Beültünk.
Tamara indítózott, a kocsi pedig ellenkezett.
– Fog ez menni? – kérdezte István.
– Miért ne menne? – indítózott újra Tamara.
Valójában hálásak voltunk, hogy van autó, hogy öten ülhetünk benne, hogy nem kell buszozni ebben a kutya hidegben, hogy nem apuéknak kell eljönniük értünk.
Szurkoltunk, és a fohász meghallgatásra talált. Harmadik kísérletre bepöccent a bogár.
– Na, akkor indulás! – mondta Tamara, és gázt adott.
A bogár kereke kaparni kezdett a hólatyakos betonon, majd kilihegte magát az útra. Hátul hárman szorongtunk, elől Tamara és István.
– Bocs srácok, nincs fűtés – szólt hátra Tamara.
Hát, ha nincs, akkor nincs. A lényeg, hogy megyünk.
Kihajtottunk a körútra, és a híd felé vettük az irányt. Várt már ránk egy születésnap. Így hívtuk a házibulit szépen.
Néhány sarokkal távolabb a szélvédő már sárfoltoktól volt pettyes. Tamara beindította az ablaktörlőt, de az csak rontott a helyzeten.
– Ez sem túl jó! – közölte nevetve.
Mi is röhögtünk.
Jött egy piros lámpa. Végre. István kiugrott, és egy zsebkendővel tovább maszatolta a koszt, majd a kabátja ujjára váltott, és két szép csíkot húzott az ablakon.
– Jó! – kiáltott ki Tamara.
Rátértünk a hídra. Bent öt ember nevetett és lihegett.
– Azt hiszem le kéne húzni az ablakot – mondta Tamara. – Nem baj?
– Télen, ideális – kurjantott előre Zsuzsi.
Megint röhögtünk, miközben Tamara letekerte az ablakot. Hópelyhek vertek be hozzánk. István most már belülről is törölgette az üveget. Ott is maszatolt, majd feladta a próbálkozást és inkább kihajolt az ablakon, hogy onnan segítse Tamarát.
–Majd én nézem a lámpákat.
– Jó lesz.
Átértünk a hídon. A piroshoz csúszva érkeztünk meg.
– Nincs téli gumi rajta. Majd veszek, ha lesz pénz – mondta Tamara. – Nem fáztok?
– Nem. Sőt!
– Akkor jó!
Valamelyikünk énekelni kezdett. Rázendítettünk.
Tamara jól vezetett. Fékezésnél beszámolta a csúszást is. Haladtunk. Sőt! Énekeltünk, fáztunk, röhögtünk és szálltunk.
– Bocs, srácok. Tényleg sajnálom – mondta Tamara, amikor gyöngyöző homlokkal leállította a kocsit a bérház előtt.
Vihogva kászálódtunk ki és mindenki átölelte. Négy ölelés.
– Csodás út volt – mondta Zsuzsi.
– Hát, azért azt kétlem – legyintett Tamara.
De tényleg az volt. Mindenki ezt gondolta. A bogár motorháztetője pattogva lihegett mellettünk. Mi pedig, öt fiatal, akik közül csak egynek volt jogsija, eljutottunk A-ból B-be egy autón. Egy igazi, motorral működő járművön. Ez az autó számunkra egyszerre volt hintó, limuzin és megtestesült csoda. Tamara hős volt, a hintója pedig egyszerre volt irigykedés és őszinte csodálat tárgya. Egy piros, 1969-es, tizenhatéves Bogár. Álom. Igazi földre szállt kerekes mennyország.
*
Az utolsó VW Bogár 2003. júliusában gördült le a gyártószalagról. 1938-tól 2003-ig mintegy 21 milliót gyártottak belőle.
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Mélységi mámor!(4)
Mindenki Augusztusz bácsija(4)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)