Tamagocsi

KARMA

Remek. Legalább tudja a nevét. Jobb szeme mögött enyhe nyomást érzékelt és érezte, hogy hamarosan ez komolyabbra is fordulhat. Volt már ilyen, lesz még ilyen. A migrént át kell vészelni, ez az egyetlen ellenszere. Egy ideig még megpróbálta életre kelteni a szerkezetet, de a szövegen kívül más információt nem sikerült kihúznia belőle. Este tízre már úgy fájt a feje, hogy a szenvedésen kívül nem tudott másra koncentrálni.

Éjfél környékén elnyomta az álom, és nem kérdezte meg magától, hogy ez a lórúgás erősségű fájdalomcsillapítónak, vagy annak volt köszönhető, hogy a veszedelem hátrébb húzódott.

Másnap reggel gyűrötten, de fájdalom nélkül ébredt. Hálát adott mindennek, ami él, és zuhanyozni ment, mert azt este kénytelen-kelletlen kihagyta.

Akkor nézett rá újra a tegnapi ajándékra, amikor kapkodva öltözni kezdett. A KARMA szó helyett egy meglehetősen tömör felirat fogadta.

KARMA: +23%

Remek, gondolta. De mihez képest? Ha ezer a vége, akkor lehet, hogy nagy a baj. És persze ki tudja, mit jelent az a pluszjel a 23% előtt? Pozitív, mint a rákszűrés eredménye? A lényeg, hogy késésben van és nem ér rá ilyen marhaságkora. Megcsörrent a mobilja. A főnöke volt.

– Tessék – kapta fel sietve.

– Szia! Azért kereslek, mert ki kéne menned a helyszínre. Megoldható? Ha elintézed a szállítókat, akkor be sem kell jönnöd utána. Na, menni fog?

A korai végzés gondolata rendkívül csábító volt. Elképzelte, hogy a szállítókkal való rövid vesződség után hazajön, megnéz egy jó filmet, főz valamit és még dél sem lesz. Nem bizony, mert a főnök nem tudta, hogy minden lényeges részletet már megbeszélt tegnap azokkal az átkozott szállítókkal, akiket mindenki úgy utált, hogy fél nap szabadsággal jutalmaztak bárkit, aki hajlandó volt velük szóba állni. Hát igen, aki mer… Viszont. Ha ma nem megy be, akkor lemarad Tináról, akivel meglehetősen előre jutott az elmúlt napokban. Tina az iroda, sőt az irodaház, sőt az egész univerzum főnyereménye volt. Akire Tina rénézett, az mennybe ment. Tina okos volt, szép, határozott, rejtélyesen elérhetetlen, vagy elérhetetlenül rejtélyes – valamelyik a kettő közül. És Tina bizony érdeklődés mutatott az ő szerény személye iránt. Sőt, egyenesen barátkozott vele. És ennek a folyamatnak egyik jelentős mérföldköve lett volna a mai nap, amikor a tízórai cigiszünetben meghívta volna egy szombati vacsorára. És lássuk be, ez telefonon nem működne.

– Na? – kérdezte újra főnöke.

Tina? Mozi?

Szeme sarkából mozgást érzékelt. A kijelzőre pillantott és egy pillanatra minden mást elfelejtett. A KARMA kijelző most két értéket, mutatott.

KARMA MUTATÓ:

FILM: –1%

TINA: +5%

– Válaszolnál? – hallotta főnökét a telefonban.

Ösztönszerűen cselekedett. Végül is a +5 nagyobb, mint a –1. Nem?

– Elintézem és bemegyek.

– De mondtam, hogy nem kell. Hallom a hangodon, hogy megfáztál.

– De akkor is bemegyek. Van egy kis dolgom.

– Hát, ha ennyire szeretsz dolgozni…

Letette a telefont, és némán bámulta a kijelzőt, mely ismét megváltozott.

KARMA: +28%

Ha ez az, amire gondol, akkor most valami nagyon fontos dologba csöppent. Valami nagyon-nagyon fontos dologba. Olyan Szürkületi Zónás dologba, amiből vagy valami nagyon jó sül ki, vagy a lehető legrosszabb. De hiszen ő egy vacak kis cég vacak csoportvezetője! Azokkal nem szokott ilyesmi megesni.

Hosszú percekig bámulta a kijelzőt, de az nem változott. Aztán az időérzéke azt súgta, hogy karma ide vagy oda, indulnia kell, mert a szállítók nem türelmes állatfajok.

Késve érkezett. Éppen elcsípte őket.

– Hát ezt majdnem benézted – szállt ki mosolyogva a szállítók rinocéroszhoz hasonlító főnöke a BMW-ből.

– De azért minden rendben lesz, nem? – kérdezte.

– Nagyjából.

És itt kezdődött a mérkőzés. Mert a tegnap kialkudott időpontok és mennyiségek még csak köszönőviszonyban sem voltak azzal, amiről most volt szó. Felemelte a hangját. A rinocérosz is, és belementek egy lassú, perrel, kötbérrel és feljelentéssel kihímzett adok-kapokba, melynek végén mindketten a gutaütés szélén egyensúlyoztak.

Üvölteni volt kedve, amikor a visszaszállt a kocsijába. Rá kell gyújtani. A táskájába túrt, de a cigaretta helyett egy lapos tárgyat érzékeltek ujjai. Kivette.

KARMA: +21%

A szentségit. Honnan is indult? 23-ról? Egy hülye tuskó rinocérosz miatt. És ha tovább veszekszik? Ha eléri a 0-át akkor mi lesz? Meghal? Vagy onnantól csótány lesz következő életében? Vagy ez egy barom tamagocsi, amivel szekálni szokták a nyugat szülöttét?

Idegesen vezette le az utat és bosszúból Hugó parkolóhelyére állt a garázsban. Hugó hetekig lobbizott, hogy a lifthez legközelebbi helyet kapja, mert állítólag beteg a gerince. Beteg ám, a nagy frászt. Annyira beteg az a gerinc, mint egy jógié.

Amikor felnyalábolta cuccait az anyósülésről, a kijelző éppen értéket váltott.

KARMA: +20%

Csodás. Este már csótány lesz. Vagy hogy is van ez? Ki kell várni a halált és csak akkor vált a gép? Ennek utána kellene nézni.

Az irodában a főnök barátságosan intett felé, de a gesztusban benne volt a „hát te hülye vagy” is.

– Ha már bejöttél, kihasználnálak.

Nyilván, gondolta. A hülyéket könnyű terhelni.

– Persze – válaszolta.

– Tulajdonképpen jutalom lenne, azért hogy nem lógod el az egész napot, pedig megtehetted volna.

– Mi lenne az, főnök?

– Egyszerű. Elmennél helyettem egy vacsorára ma este? Iszonyatosan jó kaja lesz, és át nem adnám senkinek, ha anyám…

Igen. A főnöknek problémás volt a kedves anyukája.

– Persze – volt vállat. Legalább nem kell főznie.

– Kösz! Számítok rád. Ilyen pofavizitekről nem maradhatunk le.

Bólintott. Hát nem. A pofavizitek a cég plasztikai műtétei.

Átnézett pár emailt, majd kisietett a konyhába. Hamarosan cigiszünet és neki még kávét kell innia, mert a cigi csak és kizárólag kávéval ér valamit. Pláne úgy, hogy Tina is így gondolja a dolgot. Tehát most két kávét fog főzni. Egyet magának, egyet Tinának. És ad hozzá egy kis Rocher Ferrerót is, amit egy hete kapott valakitől az irodában. A karmagépet zsebébe tuszkolta és kisietett az irodából.

A konyhában még senki sem volt. Remek. A két kávékapszula a karmagép alatt lapult. Kipakolta a zsebeit és két mozdulattal megfőzte a kávékat. Egyszerű, mint az egyszeregy.

KARMA: + 19%

Rohadj meg, legyintett a gép felé. Biztos a jegesmedvék miatt. Persze meg a fókák, meg az orángutánok, meg a többi élőlény. Hogyne. Majd ettől a két kapszulától hal ki, mi? És az emberszabású rinocéroszokat meg nem is sajnálná egyáltalán.

– Szia – búgta a fülébe Tina.

Libabőrös lett. Ha ez a Tina még egy ilyet tesz, akkor neki vége. Elalél, vihetik a mentők, és már ebédre csótány lesz.

– Szia, Tina – hebegte vissza.

– Egy kis kávé?

– És egy kis nass hozzá – nyújtotta át az aranycsomagolású csokigolyót Tinának.

A nő sejtelmes mosollyal fogadta el az ajándékot: – Nem kellett volna.

Nem ám, a frászt.

– Semmiség – jobban csúszik rá a kávé.

Tina kibontotta a golyócskát és halál pontosan úgy kapta be, mint az a nő a reklámban. Vagy gyakorolta otthon, vagy minden jó nő így eszi a csokigolyót, akkor is, ha éppen fésületlenül ücsörög a porcelántrónon. Egy pillanatra elmerengett a képen, ahogy Tina egy vécén ülve csokigolyót eszik. Jó lesz.

– Na és, hogy telik majd a mai napod? – kérdezte Tina.

– Még nincs eldöntve.

– Aha.

– Miért kérdezed? – A szíve a torkában dobogott. Délelőtt a rinocérosz, most Tina. Az estét nem éri meg, pláne akkor, ha Tina egy vécén ül és csokigolyót majszolva beszélget majd vele kilenc után. Mert az azt jelentené, hogy…

– Kéne egy kis segítség – mosolyodott el Tina.

– Bármit – bökte ki. Aztán megbánta, de már késő volt. Legalább titkolhatta volna egy kicsit, hogy kenyérre lehet kenni.

– Arról lenne szó, hogy a gépem bedöglött.

– A laptop?

– Aha. Valami vírus lehet.

– Értem. Bekapcsol?

– Be, de hülyeségeket ír ki.

Egy ideig csönd volt, ugyanis Tina a cég rendszergazdája volt.

– Biztos vírus? Nem valami hardveres gond?

– Hát pont ezért kéne megnézni. A Hardver miatt.

Félrevert a szíve. Még jó, hogy nem két csokigolyót adott a nőnek, mert most biztosan bekapná a másodikat is, ő pedig lenyelné a nyelvét.

– Megnézhetem – bólintott kimérten, mely meglehetősen gyámoltalanra sikerült.

– Ma este. Kilenckor várlak – mosolyodott el Tina. – Jössz?

Ekkor jutott eszébe a pofavizit, és mélyen, zsigerből, de legalábbis öv alól érezte, hogy ha most passzolja Tinát, akkor az a hardver örökre javítatlan marad.

Nagyot sóhajtott.

– Baj van? – kérdezte Tina.

Még nagyobbat sóhajtott.

– Nem, semmi, csak eszembe jutott valami. Kilencre ott leszek. Vigyek… szerszámot?

– Nem kell. Lesz minden, amire szükségünk lesz – kacsintott Tina. – Kilenckor?

– Kilenckor.

A zsebében pittyentett valami. Olyan hangja volt, mint egy játékautomatának, Citrom, Alma, Cseresznye.

Kivette zsebéből a szerkezetet.

KARMA: –17%

– Mi az? Valami új mobil? – szólalt meg mellette a főnök.

– Á! Tamagocsi. De elromlott – mondta és a gépet a fénymásoló melletti papírkosárba dobta. – Egyébként úgy érzem, mintha kicsit lázas lennék. Biztos megfáztam.

*

Pár napja megnéztem David Attenborough új filmjét. Férfiasan be kell valljam, sírtam rajta. Aztán az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy ezt mi nem fogjuk túlélni. Nincs esélyünk, mert valós érdekeink csak nagyritkán írják felül pillanatnyi vágyainkat – karma ide vagy oda. Remélem nincs igazam. Ha igen, akkor jó volt veletek.