A negyedik kör

POLITIKUSOK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK!

A VILÁG VEZETÉSE, KORLÁTLAN HATALOM, KORLÁTLAN GAZDAGSÁG, KORLÁTLAN BEFOLYÁS!

KIEMELT, KIPUSZTULÁSMENTES STÁTUSZ!

A TANFOLYAM INGYENES, FELVÉTEL ELBÍRÁLÁS ALAPJÁN TÖBB KÖRBEN!

Jakus az elsők között volt, aki a negyedik körbe bejutott, mely már nem lent a központban, hanem a Föld fölött keringő űrhajóban zajlott.

Jakusnak káprázott a szeme, amikor egyik pillanatról a másikra az utca helyett egy űrhajó belső terében találta magát.

– Hello, Jakus! – biccentett felé egy idegen, aki kinézetre pont olyan volt, mint egy földi ember. – Ez a negyedik kör, én Bizemuth vagyok, a felvételi biztosod. Kezdhetjük?

Jakus megdörgölte a szemét. – Tessék? Mit kezdhetünk?

– A negyedik kört. Vagy rossz jelentkezőt hoztunk fel?

– Nem… várjon már! – próbált észhez térni Jakus.

– Maga politikus-vezető lesz, nem? Itt nincs idő észhez térni. Kezdjük, vagy sem?

Jakus megrázta a fejét és bólintott.

– Na, jó! – biccentett Bizemuth. – Akkor most jön a teszt.

– Milyen te…

Jakus nem tudta befejezni a kérdést, mert legalább egy tucat ember jelent meg a lába előtt. Most vette észre, hogy valamiféle emelvényen áll, melyről kényelmesen lenézhetett az alant ácsorgókra.

– Kik ezek? – kérdezte Bizemuth, és felemelte a kezében tartott írómappát, hogy azonnal jegyzetelhessen bele, ha arra szükség lenne.

– Ők… nem tudom.

– Nem ők, hanem ezek – javította ki Bizemuth.

– De hát ők emberek.

– Mínusz egy pont – pöttyentett egyet a táblán Bizemuth. – Kár! A helyes válasz az lett volna, hogy „Ezek vagy azok ott, emberek”.

– Mi a különbség?

– A különbség alapvető – válaszolta azonnal Bizemuth. – Ha azt mondja, hogy „ők”, azzal azt fejezi ki, hogy személyként tekint rájuk.

– Ők… bocsánat… azok ott nem személyek?

– Nem. Hogy került maga a negyedik fordulóba? Azok ott tárgyak. Semmi közül magához, mármint ha politikus-vezető akar lenni nálunk. Akar egyáltalán?

– Persze – bólintott gyorsan Jakus.

– Helyes. Akkor különbséget kell tennie maga és azok között ott lent. Vagyis maga és a munkatársai illetve azok között, akiket irányítani fog. A munkatársak emberek, szeretni, óvni, támogatni kell őket, a tárgyakat pedig irányítani kell, rendezni, pakolgatni. Gondoljon rájuk úgy, mint sertésekre, vagy más lábasjószágra, mondjuk marhákra.

– Ez megalázó lenne.

Bizemuth megcsóválta a fejét, és újra megpöckölt valamit a táblán. – Ha még ezt a szót sem bírja, akkor nem hiszem, hogy az ötödik kört teljesíteni fogja.

– Ott mi van?

– Az ötödik körben nézzük meg az irányítási képességeket. Halálba küldés, felemelés, gazdagítás, szegényítés, ilyesmi. Ha itt, a negyedikben sem állja meg a helyét, ahol az elvi alapokat vizsgáljuk, akkor hogy dob kukába százezreket az ötödikben?

– Kukába? Miről beszél?

– Nem fog ez menni. A francba!

– De megy!

Bizemuth megvonta a vállát. – Hát… remélem! Szóval, kik ezek?

– Marhák?

– Jó! Mit tesz, ha egy marha bőg?

– Megnézem, hogy mi a baja.

– Igen. És ha megnézte?

– Akkor megpróbálom megoldani…

– Nem! – vágott közbe Bizemuth, majd sokkal halkabban folytatta. – Figyeljen ide, Jakus! Fogadtam magára, hogy felveszik, szóval ne szúrja el. – Újra hangosan beszélt. – Tehát, mit tesz, ha kiderítette, hogy mi a baj? Mintha azt mondta volna, hogy megvizsgálja: a marha baja mennyire befolyásolja a maga érdekeit és a hozamot. Vagy nem ezt hallottam?

– De. Érdekek. Hozam. Milyen hozamot? – súgta Jakus.

– Tej, hús – sziszegte Bizemuth.

– Ja, igen. És persze az érdekek, mint például…

– A kezelhetőség?

– Igen, az!

Bizemuth mélyet sóhajtott. – Mondjon még egy dolgot, ami számít az kezelhetőség mellett.

– Engedelmesség?

– Az szinonima, de elfogadom – bólintott Bizemuth. És mit tesz, ha a sok bőgő marha kezelhetőségi mutatója nem változik, vagy esetleg nő, miközben a marhák bőgnek?

– Hát…

– Mit tesz, ha csak nagy a zaj, de úgy általában minden rendben van?

– Felveszek egy fülvédőt!

– Ez az! Szóval semmit. Így van – mondta lelkesen Bizemuth. – És mit tesz, ha a hozam és/vagy a kezelhetőség csökken?

– Hát, kitalálok valamit.

– Igen! – bólintott elégedetten Bizemuth. – Tehát mi érdekli magát? A bőgés, vagy a magának fontos mutatók?

– A mutatók, gondolom – válaszolta Jakus.

Bizemuth újra jegyzetelni kezdett. – Jó lesz ez. Következő kérdés. Mi történik, ha néhány marha lefogy, vagy egyenesen elhullik, de a mutatószámok rendben vannak? Vigyázzon, ez becsapós kérdés.

Jakus a lent ácsorgó emberekere nézett.

– Hát… megpróbálok segíteni…

– Neeem. Segítek: mit néz meg először?

…

– Az előbb már volt róla szó.

– A mutatókat?

– Úgy van! Remek. Érdekli, ha páran elhullanak, de a mutatók rendben vannak?

– Most már nem tudom – rázta meg fejét őszintén Jakus.

– A „most már” és a „tudom” részt hagyja el!

– Nem?

– Úgy van. Nem érdekli. Lefogy, meghal, de a mutatók jók, akkor minden rendben. Érti?

– De uram, azért ez elég kegyetlen.

– Nekik – intett a lentiek felé Bizemuth. – Persze, az. De magának? Magának nem.

– Én értem, de ezek a mutatók, nem is tudom…

– Figyeljen! Ezek a mutatók a maga mutatói, nem az övék. Nekik a maga mutatóihoz semmi közük nincs. Lábasjószágok. Nem is értik azt a szót, hogy mutató. És ha értik, akkor sem számítanak, mert ők azok, akik teljesítik a mutatókat, maga pedig az, aki meghatározza ezeket a mutatókat.

– De hogyan?

– Úgy, hogy magának jó legyen. Magának és nekünk. Ez egy közös projekt, melyben mindenki jól jár. Maguk is, mi is.

Jakus mereven Bizemuth szemébe nézett. – És ők?

– Mióta kérdezgeti a marhákat, hogy mit akarnak?

Jakus arca egy pillanatra eltorzult, melyre Bizemuth azonnal reagált.

– Figyeljen! Ez nem egy jótékonysági állás. Maga irányítani fog. El kell felejtenie, hogy honnan jött, hogy ki maga. Ez alap. Már a második körben is volt erről szó. Felejtse el! Mi, ellentétben magukkal, nem érzelgősködünk. A nyers tények a lényegesek. Aki vezet, az jól jár. Mi ezért vezetjük magukat, mert jól akarunk járni. Többet akarunk, mint ami eddig volt. Érti?

– Minket, földieket?

– Igen. Persze!

– De hát én is földi vagyok.

– Úgy van. Az én szememben, maga is egy háztáji. Csak tud beszélni, és betanítható. Semmi máz, semmi félrebeszélés. Maga azért van itt, mert jó mutatókat hoz és jövedelmezőbb lesz maga miatt az életünk. És én most azt próbálom elmagyarázni magának, hogy velünk jól jár, mert magának is lehetnek marhái. Ők! – mutatott Bizemuth a lent álldogáló emberekre, akik most már fészkelődni kezdtek. – Érti? Maga egy köztes barom számunka, de ők, magának teljes barmok lehetnek. Profitálhat belőlük. Jól élhet, a családja is, a kollégái – a többi köztes barom – sőt, ha hatodik kört is veszi, akkor kiderül majd, hogy szeretik vagy félik magát, vagy akár mindkettő. De a lényeg, hogy ők nem maga. Nem egyenlő velük.

Jakus bólintott.

– Biztos érti? – kérdezte Bizemuth.

– Igen. Azt hiszem. És olyan lehet, hogy egy kicsit segítek nekik?

– Persze – mosolyodott el Bizemuth. – Ha a mutatókat nem rontja le, akkor bármit tehet. Nos! Akkor képes ezeket őszintén, szabadon, hittel marháknak látni? – mutatott újra le Bizemuth.

– Hittel?

– Persze – vonta össze a szemöldökét Bizemuth. – Ha nem hiszi el, amit az előbb megbeszéltünk, akkor nem jut tovább. Hinnie kell benne. Csak akkor képes helyesen kezelni őket. Ha favágó lenne, hogy vágna ki egy fát, ha maga is faként tekintene magára? Elmondom: sehogy. Én sem tekintek magára úgy, mintha értelmes, hozzám hasonló lény lenne, teszem azt, mint a feleségem… mondjuk ez rossz példa volt. Ha maga így tekint rájuk, akkor kiesett. Hinnie kell, hogy maga más, több, szebb, okosabb, hatalmasabb és a többi.

– De ez… ez embertelen. Nem?

– Dehogynem. Pont ez a lényeg. Erre lenne szükség. A szimpátiát tartsa meg a családnak, a kollegáknak. A többi felé pedig legyen embertelen, mert a mutató nem emberi dolog.

Jakus összeszorított fogakkal préselte ki a szavakat.

– Maga is embertelen.

– Nyilván – nevetett fel Bizemuth. – Hiszen nem is vagyok ember. És nem vagyok szentimentális sem. Aki nem hiszi, hogy több, mint mások, az ne menjen se megszállónak, se vezérnek, se irányítónak. Az legyen csak sima ember, vagyis lábasjószág mások kezében. De maga! Maga még lehet több. Elég, ha elhiszi, hogy több. Nos?

– Nos, mi?

– Elhiszi?

Jakus bólintott.

– Figyeljen. Itt nem hazudhat. Látjuk a gondolatait. Azt is, hogy mit hisz. Még azt is, amit maga nem is tud saját magáról. Nekem olyan ember kell, aki őket őszintén nem tekinti azoknak. Ha kész, ha elhatározta magát, akkor megnézem, mi van bent. És ha minden rendben, akkor mehet az ötödik körbe. Szóljon, hogy mikor áll készen.

Jakus megdörgölte az arcát. Hosszan nézte a lábai alatt feszengő embereket.

– És ha mégsem sikerül úgy néznem rájuk?

– Akkor felrobbantom.

– Micsoda? – hördült fel Jakus.

– Megnyomom ezt a gombot és bumm. Mégis mit képzelt, ilyenekről beszélgetünk és hazaengedem?

Hosszú csend következett.

– Figyeljen ide, Jakus! Segítek. Ha magát most felrobbantom, mert kis nyápic, akkor maga szerint mi történik azokkal ott lent? Maga szerint találok olyat, aki képes úgy nézni rájuk, ahogy kell?

Jakus némán bólintott.

– Ugye? Tehát valaki biztos terelgeti majd a csordát.

Jakus újra bólintott.

– És kik azok, akiket teregetni lehet?

…

– No, kik azok?

– Marhák?

– Úgy van, éééés tessék… – Bizemuth a kijelzőre pillantott – néhány másodpercre el is hitte. Remek eredmény. Ezt gond nélkül ki tudjuk majd terjeszteni százszázalékra. Gratulálok, megvan a negyedik kör!

Jakus Bizemuthra nézett. – Elhittem?

– Persze. Nem olyan nehéz. És lehet gyakorolni, utána pedig már automatikusan megy az egész. Gratulálok! Tényleg! Ügyes volt!

– Ezt most komolyan mondja, vagy úgy, mint egy fél-marhának?

Bizemuth elmosolyodott: – Okos kis ember maga. A válaszom kettős. A maga oldaláról nézve őszinte voltam. Az én oldalamról pedig azt hallotta, amitől javult kicsit a mutató. Az igazság a legtöbbször más, ha máshonnan nézik. Nos. Ötödik kör? Nekikezdünk, vagy gyakorolja még előtte kicsit az új hitét? Egy kis edzés nem árt, ha jó akar lenni nálunk.

– Várjunk kicsit.

– Remek! Akkor most menjen le hozzájuk, és mondja meg, hogy hazaviszi őket, ami egyébként igaz is, mert ha maga elfüstölt volna, akkor ők is. Szóval, ha úgy tetszik, akkor maga a megmentőjük. És ami a legjobb, hogy ők is így néznek majd magára. Win-win-win.

– Háromszor?

– Persze. A középső az enyém. Anélkül a két szélső nem is létezne. Na, menjen, gyakoroljon! És ne feledje: ők nem maga, csak marhák, sima lábasjószágok.