Úgy döntött, hogy nem lesz lelkiismeretfurdalása, nem hánykódik majd este álmatlanul. Nem! Megteszi! Bátran, keményen, belead majd mindent.
Kint már lassan beesteledett. Ilona két napra utazott el. Tegnap még bírta valahogy. Még kitartott. De hogy lehet kitartani úgy, hogy nap mint nap ott a kísértés? És persze felmerül, hogy miért is kéne kitartania? Miért? Hát nem az az élet lényege, hogy éljünk? Így vagy úgy, hibákkal, esendőséggel, titkos és nem titkolható vágyakkal. Hiszen a vágyak mozgatják az életet. Azok adnak irányt, mutatják az utat. A vágy az élet megrontója, de az a fűszere is.
Ilona holnap délben ér majd haza. Addig bármi megtörténhet. Rossz és jó egyaránt. Mert fel kell készülni, hogy baj lesz. Megesik az ilyen. És ha bekövetkezik, akkor oda kell állnia Ilona elé, és be kell vallania mindent. És Ilona majd mérges lesz. Talán nagyon mérges. Volt már ilyen, és bizony annyi év után is csak nagy nehezen bocsájtott meg neki. De ezt is fel kell vállalnia. Élni kell. A vágyak… Ilona idővel majd megenyhül. Ahogy eddig mindig megbocsájtott. Azonban, ha minden jól sül el, akkor Ilona meg sem tudja majd. Nem jön rá, és az élet megy majd tovább. Persze fel kell vállalni, hogy ha titokban marad az este, az talán rosszabb, mint ha kiderül. Mert a titok kiskapukat nyit a vágy felé. Olyan kiskapukat, melyek ezután éjjel nappal hívogatják majd, és ő be fog osonni azokon a kiskapukon. És jó lesz minden pillanata. Aztán már nem várja meg, hogy Ilona újra elutazzon az anyjához. Elég lesz, ha elmegy a piacra, vagy estére bridzsezni a barátnőihez. Elég lesz egy óra, és ő majd rohan. Rohan oda, ahol éjjel-nappal tárt karokkal várják azok a fiatal lányok.
Megtorpant az ajtóban.
Talán nem kellene. Talán parancsolni tud magának. Talán mindez csak az ördög praktikája.
Megfogta a kilincset, és elképzelte, hogy otthon marad. Iszik egy sört, van a hűtőben egy kis sajt, és a kenyér is friss. Megnéz egy filmet.
A kép olyan élesen hatolt elméjébe, hogy megszédült.
Elképzelte a pillanatot, amikor odalép a lányhoz. Amikor bevallja a vágyát, és aztán elképzelte, hogy…
Nem bírta tovább. Repült, futott, szárnyalt. A vágy győzött. A vágy egy szűk utca, mely túl szűk ahhoz, hogy megforduljon benne az ember.
De nem baj. Majd bevallja, vagy nem. Kell neki. Szüksége van rá. Talán még arra a marcangoló lelkiismeretfurdalásra is, amely utána következik. Ilona megvető pillantására, a megaláztatás időszakára. Kell mindez, mert ez is az élet része. A bűn is az élet része, és aki nem vétkezik, az soha nem tudhatja meg, milyen a megbánás. A tékozló fiút is jobban megbecsülték, és ő ezért tékozló fiúvá akar válni.
Húsz méter múlva már szúrt a tüdeje, de nem érdekelte.
Aztán már a szíve is félrevert, de az sem volt gond.
Jobbra fordult. Hányszor képzelte már el ezt? Ezerszer? Tízezerszer?
A lány ott várta. Szép volt, kedves. Mosolygott. Már ezért a mosolyért megérte, futott át fején a gondolat. De most nem ért rá ezen mélázni. Többet kap tőle hamarosan. Sokkal többet.
– Kisasszony! Kérek egy dupla sajtos gigaburgert, egy nagy kólát, de cukrosat, egy extranagy sültkrumplit. – Lihegett, izgult, de már most tudta, hogy megérte. – És kérek még egy doboz csirkenugátot is.
– Salátával?
– Nem. Salátát ne tegyen bele, kérem.
*
Július 21. a műkaja/junk food világnapja
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!