UTOLSÓ PROJEKT

Írta:

Varga Lóránt

Szereplők:
KORNÉL – igazgató
CIPRIÁN – igazgatóhelyettes
ARIANNA – elnökségi tag
ELNÖKSÉGI TAG II
ELNÖKSÉGI TAG III
Szín: tárgyaló
(IGAZGATÓ belép a már megtelt tárgyalóterembe. Körbenéz majd a fő helyre siet)
IGAZGATÓ: Azt hiszem, hogy már tudjátok, ez lesz az utolsó értekezletünk.
(a teremben csend, mindenki a maga előtti iratokra mered)
IGAZGATÓ: Azért nem kell annyira elkeseredni. Aki itt ül, az nem lesz vesztes. Persze veszítünk, mert amit nem nyertünk meg, az mind veszteség, de ennél nagyobb bajunk soha ne legyen. Ha jól tudom, a teremben lévők mindegyikének van B terve. Hát most csak elő kell venni azt.
(egy pisszenés sem hallatszik)
IGAZGATÓ: Akkor megkérném az igazgatóhelyettesünket, hogy vázolja a helyzetet.
IGAZGATÓHELYETTES (felállva): Köszönöm! Kollégák, ennyi volt.
(IGAZGATÓHELYETTES leül, többen kuncognak)
IGAZGATÓ: Ciprián, azért egy kicsit részletesebben.
(IGAZGATÓHELYETTES újra feláll)
IGAZGATÓHELYETTES: Elnézést, Kornél, de ezen nincs mit szépíteni. Elkövettünk pár hibát, amit most nem tudtunk korrigálni. Ez van. (IGAZGATÓhoz) A részelteket egyébként mindenki ismeri, Kornél. Ha nagyon szőrszálhasogató akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a felszámolás hamarosan megkezdődik, az ingatlanokat és minden egyéb lényeges vagyontárgyat a három héttel ezelőtti értekezlet szerint kimentettük. Az alkalmazottaknak, a terv szerint, még nem szóltunk, hogy ne legyen pánik. Ha jól tudom, akkor felsővezetésben mindenkihez biztonságban megérkeztek a kimenekítést érintő dokumentumok, és azok rendben is vannak. (körbenéz) Igaz?
(az asztal körül általános helyeslés és bólogatás, IGAZGATÓHELYETTES leül, IGAZGATÓ bólint és már ülve folytatja)
IGAZGATÓ: Rendben. Végül is ez a lényeg. Nos, mivel nemsokára dél, és gondolom, sokatoknak elég dolga van mostanában a költözéssel kapcsolatban, nem is húzom tovább az időt és felvezetném a projekt szavazását.
ELNÖKSÉGI TAG: Kornél, te most miről beszélsz?
IGAZGATÓ: Arianna, csak nem képzeled, hogy stratégia nélkül lépünk le?
ELNÖKSÉGI TAG: Nem, de milyen stratégia? Nekem azt mondtátok, hogy ennek a helynek annyi. Az üzlet becsődölt.
IGAZGATÓHELYETTES: Nem becsődölt, hanem kimerült.
ELNÖKSÉGI TAG: Bocsánat, kimerült. És? Megyünk és annyi, nem?
IGAZGATÓ: Arianna, édesem. Nem megyünk el csak úgy. Azért marad itt ez az.
ELNÖKSÉGI TAG II: Akkor mi mért megyünk, ha van még mit aratni?
IGAZGATÓHELYETTES: Mert becsődöltünk.
ELNÖKSÉGI TAG: Akkor most becsődöltünk, vagy kimerült a piac?
IGAZGATÓ HELYETTES: A kettő majdnem ugyanaz. Csak kommunikáció kérdése, hogy melyiket tartjuk igaznak.
ELNÖKSÉGI TAG: Jó, de akkor most melyik? Még maradhatnánk? Mert én szeretnék maradni. A gyerek szeret itt.
ELNÖKSÉGI TAG III: Egy gyerek mindenhol szeret. Ez nem szempont.
ELNÖKSÉGI TAG: De nekem igen.
ELNÖKSÉGI TAG III: Akkor maradj. Én nem fogok.
IGAZGATÓ: Na, állj! Hölgyek és urak. Akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba. Nem maradunk. Vagyis aki marad, az saját felelősségére teszi. A cég innen elmegy. Vagyis a cég névleg persze marad, de mi elhúzunk belőle.
ELNÖKSÉGI TAG: Mert becsődöltünk?
IGAZGATÓ: Mert már nem érdemes és veszélyes maradni. Nincs benne annyi, hogy megérné tovább vinni az üzletet, és mellesleg nekünk nem is menne, mert voltak veszteségeink.
ELNÖKSÉGI TAG II: Akkor most elszegényedtünk?
IGAZGATÓHELYETTES: Jézusom, nem! Mi nem. Az alkalmazottak esetében már egészen más kérdés. De mi nem. Ezt jó lenne, ha mindenki megértené egyszer és mindenkorra. Mi rendben vagyunk. És hogy így maradjunk, le kell innen lépnünk.
IGAZGATÓ: Kösz, Ciprián!
IGAZGATÓHELYETTES: Nincs mit.
ELNÖKSÉGI TAG III: Akkor most miért vagyunk itt? Kint vár a gépem, én már mennék.
IGAZGATÓ: Mindenkit vár egy gép. Azért vagyunk itt, hogy hivatalosan és jogszerűen szavazzunk az utolsó projektről.
ELNÖKSÉGI TAG: Ami?
IGAZGATÓ: Ami az utolsó projekt. Én úgy hívom, hogy Lelkiismerti Projekt.
ELNÖKSÉGI TAG II: És mi az, Kornél?
IGAZGATÓ: Egy kis stratégia, marketing és persze a piaci viszonyok megpiszkálása. Már ami maradt belőle.
ELNÖKSÉGI TAG II: De minek, Kornél? Mi már lelépünk.
IGAZGATÓ: De azért még lesznek jópáran, akik itt maradnak. A vevők, a konkurencia, a piac, már ami maradt belőle.
ELNÖKSÉGI TAG: És? Legyenek boldogok vele.
IGAZGATÓ: Nem, Arianna, nem. Azt akarom, hogy soha ne legyenek többé boldogok. Hogy szenvedjenek, ha már nem vagyunk itt. Pusztítsunk el mindent, ami megmaradt.
ELNÖKSÉGI TAG: Mert?
IGAZGATÓ: Mert ettől alszom majd jól. És ti is. Jót tesz a lelkiismeretnek.
ELNÖKSÉGI TAG II: Gondolod?
IGAZGATÓ: Gondolom. Ne hagyjunk itt semmit, ami újra nőhet, és akkor nem bánjuk meg, hogy el kellett menni. Ez lényeges, nagyon lényeges lépés. Kell nekünk.
(csend van a teremben)
IGAZGATÓHELYETTES: Az utolsó projekt részletei ott vannak előttetek. A lényegét ismeritek. Ki van mellette?
VÉGE
*
Szeptember 21. a magyar dráma napjára
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!