Paradigmaváltás

Megtörölte az orrát! Nem is volt olyan vészes. Amikor fel tudott állni, elbicegett a fürdőszobába. Tényleg nem volt nagy ügy. Az túlzás, hogy megérdemelte, de azért van abban valami, hogy soha nem történik semmi véletlenül. Lehetett volna ügyesebb is, sokkal ügyesebb, de ez a nap már csak ilyen: feles. Félig sikerül minden. Még az orra is félig tört csak be. Ha így megy tovább, akkor félig fog aludni és fél aszpirint kell majd éjféltájban bevennie, hogy enyhüljön a fájdalom.

Igen. Csak figyelni kell a napokat.

Óvatosan megmosta az arcát.

Holnapra ez nem lesz semmi.

Rá gondolt. Most ő is rosszkedvű. Ilyenkor mindig rosszkedvű. És ezért nagyon lehet sajnálni. Szenved. Igen, talán ez a legjobb megfogalmazása ezeknek az estéknek. Ő jobban szenved. A lelki fájdalom pedig ezerszer rosszabb, mint a testi. A test beforr, de azok a belső sebek.

Megnézte a fogait. Semmi gond. Épek. Már közben is érezte, hogy most nem lesz baj, és tessék, nem is lett. Szinte mindig megérzi, hogy milyen lesz, és szinte soha nem véti el. Most például egészen jó hétvége elé néznek. Hazajön…. és kedves lesz. Általában is az, de most kifejezetten az lesz. Megnéznek egy filmet. Még az is lehet, hogy ő főzi a vacsorát. És az olyan jó. A kedvesség mindig jó. És ahogy az életben mindenhol, úgy itt is kellenek a végletek. Kellenek ezek a rossz, vagy félig rossz esték, hogy aztán jöjjön pár jó. Nem igaz? Ez törvényszerű, mint a gravitáció.

Egy ideig némán szemlélte magát a tükörben. Hát, lehetne azért jobb is. A napszemüveg el fog férni rajta. De sebaj. Most jó napok jönnek. Talán három is egymás után. Mert szereti őt. Persze, hogy szereti.

– Ő így szeret! – mondta a tükörképének. – Ez van.

Mosolyogni próbált, de az azért nem ment valami délcegen.

Lehajolt, hogy igyon a csapból. Amikor újra felnézett a tükörképe nemet intett a fejével. A rá bámuló arc pont olyan viharvert volt, mint ő. Nyilván hallucinálok, gondolta könnyedén. Volt már ilyen, lesz még ilyen.

– De, ő így szeret – mondta. A tükörképe most igazodott hozzá, és ettől kissé megnyugodott. Jó lenne, ha eszénél maradna.

Aztán a tükörkép újra nemet intett a fejével.

– A francba! – suttogta és egy lépés hátra lépett.

A tükörkép most nem mozdult. Úgy tűnt, nincs kedve igazodni a valósághoz.

– Ne ellenkezz. Ő így szeret engem! – kiáltotta a tükörnek.

Érezte, hogy tudata kezd olyan mértékben tiltakozni, ahol már könnyen elszakadnak a szálak. Nem. Egy belőle képződött alak nem mondhat ellent neki. Életének nagy igazságaira nem lehet csak így nemet inteni.

De a tükörkép nem segített neki, belül egészen közel hajolt a tükör felületéhez, és ő látta, hogy a szemei elég ramaty állapotban vannak. Holnapra be fognak kékülni, az orra sincs pontosan a helyén. Szájának jobb sarka pedig már most buci.

– Mit akarsz? – kiáltotta, de nem tudta levenni szemét saját magáról.

A tükörkép elmosolyodott, majd felemelte jobb kezét, és ujját az ég felé mutatta, mintha azt mondaná: most figyelj!

– Figyelek! – monda ő.

A tükörkép bólintott, szája körül halvány mosoly jelent meg, majd megszólalt.

– Ő EZT szereti!

A világ pedig megváltozott.

*

Paradigma:

[…] nézetrendszer, ami meghatározza világképünket, azaz a világról és önmagunkról alkotott elképzeléseinket. […]

Noha egy-egy paradigma viszonylag bebetonozott elméleti‑módszertani nézetrendszer, olykor mégis előfordul, hogy az egész korábbi gondolkodási modell idejétmúlttá válik. Ilyenkor paradigmaváltás történik, azaz a korábbi nézetrendszer teljesen új alapokra kerül.

Forrás: lexiq.hu