Kint ültek a teraszon. Meleg volt, de az árnyék még védelmet adott, és ez jótékony módon tompította el a fejükben lassan élessé váló jövőképet. Még nem ment le a nap, de közel járt a horizonthoz. A sör teteje még habos volt, de tudták, hogy lassan neki kell kezdeni, nehogy túlzottan felmelegedjen az első korty előtt.
– Mondd el még egyszer – kérte a nő.
– Ne viccelj már, ez lesz a negyedik egy órán belül – nevetett fel a férfi.
– De én akkor is akarom.
– Melyiket?
– Az egészet. Hallani akarom elölről.
A fecskék már nekikezdtek a korai bogárvadászatnak. A férfi egy ideig csendben figyelte a manővereket.
– Akkor csak a lényeget – szólalt meg a nő. – Mit mondott rólunk?
– Hogy unalmasak vagyunk.
– Unalmasak – ízlelte a szót a nő. – De így, hogy unalmasak?
– Azt mondták, hogy velünk nem lehet már értelmesen beszélgetni.
– Értelmesen beszélgetni. És még?
– Azt is, hogy túl sokat iszunk, és már semmi más nem érdekel minket.
– Semmi más. És?
– Hogy önzők vagyunk és erőszakosak.
– Önzők és erőszakosak – suttogta a nő, mintha egy imát mormolt volna. – Önzők és erőszakosak. És?
– Mi és? Nincs több.
– Ugyan már! A legjobbat nem mondtad. – A férfi újra felnevetett. – Komolyan ki akartad hagyni? – nézett rá a nő.
– Nem…
– De.
– Jó. Azt mondták, hogy már nem azon a szinten vagyunk, mint ők.
– De ez mit jelent?
– Te is tudod, hogy nem tudom. Ez a lényeg.
– De hogy mondták? Pontosan hogy mondták?
– Úgy, hogy „mi már nem tudunk olyan alacsony szinten egzisztálni, mint ők”.
– „Mi már nem tudunk olyan alacsony szinten egzisztálni, mint ők” – ismételte el a szavakat a nő. – Ez elég sok mindent jelenthet.
– Hát igen – bólintott a férfi.
Hosszú ideig nem szóltak egymáshoz. A fecskék tették a dolgukat, a bogarak is, a nap is. Minden lassan, de biztosan ment az útján, ahogy szokott.
– Elképesztően boldog vagyok – szólalt meg a nő.
– Tudom – bólintott a férfi.
– Te nem?
A férfi nem szólalt meg.
– Ne kéresd magad, mert tudom, hogy igen.
– Jó, igen. Én is örülök.
A nő bólintott, és felemelte a poharát: – Tószt!
A férfi is csatlakozott hozzá: – Na, mire iszunk?
– Az új ellenségre – mondta a nő.
– Az új ellenségre – bólintott a férfi, és koccintottak.
Félig ürítették a poharakat. Kellemes, fanyar, jó sör volt. A nap mintha meglódult volna a horizont felé. Talán elvesztette lába alól a kapaszkodót és csúszni kezdett.
– Évek óta… – mondta a nő.
Nem fejezte be a mondatot, de a férfi nem segített.
– … évek óta nem volt senki, akin igazán csámcsoghattunk.
A férfi bólintott.
Ahogy megnőttek az árnyékok, fölöttük a fecskék egyre nagyobb zajt csaptak.
– Már annyira nagyon hiányzott – mondta végül. – Iszonyúan hálás vagyok nekik. Ez évekig ki fog tartani, ha éppen nincs más téma.
A férfi mosolyogva biccentett, és kiitta a poharát.
– Mondd el, hogy mit mondtak – csillant meg a nő szeme.
– Ötödször?
– Lesz az még sokkal több is!
Oberon álma 2. rész(8)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)
Szép emberek(4)
A vágy szűk utcája(4)
A sárkány(4)