Érdekesnek találta. Tényleg az volt. Piroska kétszer is megnézte magának az egészet, mielőtt tovább ment volna. Ez aztán tényleg nem árthat, gondolta magában, és óvatos is volt. Persze az ember mindig lehet óvatosabb, ahogy apa mondja, de attól még neki is meg van a magához való esze, nem kell őt félteni, ahogy anya mondja.
Néhány percig csak nézelődött. Semmit sem tapogatott meg, ügyelt a megfelelő távolságra, ahogy azt kell egy ilyen rengetegben. Már menni készült, amikor megszólították.
– Szia – mondta az ismeretlen.
Különös, barátságos képe volt. A barátságosság sokat számít. Az ember képe ezer dolgot árul el magáról, ahogy a nagyi szokta volt mondani, és ez a kép kedves volt. Őszinte és közvetlen. A farkasok kemény, de nemes állatok. Ezt mindenki tudja. Alig élnek manapság már vadon.
– Helló! – válaszolt Piroska.
– Mi járatban erre? – kérdezte a farkas. – Egyébként Farkas vagyok.
– Igen, látom – helyeselt Piroska.
– Te pedig, látom, Piroska vagy. Micsoda véletlen, nem?
– Nem tudom – vont vállat Piroska.
– És mi járatban errefelé? – kérdezte a farkas.
Na most azért érdemes vigyázni, gondolta Piroska. Megfontolta a választ.
– No? Csak nem valami rosszban töröd a fejed? – kérdezte nevetve Farkas.
– Nem – válaszolt Piroska, és még egy kicsit gondolkodott. – A nagyinak ígértem valami. Vagyis anyu ígérte, én csak a postás vagyok.
Farkas nem válaszolt azonnal.
– Postás?
– Olyasmi. Anyu nem ér rá, én meg igen.
– Aha. És ezért barangolsz itt, ahol a madár sem jár?
– Ezért. De nekem tetszik – mosolyodott el Piroska. Tényleg tetszett neki. Ódivatú dolog egy ilyen rengeteg, de eközben rengeteg dolgot felfedezhet benne az ember lánya. És, hogy a „rengeteg” szó kétszer is eszébe jutott, az különösen tetszett neki.
– Nem félsz? Azért itt van pár dolog, amitől meg lehet ijedni.
– Például?
– Például farkasok – nevetett fel hangosan Farkas.
Piroska is nevetett.
– Te nem vagy félelmetes.
– Hát remélem is. Szóval? Mit keresel ebben a nem is túl félelmetes rengetegben?
– Valami szépet – vágta rá Piroska az igazat. – Nagyi… különleges. Szóval valami különleges dolgot keresek neki.
– Szereti a bort? – kérdezte Farkas.
– Igen. De azt már viszek neki. És kalácsot is.
– Milyet?
– Mazsolásat. Azt hiszem.
– Aha – mondta Farkas, és néhány másodpercig mintha tűnődött volna valamin, nem válaszolt. – Miért nem viszel neki dán dupla fonatú csokis kalácsot? – kérdezte végül mosolyogva.
Rengeteget mosolyog, gondolta Piroska. Persze az nem baj. Mosolyogni sosem árt, legalábbis anyu szerint.
– Duplán tekert?
– Dupla fonatú. Nem duplán tekert. Nagy különbség. A dupla fonatú kalácsnál összefonják az egyik fonatot, de nem állnak le, hanem fonnak egy másik fonatot is. És aztán a kettőt egymáshoz teszik és a két fonatot összefonják. És még mindig nincs vége, mert még az összefonás előtt mindkét, vagyis mind a négy szálat, ami egyébként feltekert guriga, középen csokival, szóval minden szálat középen felvágnak és így megy a fonás.
– Hú! – válaszolt Piroska.
– Hát hú ám! Kicsit jobb és finomabb, mint egy sima mazsolás kalács – válaszolt Farkas, és újra csak mosolygott, és úgy tett, mintha éhes lenne.
Piroska is úgy tett.
– És az a vicc, hogy simán te is meg tudod csinálni – tetézte Farkas.
– Hát azt nem hiszem. Elég bonyolultnak tűnik.
– De nem az. Persze így leírva igen, de egyébként nem. Teljesen egyszerű lépések sorozata.
– Komolyan?
– De még mennyire! Gondold el, mint szólna a nagyi, ha egy ilyennel állítanál be. És persze a borral.
Piroska elgondolta, és tetszett neki a kép.
– Nem tudom. Nem vagyok túl ügyes a konyhában. Anyu szokott sütni.
– És mi lenne, ha egy ilyennel lepnéd meg az anyut? Nézd, anyu, ezt sütöttem a nagyinak! Anyu álla leesne a padlóra.
– Az már biztos – nevetett fel hangosan Piroska.
Farkas is hangosan nevetett.
– Na? Egy kis erőbedobás, és aratni fogsz otthon. Mit szólsz?
– Hát, szóval…
– Ne viccelj már! Semmiség az egész. Mindent lépésről lépésre megmutatok.
– Te? – Hűlt el Piroska. – Valami szakács vagy?
– Inkább cukrász. De persze nem erőszak a disznótor.
– Ezt nem értem.
– Szóval nem muszáj sütnöd. Anya kalácsa is jó lehet.
– Jaj már!
– De persze ha egy ilyet teszel le a nagyi elé… Azért az elég menő.
Piroska megcsóválta a fejét: – Ó én istenem!
– Na! Ne legyél olyan kislány. Lassan már nő vagy, aki képes megsütni egy kalácsot, pláne, ha azt lépésről lépésre elmagyarázzák. Vagy kislány vagy még?
– Nem vagyok kislány! – vágott morcos képet Piroska.
– Szerintem sem – mosolygott a farkas. – Akkor?
– Na, jó! Oké! Legyen!
– Ez a beszéd, Piroska! Tessék, itt van minden. Aztán csak ügyesen, egy lépést se hagyj ki – mondta a Farkas és egy szempillantás alatt eltűnt.
Piroska csak nézte egy ideig. Aztán anyára gondolt, nagyira, az arcukra, amikor meglátják a kalácsot. A dán duplafonatú csokis kalácsot. – El lesznek ájulva – mondta végül, és rákattintott a videó linkjére.
Egy ideig semmi sem történt, majd ciripelt egyet a telefonja.
Sms jött.
Kedves Piroska!
Az enyém vagy. Ismerem minden jelszavad, a család minden jelszavát, anyuét, apuét, a nagyiét. Ismerem minden adatod, minden képed, minden leveled. Az enyém vagy. Hamarosan megírom, hogy mit várok el tőled.
Baráti üdvözlettel: Farkas.
ui: Hamm!
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)
A vágy szűk utcája(4)