Nehéz volt a szíve. Órák óta nézte a művet, és nem tetszett neki, amit látott. Az órájára nézett. Még öt perc, vagy talán hét, és ideje lesz dönteni.
Elfintorodott, miközben újra belenézett a világba. Nem ezt akarta, nem így.
– Na? – szólalt meg mögötte mindig hű asszisztense, Fürtike.
– Mi na? – kérdezett vissza, mert nem akart beszélni. Semmi kedve nem volt megvitatni azt, amit látott. Elég volt nézni, nem kellettek hozzá szavak.
– Mozgás?
– Semmi. Semmi sem mozdul, pedig mindent úgy csináltunk, ahogy kell. Az egész halott és nem értem, hogy miért.
Idegesen pöckölte meg a dobozt, majd reménykedve várt, de mindhiába. Az összerakott modell nem mozdult. Halott volt, mint az összes többi elődje.
– Uram, hányadik kísérlet ez?
– Nem tudom. Sokadik – vont vállat. – És mindegyik pontosan így zajlott le. Mind. – Hangjában érződött a keserűség.
– És a leírás szerint…
– Igen, Fürtike, a leírás szerint jártam el. Ne nézzen amatőrnek. Pontosan követtem minden egyes lépést…
– Láttam én már falon pókot, uram – mondta Fürtike, és az asztalhoz lépett. – Nem baj?
Legyintett és arra gondolt, hogy ennél rosszabb már úgy sem lehet. Eszébe jutott az esti értekezlet, a kaján vigyorok, a „na, mi van kifogott rajtad a legegyszerűbb feladat is”. Meg fog semmisülni, és meg is fogja érdemelni. Miért? Miért nem megy ez neki? Hiszen olyan egyszerű. Csak követni kell a leírást. Bárki képes rá. Vagyis nem bárki, mert ő nem…
– Anyag? – szólalt meg mellette Fürtike. A dokumentációt tartotta kezében.
– Milyen anyag? – kérdezett vissza.
– Nézzük át az alkatrészlistát!
– Minek? Minden megvan. Leellenőriztem.
– Igen, de én még nem ellenőriztem le – válaszolt ellentmondást nem tűrően Fürtike. Jól ismerte a nőt, ilyenkor nem volt értelme ellenkezni vele. – Tehát. Anyag?
– Van.
– Jó. Energia?
– Van.
– Jó. Halmazállapotbontó?
– Van, befecskendezve.
– Remek. Szétválasztó ágensek?
– Vannak.
– Gravitációs pályák.
– Beállítva.
– DNS?
– Van.
– Kódok?
– Rátöltve.
Fürtike felsóhajtott és belenézett a dobozba: – Akkor nem értem.
– Hát én sem.
– Vegyük végig a lépéseket.
– Minek? Pontosan úgy csináltam, ahogy le van írva.
– Vegyük végig a lépéseket!
– Fürtike…
– Vegyük végig a lépéseket!
– Hát jó! Ha annyira akarja.
– Akarom. Tessék – lapozott Fürtike a dokumentumban, és olvasni kezdett. – Kivitelezési útmutató. „Kezdő állapot. A kísérletvezető felügyelete mellett az anyagot behelyezzük a térbe, információ még nem érte.”
– Ott van – bökött mérgesen a doboz felé. – És azóta nézem.
– Remek. Akkor az első lépés rendben – mondta Fürtike. Nem jött ki a sodrából. – Akkor most jön az Első lépés. – Lapozott. – Az anyagot sűrűség szerint rendezzük términtába úgy, hogy…. – Fürtike megakadt az olvasásban.
– Na, mi van? Valami nem stimmel? – kérdezte bosszúsan.
– Uram?
– Mondja már Fürtike, mert megőrülök!
– Uram, ez a harmadik oldal. Hol a második?
– Micsoda?
– Ez uram a harmadik oldal – tolta az orra alá Fürtike a paksamétát. – Hol a második oldal, amin az első lépés van?
Dermedt csend lett.
– Uram?
– Nem tudom – hebegte. – Talán amikor… kávéért…
– Amikor kávéért ment? Kivitte magával? – nézett rá vádlón Fürtike.
– Nem tudom.
– Egy pillanat – mondta Fürtike, és kiviharzott a szobából.
A dobozra nézett, ahol azóta sem mozdult semmi. Megpöckölte a dobozt, hátha valami beindul. Nem szerette volna, ha Fürtikének igaza van…
– Hát ott volt az automata mellett – jelent meg Fürtike, és diadalittasan meglobogtatta kezében a lapot.
– Elfelejtettem.
– Van az úgy, uram – mosolyodott el Fürtike, és olvasni kezdett: – Az anyagra eresszünk átható fényt.
– Fényt?
– Fényt, uram. Úgy tűnik, ez kimaradt.
– Fényt – hebegte újra.
– Ez van ide írva.
– Hát jó. Akkor legyen fény – mondta, és felkapcsolta a doboz fölötti lámpát.
– És lőn világosság! – bólintott Fürtike lelkesen. – Máris sokkal jobban fest a dolog, nem gondolja, Uram?
*
Május 16. A Fény világnapja.