A mester a meditációról és a megvilágosodásról beszélt. Szép volt, lelkesítő, mély és igaz. Egy pisszenés sem hallatszott a teremben. Sokan jártak a mesterhez, aki közvetlen volt, kedves és mégis bölcs. Még youtube videói is voltak, pedig azt a legtöbb mester nem tartotta sokra. De ő nem. Ő úgy vélte, hogy az információ átadása a lényeg.
– Mikor indulok el a helyes irányba? – kérdezte valaki a tömegből.
– Amikor rájössz, hogy nem elég az, ami van. Akkor keresni kezded a helyes irányt.
– És amikor már megleltem?
– Akkor hosszú út áll előtted – válaszolta a mester.
– De meghaladhatom a problémám?
– Persze. Ha ezt az utat választod, akkor igen. Nem lesz könnyű, de sikerülhet. Elkötelezettség kell hozzá.
– És ha az töretlen?
– Akkor megtanulsz jelen lenni. A test és az elme egységgé válik. A figyelem a jelenben időzik. Letisztul minden. A tudatod tiszta lesz. Fókuszált.
– Mint a mesteré?
A mester nem válaszolt, de mindenki tudta, hogy igen, a mester már tudja, hogy miről beszél. Ő már ott van.
– Van kérdés? – kérdezte a mester.
Sok kéz emelkedett a levegőbe. Egy idősebb férfi felállt és felszólítás nélkül kezdett beszélni. – Mester, egy kérdésem lenne.
A mester szája sarkában halvány mosoly villant, melyet sok tanítvány már ismert. Így szokott a mester nevetni valakin bántás nélkül, ezért hát ők is elnyomtak magukban egy mosolyt.
– Hallgatlak – bólintott a mester.
Az öreg néhány pillanatig csak állt.
– Nem akarom elrontani azokat a csodás dolgokat, melyeket eddig mondott – szólalt meg végül.
Tétova volt. Önmagával is viaskodni látszott.
– Nem ronthatod el. Ne aggódj! A tanítások, melyeket átadok, régi korokból jutottak el a jelenig. Én csak tolmácsolom őket.
– De azért mégsem akarom megreszkírozni. Bocsánat! – legyintett az öreg, és már leülni készült.
– Mondd csak el – emelte meg hangját a mester. – Bátran!
– Nem tudom!
– Kérdezz csak! Egy jó kérdés maga a válasz. Aki jól tud kérdezni, az előre halad. Pontosabban csak az halad előre, aki helyes kérdéseket képes feltenni.
– Értem – bólintott az öreg, majd újra felegyenesedett.
– Akkor tessék! – mosolyodott el a mester. Bölcs, kedves mosolya volt.
– Ez a sok tanítás… – kezdte az öreg. – Csodásak. És az út is az.
– Igen, az. De ezek nem az én érdemeim – mondta a mester.
– Igen, de mégis a mester jár elől. A test és a lélek egyesülése, a tiszta tudat, a jelenlét, ahol már tart…
Az öreg megint elhallgatott.
Néhányan pisszegni kezdtek, de a mester végtelen türelemben szólalt meg újra: – És mi a kérdés, barátom?
– De ne haragudjon meg!
– Nem fogok.
– Hát jó – vont vállat az öreg. – Engem az érdekelne, hogy a mesternek volt-e már halálfélelme? Olyan, amikor vinnyogva kaparja a falat, elengedi a beleit, a hólyagját, mert tudja, hogy nézi a halál, és rádöbben arra, hogy nem akar meghalni? Amikor minden egyes másodperc fáj, mert nem akarja itt hagyni ezt? Megélt már ilyet? Amikor az orvosa azt mondja, hogy „maximum egy hónap”? Kuporgott már lövészárokban, hevert már kattogó MR gépben?
A mester hosszasan nézte a kérdezőt, majd szó nélkül felállt, és kiment a teremből. Többé nem tanított.
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)
Szép emberek(4)