Új szentség

Aliz belépett az ebédlőbe, és megrettenve látta, hogy apja és anyja is ott ül már az asztal körül. Nem mintha késett volna, és a szülei sem voltak vérengző fenevadak, de attól még megijedt. Ami szokatlan az többnyire félelmetes is.

– Gyere, Aliz! – intett felé az apja.

– Késtem? – kérdezte Aliz.

– Nem. Dehogy. Csak el akarunk valamit magyarázni neked. Aki tizennégy, annak már tudnia kell az ilyesmit.

Aliz újra gombócot érzett a torkában. Nem tetszett neki a dolgok állása, pedig nem igazán érzett veszélyt. Apja néha kiszámíthatatlan volt. Megesett, hogy ok nélkül durrant el az agya – bár Aliz ezt a kifejezést soha nem használta volna előtte –, de most semmi nem utalt váratlan viharra.

– Na, nem ülsz le? – kérdezte az apja.

– Fülöp, megijeszted a lányunkat – szólalt meg most először Perenna, Aliz anyja is. Kemény nő volt. Néha keményebb, mint Fülöp, de ez a féle keménység inkább a külvilág felé nyilvánult meg, mintsem Aliz irányába.

– Nem ijesztem meg – nézett rá Fülöp.

Aliz leült. Még mindig volt egy olyan érzése, hogy bajban van.

– Valami gond van? – kérdezte a lehető legilledelmesebb hangon, amit elő tudott tornászni magából.

– Nem. Vagyis semmi, amit ne lehetne megbeszélni – válaszolta az apja.

– De beszéld már meg vele! – sziszegte Perenna. – Nem hiszem el, hogy ezt élvezed. Vagyis persze, hogy elhiszem, de nem akarom látni a családban. Gyakorold a hatalmadat máshol, ha kérhetem. Van elég helyed rá. Itt nincs.

Fülöp elnéző mosollyal nézett a feleségére. Egy pillanatra mintha elgondolkodott volna azon, hogy még egy kört tesz a „kinél van a kormány” játékban, de aztán hagyta magát. Talán azért is, mert otthon nem voltak olyan egyértelműen leosztva a kártyák, mint bárhol máshol a világban.

– Jó – bólintott Fülöp. – Aliz, lenne egy kérdésem: mikor kaptál utoljára telefont?

– Tudtam – szakadt ki Alizból a felgyűlt feszültség. – Tudtam, hogy ez lesz. De most miért baj ez? Miért, apa? Ez akkor bűn? Az előző már nem volt jó.

– Az előzőnek semmi baja nem volt – válaszolt csendesen Fülöp.

– De volt. Lelassult.

– Nem hiszem.

– Nem hiszel a lányodnak? Ház ez szép!

– Aliz, ne vedd elő a hülye kamaszt, mert azt nem szeretem.

– De apa! – hördült fel most először őszinte felháborodással Alize.

– Kilányom, te most műsorozol. Mindketten látjuk – tette Aliz karjára a kezét Perenna. – Mi lenne, ha átugranánk a következő tíz percet és odafigyelnél apádra? Tudod, ahogy a felnőtteknek néha sikerül.

Aliz érezte, hogy hormonjai a legválogatottabb szavakat találják meg tudatának szótárában, de nem nyitotta ki a száját. Fülöp és Perenna csendben kivárta, míg lányuk lenyugszik.

– Ez igen! – nem hittem, hogy sikerül – bólintott felé őszinte csodálattal Fülöp.

– Ezt most miért kellett? – kérdezte Perenna fejcsóválva.

– Mert tényleg nem hittem volna, hogy képes lesz lenyugodni. Hiszen kamasz. Az a dolga, hogy úgy viselkedjen velünk, mint egy téveszmés forradalmár. Szóval ez elismerés volt.

– Kösz, apa! – hőbörögte Aliz nem túl nagy beleéléssel. A hirtelen jött haragot gyorsan felváltotta a büszkeség. Ha apa így csinálja mindenkivel, akkor nem csoda, hogy ott van, ahol van, gondolta.

– Szívesen. Nos, akkor a tárgyra térek. Mikor kaptál új telefont?

– Két hete – vont vállat Aliz. – Anya vette.

– És tényleg elromlott?

– Nem romlott el, csak… lelassult.

– Biztos? – nézett rá keményen Fülöp.

Aliz egy ideig állta pillantást, aztán fintorogni kezdett. – Vivinek új van.

– Értem. Gondoltam.

– Fontos volt neki – szúrta közbe Perenna.

– Igen. És meg is értem – bólintott Fülöp.

– Tényleg? – nézett rá Aliz meglepődve.

– Persze. Ami történt, az teljesen normális és helyes is. De valamit el akarok most magyarázni, amit meg kell értened, hogy jól lásd a világot. Anyád érti, de túl lágy a szíve.

– Azért annyire nem lágy. Voltak feltételeim – vetette közbe Perenna.

– Nyilván – bólintott Fülöp.

A házvezetőnő két rövid kopogás után benyitott.

– Az ebéd készen van.

– Majd kiszólok, ha végeztünk – nézett az ajtó felé Perenna.

Fülöp megvárta az ajtó becsukódását és csak akkor szólalt meg, amikor meghallotta, hogy a házvezető már a konyhai ajtónál matat.

– Aliz. Mi gazdagok vagyunk. Gazdagok és elég nagy hatalmunk van. Ha pontosabban akarnék fogalmazni, akkor fordítva áll a dolog, elég nagy hatalmunk van, ezért gazdagok vagyunk, és másokat is azzá tehetünk, amitől még nagyobb halamunk lesz, és így még gazdagabbak vagyunk, és így tovább. Ezt talán tudod.

Aliz bólintott. A beszélgetés kezdett furcsa irányt venni, ami egyáltalán nem volt ellenére. Úgy tűnt, mintha szülei egy eddig kinyithatatlannak tűnő ajtó zárjával babrálnának, mely mögött a felnőtt élet csarnokai húzódnak fényesen.

– Jó. A hatalom és a vagyon tehát adott. A miénk. És majd a tiéd is lesz. De ahhoz meg kell értened bizonyos dolgokat. Mondd, ismered Thorstein Bunde Veblen nevét?

Aliz felnevetett.

– Te most viccelsz, apa.

– Nem. Komolyan kérdezem. És persze nem baj, hogy nem ismered. Veblen egy norvég közgazdász volt. 1899-ben írt egy könyvet rólunk. Az volt a címe, hogy a Dologtalan osztály elmélete.

Aliz kuncogni kezdett.

– Viccesnek tűnik, de így van. Rólunk írt. Ha felnőttként itt akarsz maradni, ahol mi most vagyunk, akkor érdemes tárgyilagosan látnod magad, és a helyzeted. Úgy sokkal könnyebb. Szóval Veblen valami olyasmiről írt, hogy van egy olyan csoport, osztály, ami nem dolgozik. Nem termel, és ezért tulajdonképpen haszontalan. Nincs semmi dolga, azért többek közt a pénzügyi intézményrendszer irányításával foglalkozik. Ez a dologtalan osztály. Nevezhetjük pihenő, szabadidős osztálynak is. A lényeg, hogy a javak termelése helyett számunkra az a hasznos, ha azokat inkább birtokoljuk.

– Még jó – kuncogott fel Aliz.

– Ugye? – bólintott Fülöp. – Ezek vagyunk mi. Ennek az osztálynak volt egy komoly szokása. Mégpedig az, hogy pazarló módon költekezett. A fogyasztás volt az egyik jellemző fő tevékenysége. Mégpedig az olyan fogyasztás, amit mindenki jól láthatott. A láthatóság volt a lényeg. Olyan ruhákba jártunk, amit a szegényebbek nem voltak képesek megvásárolni. Olyan kastályaink, lakásaink, autóink, ékszereink, szokásaink voltak, amit a szegényebbek nem tudtak utánozni. Például volt egy szokásunk. És szeretném, hogy ez megtanuld. Tölts egy kis teát tejjel, nekem – mutatott Fülöp az asztal közepén ácsorgó teáskannára.

– Most ez komoly? – nézett rá Aliz kétkedő pillantásokkal.

– Persze. Tejjel iszom. Nem tudtad?

– De.

– Akkor töltenél nekem?

Aliz tétován felállt. – Anya? – nézett Perennára.

– Tölts csak nekem is.

Aliz fejcsóválva fogta meg a teáskanna fülét. Felnyitotta a fedelet. Tea ázott a kannában. Két csészét húzott a tálca szélére és mindkettőbe beletöltötte a rozsdasárga italt. Apjára nézett, aki nem kommentálta a történéseket. Aliz egy kis apró porcelán kiöntőt emelt fel színpadias mozdulattal. Tejet töltött belőle, majd a két csészét először apja, majd anyja elé tette.

– Jól csináltam?

– Úgy csináltad, mint egy gazdag – bólintott Fülöp.

– Tényleg? Szerintem Valika is így szokta.

– Most már igen. De száz éve nem így töltötte volna. Tudod, csak a gazdagok töltötték először a teát a csészébe. Mert nekik olyan porcelánjuk volt, ami nem hasadt szét a forró víztől. A szegények a tejjel kezdték, hogy kiegyenlítsék a hőmérsékletet, és ne tegyék tönkre az olcsó porcelánt. Csak ezután jött a tea.

Aliz kíváncsian nézett apjára, aki folytatta.

– A dologtalan osztály sok-sok éven át pazarolt. Úgy költött, hogy mindenki lássa. Látványosan előbb töltötte be a teát a csészébe. Mégpedig azért, hogy ezzel kimondja: én vagyok a gazdag, és te vagy a szegény. Úgy élünk, ahogy ők nem voltak képesek élni. És ez volt a lényeg. Ezt értsd meg. Azért vettünk drága dolgokat, azért pazaroltunk, mert ők erre képtelen voltak. Képtelenek voltak, de bármit elkövettek volna, hogy képesek legyenek. A lényeg, hogy mi megteszünk valamit, ők lássak azt, de ne tehessék meg. Ettől vágy születik arra bennük, hogy olyanok legyenek, mint mi, és éppen ez a vágy az, ami minket a csúcson tart. Mert hiába vágynak rá, soha nem kaphatják meg, hiszen nincs se hatalmuk, se vagyonuk. A vágyuk tart minket ott, ahol vagyunk: az elismertségben, a csillogásban, abban, hogy soha nem kell mást tennünk, csak költeni és gazdagnak látszani.

– Akkor jó a telefon – bólintott Aliz.

– Ezért akartam veled beszélni, Aliz. A helyzet az, hogy ennek a kornak vége van. Mostanra már a tárgyak nem jelentenek elérhetetlen magasságokat. Túl sok van belőlük és könnyű beszerezni azokat. Akármelyik paraszt megveszi azt a telefont, amit anyád megvett neked. Akármelyik feltörekvő átlagos ember képes szerezni magának egy jó lakást, vagy egy házat. Elég, ha jó az üzletben, vagy okosan helyezkedik, vagy közepesen jól tud lopni. Semmiség. Pazarlással már nem nagyon lehet kitűnni, márpedig nekünk erre szükségünk van, mert különben beleolvadunk az átlagba, a szánalmas középszerbe. Más kell ahhoz, hogy megmutathassuk nekik, még mindig van olyasmink, ami nekik nincs és nem is lesz soha. És ez nem a telefon.

Fülöp befejezte a mondandóját és kimérten, kényelmesen kortyolt egyet a teából.

– Ennyi? – kérdezte Aliz.

– Szerinted ennyi? – nézett rá úgy Fülöp, ahogy eddig még soha. Aliz most először érezte életében, hogy mit jelent a hatalom annak a kezében, aki azt gyakorolni is tudja.

– Apa, én ezt nem értem. Ha a telefon nem jó…

– Igen?

– Akkor mi jó? Mi az új eszköz?

Fülöp Perennára nézett: – A mi lányunk.

Perenna bólintott.

– Hát te vagy az, Aliz – mondta Fülöp.

– Én?

– Te. Egészen pontosan az, amit veled tehetünk, és amit te tehetsz a gyerekeiddel.

Aliz apjára nézett, majd anyja tekintetét kereste.

– Így van, Aliz – bólintott Perenna.

– Aliz, az új pazarlás benned testesülhet meg – folytatta Fülöp – az iskoláidban, az oktatásodban, az általunk megfizetett tanáraidban. Azokban a helyekben, ahová beírathatunk, és ahová soha nem teheti be a lábát a középszer gyereke. A te iskoláid, a te jövőd, Aliz. Ezzel villoghatunk ezentúl, és nem a telefonjaiddal. Kapsz majd persze, de nem az lesz az elérhetetlen, hanem a hely, ahol tanulsz, ahol nevelkedsz. Oda csak a kiváltságosak juthatnak be. – Fülöp felállt. Szinte szónokolt. – Oda csak azok juthatnak be, akiknek rengeteg pénze van, akinek mérhetetlen hatalma van. Az iskolád, és így te vagy, Aliz, a jövő értéke, amibe befektetünk. Az csak az elité. Onnan ezer helyre juthatsz. Nyolc, vagy tíz év múlva előtted hever majd a világ, mert olyan előnyöd lesz tudásban, kapcsolatokban, lehetőségekben, amit a lentiek soha nem hozhatnak be. És majd csodálnak, és el akarnak hozzád jutni, de te nem engeded őket, még csak a közeledbe sem. Mert amikor felnősz, és te is irányítani fogsz, amikor te is a kiváltságos dologtalanok körét gazdagítod majd, akkor a te gyereked is azokba az iskolákba jár, ahová mást nem vesznek fel, csak a saját fajtád gyerekeit. És ők is kitermelik a következő generációt, akik ismét oda járatják majd a gyerekeiket. És az előny csak nő és nő, mert a tudás, a kapcsolatok, a hatalom és a pénz egy forrásról fakad. – Fülöp már kiabált. – És ez a forrás a tiéd, a tiétek. Most fakasztjuk nektek, és ti őrizni fogjátok, mint szent helyeket, mint olyan szentélyeket, melyeket az átlag csak alulról imádhat. Ti pedig onnan néztek le a világra, amíg még van világ! Ezért aztán ne törődj a szaros telefonoddal, mert ennél sokkal nagyobb kincset adok a kezedbe. Olyasmit, amit nem lehet hamisítani, legyártani, ami bármeddig magasban tarthat téged és az utódaidat. És azt akarom, hogy erre minden nap emlékezz. Minden egyes alkalommal az eszeben legyen, amikor teát iszol. Tudd, hogy te soha nem töltöd előre a tejet, mert apád olyan csészét készített neked, ami már nem is porcelánból van, hanem egyenesen a jövődből – Fülöp nagyot csapott az asztalra.

A teáskanna fedele csilingelve biccent meg a foglalatában.

– Minden rendben? – futott be a házvezetőnő.

– Igen, Valika! Hozhatja az ebédet! – nézett rá a szónoklattól még mindig ködös tekintettel Fülöp.

Aliz mereven nézte az apját.

– Talán ez egy kicsit korai volt – jegyezte meg Perenna.

Aliz halványan megrázta a fejét a teáskannáért nyúlt és töltött magának. Egyenesen a csészébe. Tej nélkül.

*

Az idézett írás Thorstein Veblen: The theory of the leisure class (1899) Magyarul is olvasható (A dologtalan osztály elmélete, 1975)

A vebleni javak újdonságairól sok tudományos cikk íródott és íródik éppen.