1.
A bolygó híresen toleráns volt. Legalább is a prospektusok erről árulkodtak.
– Megyünk! – mondta Edmund és az asztalra dobta a szórólapot. – Ez egy jó hely.
Edmunda mély levegőt vett. Nem akart ellenkezni, de azért komoly fenntartásai voltak kedvesének optimizmusát illetően.
– Már megjártuk párszor – mondta végül nyugodt hangon.
– Meg. De itt nem fogjuk. Ezek… ezek tényleg nyitottak. Olvastad a leírást. A legnyitottabb bolygó, amit valaha láttam. Mit írnak? Azt, hogy „Furák gyertek! Itt elfogadásra leltek.” Ez szép.
– Igen, de…
Edmunda végül csak legyintett.
– Mi de?
– De mi tényleg furák vagyunk.
– Tudom. Persze. De azt írják, hogy jöhetünk. Hogy tudják, milyenek vagyunk, hogy felfogták azt a tényt, hogy nem vagyunk rosszabbak másnál, hogy nem vagyunk perverzek, nem vagyunk gyilkosok, elvakultak, fanatikusok, nem vagyunk veszélyesek, csak furák. Értik. Leírták, kinyilvánították, beleírták a törvényeikbe.
– Azokat nem olvastad még.
– Nem, de ha így nyilatkoznak, akkor nyilván a törvényeikben is ott van. Ezek… ezek tényleg toleránsak – tárta szét három kezét Edmund.
Edmunda felvette a prospektust és újra átfutotta.
– Mi lenne, ha kezdetnek csak nyaralni látogatnánk el?
– Nyaralni?
– Persze. És ha befogadnak, ha tényleg elfogadják a furákat, akkor… akkor elgondolkodhatunk valami komolyabb lépésen is.
– Ez a beszéd. Nézd! – mutatott Edmund a prospektusra. – Azt írják, hogy legyél szabad. Élj szabadon. Mert az élet szentsége, az egymás melletti békés élet mindenki számára pótolhatatlan kincs. Ezt írják.
Edmunda halvány mosollyal az arcán bólintott. Mindig is csodálta Edmund lelkesedését. Ez vitte őket idáig. Furának lenni nem könnyű. Ők már csak tudták.
2.
Már a landolódokk is barátságos volt. Egy a semmiben lebegő felirat fogadta őket, amint kiléptek a hajóból.
ÜDVÖZLÜNK LÁTOGATÓ!
MINDEGY KI VAGY, HA ELFOGADSZ MÁSOKAT
MI IS ELFOGADUNK TÉGED
– Na? – bökött a felirat felé Edmund.
– Igen – bólogatott Edmunda.
A szállodai bejelentkezés zökkenőmentesen zajlott. Egyetlen kényelmetlen kérdés sem hangzott el. Edmunddal madarat lehetett fogatni.
– Kimegyünk a partra? Helyes boltokat láttam a sétányon – kiabált be a teraszról Edmund.
Edmunda a bőröndök tartalmát rendezte éppen a szekrények polcaira.
– Gondolod?
– Persze.
– És… hogyan?
Edmund nevetése lehallatszott egészen az utcáig.
– Hát, ahogy otthon szoktuk. Kisétálunk és kész.
– Pólóban?
– Pólóban.
Edmunda jelent meg a teraszon. – De hány ujjas pólóban?
Edmund fejét csóválva nyomott egy csókot felesége fejére.
3.
Kézen fogva sétáltak ki a tengerparti sétányra. Régi szokás szerint a harmadik kezük fonódott egymásba, a másik két kezük úgy lógott testük mellett, ahogy a normálisaknak szokott. A nap kellemes fényeket hintett a plázs homokjára. Már az első bolt kirakatánál megtorpantak.
– Szép szoknya – mondta Edmunda.
Aztán már csak sikoltozott, míg őt és a férjét agyonverték.
A lincselő tömeg vezetője az esti hírekben nyilatkozott.
– Hogyan kommentálná az esetet? – kérdezte egy galaktika szerte ismert újságíró, aki éppen a bolygón töltötte megérdemelt nyaralását.
– Hát, fura volt – válaszolta a vezető.
– De hiszen önök híresen toleránsak a furákkal.
– Igen. Ez így van.
– Akkor?
– Mi akkor?
– Miért verték őket agyon?
– Mert látszott rajtuk. Azt azért már még sem kéne. Hát nem?
Több kérdés nem is hangzott el.
*
November 16. A tolerancia nemzetközi napja
Oberon álma 2. rész(9)
Az archívum 2. (befejező) rész(6)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
A szócikk(5)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)
Szép emberek(4)
A vágy szűk utcája(4)
A sárkány(4)