Ágnes a járda szélén álldogált. Gazdátlan műanyagroller várakozott a lábánál. Előtte füves tér, mely meglepő üdeséggel bújt meg a lakótelepi házak tövében. Az óbudai égre ólmos felhő ereszkedett, nem ígért túl sok jót, de Ágnes már nem hitt a jóslatokban, melyek rendre túloztak, csak hogy több kattintást érjenek el. Így rohad szét az igazság némi múlandó figyelemért, gondolta.
A tér közepén álló játszótér megafonként szórta a gyerekzsivajt.
Ágnes várt. Vannak élethelyzetek, amikor az ember ennél többet nem tehet. Várja a műanyagmotor gazdáját, mert nincs eszköz, ami megsürgethetné az időt, vagyis van, de a sürgetésnek böjtje is van, és ő most határozottan nem akart böjtölni egy útpadka melletti hisztirohammal.
Fülsértő sivítás vágott rendet gondolatai között. Idős asszony kiáltotta el magát Ágnes mellett. Lakótelepi vércse.
– Hát nem figyel? – süvítette a nő, és az úttest felé bandukoló lila overálos pöttöm motorosra mutatott. Messze volt még a bajtól, de Ágnes érezte, hogy a pulzusa enyhén megemelkedik. Veszély! Nem nagy, de azért mégis valamilyen. Talán a délutánra ígért kegyetlen ónosesőhöz volt hasonlatos, melyből nagy valószínűséggel csupán enyhe zápor lesz, mivel az időjárást nem érdeklik a lájkok. De a veszély mégiscsak veszély, és egy anya elméje kegyetlen pontossággal választja ki a jövő milliárd lehetőségéből azt az egyet, mely mind közül a legborzalmasabb.
– Tessék? – nézett az asszonyra Ágnes miközben fél szemmel a gyerek felé pislantott, aki megállt és teljes figyelmével egy fűcsomóba mélyedt. Remélhetőleg nem egy kutyaszart bűvöl.
– Nézzen oda! Hát nem látja? Micsoda felelőtlenség! Oda kell figyelni minden egyes másodpercben! Egy anyának ez a kötelessége, ha nem tudná. Nem lehet ilyen könnyelmű, figyeljen oda! Nem elég csak úgy megszülni és aztán hagyni, hogy felnőjön. Ezek a gyerekek gyorsak és meggondolatlanok. Magának kell helyettük gondolkodnia. Érti?
– Aha.
– Nem, nem érti – melegedett bele a nő. – Ha értené, akkor nem itt álldogálna elégedetten, mint aki az hiszi, hogy csak ennyi a dolga. Mert, fiatalasszony, nem csak ennyi. Játszani is kell vele! Nem elég kicsapni a mezőre. Az nem nevelés, az csak állattartás! Az még nem anya, aki megszül egy gyereket.
– Nem?
– Nem! Az anya nevel, játszik, ott van. Mindig ott van a gyerek mellett. Figyel rá. Egy gyerek ezt igényli a legjobban. A figyelmet. Az anyai szemeket. Én tudom, hogy fáradt, hogy elege van, de ezt akkor sem engedheti meg magának! Ha már megvan az a gyerek, akkor magának kutya kötelessége végig ott állni mellette. Érti? Ez nem választási lehetőség, ahogy annyi fiatal hiszi manapság. Ez kötelesség. Figyelni, óvni, törődni. Ennek ösztönnek kell lennie. Szóval figyeljen jobban oda!
– Jó – bólintott Ágnes.
– Ne legyen rossz anya! Ne hanyagolja el a gyerekét!
– Jó.
– És egyébként hogy hívják a kis hercegnőt? – nézett a még mindig guggoló motoros felé a panelvércse.
– Őt? Fogalmam sincs. Nem ismerem. Az én fiam fél órája ott matat abban a bokorban – intett a játszótér felé Ágnes.
Szemerkélni kezdett az eső.
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!