalokhoz. Alig tudta átverekedni magát a tömegen.
Várt.
Ilyen sokan ezre éve nem voltak, nyugtázta elégedetten. Üres teremben az ember nem játszik szívesen, feltéve, ha nem amatőr nyugdíjas, vagy kiégett profi. Most azonban pezsgett a terem.
– Még egy kört, míg vár? – talált rá a helyeske.
– Még nem… – mosolygott rá. A lány kedvesen bólintott, és ez valahogy hatott rá. – Na jó, hozzon egyet!
A lány elsietett. Tényleg kezdő lehet.
Végül adódott egy hely. Beült.
Az első két leosztás szót sem érdemelt. Vesztett, de nem volt nagy a tét. Ki kell várni. Olyan ez, mint a szikra. Csihol, csihol az ember, és nem tudja, mikor kap lángra a faforgács.
A harmadik leosztásnál meglehetősen nagy szikra pattant ki a lapok közül. Jött egy Push. Senki sem nyert. Visszakapta a tétet. De ez nem lett volna elég. A mellette ülő három játékos viszont vesztett. Nem is keveset.
Itt a szikra.
A következő téttel óvatos volt. Most tesz forgácsot a szikra alá.
Nyert. Csak ő az asztalnál.
A helyeske meghozta az italt, és ez égi jelnek tűnt.
Megkapta a második lapot. Két király. Ez király, futott át fején a gondolat, és ettől nevethetnékje támadt.
– Split! – bökte ki váratlanul.
Marhaságnak tűnt. Így is husza volt. Nincs az a szerencse, amivel a ház nyerhet, de ő mégis bemondta. Az összes forgácsot odahányta a szikra alá. Dupla a tét, de érezte kezében a tűzszerszámot.
A két lapra külön kért lapot.
Az egyik egy ász volt. Már nem veszíthet.
És a másik királyra mi érkezik?
Tízes jött.
Ha az egy partiban két húszas nem felívelést jelent, akkor legyen átkozott.
A háznak végül tizennyolca jött össze.
Duplán nyert. Az osztó gratulált. Meg is érdemelte.
– Ez igen – szólalt meg mellette egy nő.
Ha a pincérke helyes volt, akkor ez a jelenség egyenesen bombázó. Látta már itt korábban is a nőt, de ilyen közelről még soha nem volt szerencséje megismerni.
Hümmögött egy sort. Most nem a nő számít, hanem az éves fizu, és a holnap beültetésre kerülő PerCom. Mert be fogja ültetni, ez már biztos.
A következő leosztások is jól mentek. Visszavett a tűzből. Nem kell nagy tét. Lássuk, hogy mikor kezd erősödni a láng.
Végül zsigerből jött a döntés, most is a semmire. Egy vacak kilencesre jött egy nyolcas, ekkor duplázott.
A nő felszisszent mögötte. Hát sziszegj csak anya, ilyet még nem láttál.
Az osztó osztott, és ő, a zsigerek már csak ilyenek, kapott egy négyest. Huszonegy. Na, ezt üsd meg, barátom! Érezte, hogy emelkedik a székből, hogy beindult. Innentől nincs határ. A háznak tizenkilenc jött össze. Bukta.
Most kezdett igazán játszani. Nem ivott leszámítva azt az egyet, amit korábban rendelt.
– Magának ez igencsak megy – jegyezte meg a nő.
El is felejtette, hogy ott áll mögötte.
– Aha. – bólintott kurtán.
– Ma bankot robbant?
– Azt bizony – bólintott határozottan.
Egy óra elteltével nem is állt tőle távol. A fizu duplájára nőtt. A PerCom minden nyerésnél kis rezgéssel nyugtázta a beérkező összeget, és ez az apró jel minden egyes pillanatban megerősítette benne az érzést, hogy a zsiger működik. Az minden esetben működik. Nincs az a szisztéma, ami felérhetne a jó öreg megérzéssel.
Akkor állt fel, amikor az első jelentősebb összeget elveszetette. Még így is túlteljesítette az kitűzött célt.
– Csak nem megy el? – kérdezte a nő.
– Maga aztán kitartó – fordult meg a székén.
– Szeretem a profikat.
– Én nem vagyok az.
A nő felkacagott. A teremben mintha felragyogtak volna a lámpák.
– Ha maga nem, akkor itt senki – mondta végül, amikor kikacagta magát. – Hogy csinálja?
Néhány másodpercig azon tűnődött, hogy a nő beépített játékos, és ez az egész arra megy ki, hogy ülve maradjon, de nem bánta. Nem a nőre figyelt, hanem az érzésre, és a láng még mindig ott volt.
– Ha az ember figyel a megérzéseire, akkor minden rendben van.
– Megérzés? Az valami varázslat? – kérdezte a nő.
– Ha jól használjuk, akkor igen.
– És most mit mond a megérzése?
Nem akart azonnal válaszolni.
– Uram? – kérdezte az osztó.
– Igen – fordult az asztal felé. – Játszom.
– Szóval? – kérdezte mögötte a nő.
– Ezt figyelje!
A következő két leosztásban bődületes nagy pénzeket nyert. Többen tapsoltak. A ház osztót cserélt, de ő ezt már nem várta meg. Felállt.
Remegett a lába. Elképesztőn sok pénz rezgett a PerComjában.
– És most? – kérdezte nő rejtélyes mosollyal az arcán.
Ebben a pillanatban vált biztossá, hogy új partnere nem véletlenül csapódott hozzá. A kaszinó embere, vagy potyázó, vagy profi. Akkor is a legszebb nő volt, akit valaha is látott.
Elsétáltak a rablók előtt. A távolban egy komoly pókercsata zajlott. Csak úgy hemzsegtek az asztal körül. Talán ott is ül egy zsigerből játszó alak.
– Rulett? – biccentett a kerekek felé a nő.
Nem válaszolt. Tudta, hogy csapda, de azt is tudta, hogy a láng még ott van. Olyan biztosan érezte a jelenlétét mintha maga előtt látta volna. Nyerni fog a keréknél, ebben biztos volt.
– Maga kicsoda? – nézett mélyen a nő szemébe.
– Ezt hogy érti?
– Mit akar tőlem?
A nő nem válaszolt. Ha online lett volna a PerComja, akkor elég lett volna ránézni a nő azonosító jelére, és tudta volna, hogy merről fúj a szél. De biztonsági okokból, és a csalások kiküszöbölése végett a PerCom itt nem érhette el a hőn áhított G-netet.
– A kaszinótól van?
A nő nevetni kezdett. A lámpák megint fényesebben izzottak fel.
– Én? Nem. Nem vagyok a kaszinótól. Ide járok kikapcsolódni.
– Játszik?
– Soha! – rázta meg fejét a nő. – Soha! Az nem nekem való.
– Akkor?
– Keresek valakit.
– Kit?
– Valakit. Nem tudom, kit. Majd ha megismerem, megtudom – vont vállat a nő.
A tömeg új hömpölygött körülöttük, mint egy biotenger.
– És úgy gondolja, hogy egy kaszinó megfelelő hely arra, hogy megkeresse azt a valakit?
A nő vállat vont: – Igen, hülyeségnek tűnik.
– Azt nem mondtam.
– De én is annak érzem.
– Akkor?
– Akkor is. Így érzem jónak. Egy emberről sokat elárul, ahogy játszik.
– Szerintem már az is elárul néhány dolgot, hogy beteszi ide a lábát.
A nő ismét nevetett. Őszintének tűnt a jókedve.
– Igaz. Nagyon igaz, én akkor is itt keresek.
A kaszinó körülöttük pörgött. Egy bárpultnál kötöttek ki. Beszélgettek. Hosszan. Mindenről. Egy óra elteltével biztos volt abban, hogy Mirella mégsem beépített ember. Túl kedves volt, közvetlen, és eszméletlen jó volt a humora. Annyit nevetett, mint még soha. Két óra múlva mélyebb vizek felé eveztek. Mirella mesélt a múltjáról, a lánykoráról, a rossz pasikról és jó barátnőkről. Mirella ember volt. Ízig-vérig nő, aki valamilyen ködös okból kifolyólag ebben a kaszinóban akarta megtalálni a kiutat amúgy zsákutcába jutott életéből.
Végül eljött egy pillanat, amikor mindketten csendben maradtak. Feszült volt. Remény csírázott benne. Egy jobb jövő ígérete. Tetszett neki Mirella. Ha nem itt találkoztak volna, hanem mondjuk a közértben…

– Lenézel, ugye? – kérdezte a nő.
Meglepődött.
Az igazság az volt, hogy a nő fején találta a szöget.
– Persze, hogy le – biccentett a nő. – Csak azt felejted el, hogy te is itt vagy.
Ekkor változott meg benne valami. A mondat olyan éles volt, hogy szinte fájt.
– Azt hiszed, hogy a pénzedért csinálom – provokált tovább Mirella. – Tudom, hogy azt hiszed.
Vajon hova tűnt az elmúlt két óra, tűnődött el egy pillanatra, de a nő folytatta. – Tudod, mit? Tedd fel azt, amit ma nyertél.
Na, ez az! Erre ment ki a dolog, szisszent fel magában.
– Tedd fel! De csak azt, amit ma összehoztál. Egy kredittel sem többet. Tedd fel a kerékre.
– És?
– És ha nyersz, akkor bármi is történt köztünk, annak vége. Szimpatikus vagy, de akkor abban a pillanatban lelépek.
– És ha bukom?
– Akkor egymásba karolunk és kisétálunk innen.
– Vagy tovább játszunk…
– Nem! – csattant fel a nő. Meglepően éles hangja volt. – Nem – ismételte meg halkabban. – Akkor kimegyünk együtt, és soha többet nem jövünk vissza.
– Soha?
– Soha. Akkor ez az egész azért volt, hogy mi ketten megismerjük egymást. Már nincs rá szükségünk. Csak egymásra. Nos?
Vákuumba került. A kaszinó zajongott, de őt mintha nem érték volna el a hangok. Magába nézett, és nem tudta, hogy mit érez. A zsigerek több irányba repkedtek.
– Nos? – kérdezte a nő. – Csak nyerhetsz. Win-Win helyzet, vagy valami ilyesmi.
A helyeske éppen mellette sitetett el egy tele tálcát egyensúlyozva jobbján. Rákacsintott.
– Oké! – pattant talpra. – Kerék?
– Kerék! – bólintott Mirella.
Az rulettasztaloknál is tömeg volt.
Ránézett a kerékre. A tűz még égett bent. Igen. Nyerni fog. Most már csak az a kérdés, hogy mit,
Fekete 17. A hetedik prím a sorban.
PerComját utasítva rátette a tétet. Pontosan annyi maradt rajta, amennyivel pár órája belépett.
A kerék pörögni kezdett.
– Rien ne va plus – kiáltotta a krupié.
Érezte, hogy meglódul benne a vér. Mirella megszorította a kezét.
A golyó pattogva kereste a helyét. A játékosok szemeiket a mágikus piruettre szegezték.
A kerék lassulni kezdett, de még nem látszott, hogy a golyó hol állt meg…
– Ez – mondta Mirella.

A sötétség olyan váratlan volt, hogy elvesztette az időérzékét. Talán pislogott, talán két óra telt el. A legfurcsább a csend volt. Csend volt és vak sötét.
Végül bekapcsoltak a vészfények. Az oldalfalakról keskeny csíkokban biztonsági lámpák gyúltak.
– Mi ez? – kérdezte halkan.
A teremben semmi sem mozdult. A játékosok, az osztók, a biztonsági őrök, a pincérek – a helyeske is – mozdulatlan merevségben várakoztak. Senki sem volt élő.
– Mi ez? – kérdezte újra, de Mirella sem válaszolt. Merev tekintettel nézte a pörgésében megállt kereket.
– Hahó! – kilátotta valaki a terem végéből. – Van itt valaki?
Kihámozta kezét a nő szorításából. Mirella keze meleg volt. Valós hévvel szorította néhány másodperccel korábban.
– Hahó! – kiáltotta a távoli alak. Valahol a pókerasztalnál lehetett.
– Itt vagyok! – kiáltott vissza.
Mirellára nézett.
És fájt a szíve.
Úgy fájt, mint még soha.
Éppen akkor kattant vissza az élet, amikor összetalálkoztak a pókerasztaltól kikászálódó férfival. Mintha mi sem történt volna, minden folytatódott tovább. Nem maradhattak túl sokáig. A biztonságiak két pillanat alatt az utcára toloncolták őket.
– Ez mi volt? – kérdezte a pókeres.
– Áramszünet volt, és ti kussoltok, míg éltek! – mondta a böszme megnyerő ökölmutogatással kísérve.
Bólintottak.

Felszállt a metróra. Ilyenkor általában elolvassa a postát, de most Mirella körül pörögtek a gondolatai. Lelki szemei előtt vissza-visszatért egy kép: a krupié félig nyitott szája, előtte az asztal, a kimerevedett kerék, benne a golyóval, és a golyó alatt egy számmal: 17.
Soha nem vesztett még ekkora tétet.
Sírni kezdett.