1.
Georgina leült a metrón, bár mindig állni szokott. Fáradt volt és úgy érezte, hogy ennyi engedményt most tehet magának. A szerelvény meglódult és ő becsukta a szemét. Fáradt volt. Három napja nem aludt rendesen. Az év végi hajtás már csak ilyen: kizsigereli az embert, hogy egy roncsot hagyjon maga után az ünnepekre. Mélyet sóhajtott. Már csak egy hetet kell kibírnia és megszabadul a tehertől. Bárcsak vége lenne. Talán el sem kellett volna vállalnia. De az ember persze soha nem dönthet a legfontosabb dolgai fölött, azok valahogy mindig feljebb dőlnek el.
– Ez azért nem teljesen van így – szólalt meg mellette valaki.
Kinyitotta a szemét. Egy középkorú, testes férfi mosolygott rá barátságosan, mintha ismerősek lettek volna.
– Ismerem magát? – kérdezte Georgina.
– Bizonyos értelemben igen – válaszolta a férfi.
– Mit jelent az, hogy bizonyos értelemben?
– Pont ezt nem mondhatom el – fintorgott egyet a férfi. – De azt bizton állíthatom, hogy a szenvedéseink okai mi magunk vagyunk.
– Hát ebben azért kétkednék.
– Pedig ez az igazság – nézett rá a férfi komolyan.
– Örülök, de ez nem segít – mosolyodott el Georgina és arra gondolt, hogy még a metrón sincs szerencséje, megkapott egy félbolondot.
– Azért némi segítség csak adódhat.
– Kétlem, hacsak nem ért a programozáshoz és nincs kedve egy kis ingyenmunkához.
– Nincs.
– Sejtettem – bólintott Georgina.
– De attól még segíthetek.
– Hogyan?
A férfi nem válaszolt azonnal. Komolyan nézett Georgina szemébe.
– Én nem tudom, hogy miért maga – mondta kis szünet után.
– Mit én? – kérdezte Georgina, most már kissé feszélyezetten.
– Hogy miért pont maga.
– Ezt nem értem. Nem hagyna inkább békén? Mennyivel egyszerűbb lenne.
– Nem! – mondta a férfi és kezét Georgina fejére tette.
2.
A metró megállt és ő nagy nehezen kikeveredett az álomból. A peronon a Park sétány táblája integetett felé.
– A francba – pattant fel kétségbeesetten, és nekilódult.
Éppen csak kifért a már záródó ajtók között.
Összezavarodva nézett körül. A hely, az emberek, minden azt mutatta, hogy reggel van, és ő munkába siet. Akkor vajon hová tűnt a tegnap este? Megindult a kijárat felé.
Már a felszínen, amikor a telefonjára nézett.
– Na ne! – mondta megrökönyödve. A dátum szerint november 30. reggel volt. – A frászt – csóválta meg a fejjét, de továbbsietett az irodaépület felé. Amikor a beszállt a liftbe, végül úgy döntött, hogy most álmodik. Kellemetlen álom, de attól még álom, és nemsokára felébred, és december 22-ike lesz.
Az iroda nyüzsgött és egyáltalán nem tűnt álomszerűnek.
– Fél kilenckor értekezlet – robogott el mellette Külllikki.
– Milyen értekezlet?
– Hogyhogy milyen? A szokásos decemberi. Bekanyarodtunk a célegyenesbe – válaszolta a lány és elszelelt.
Levette a kabátját és az asztalához lépett. Ha ez álom, akkor nagyon jól összetette magának. Kivett a fiókjából egy kávékapszulát és a büfészobába sietett. A fekete kellemes volt és életszagú. Egyre nagyobb érdeklődéssel nézett körbe. Ritkán adatik meg az embernek, hogy tiszta tudattal álmodjon. Az iroda minden részletében élet szagot árasztott magából. A kollégák teljes életnagyságban tették a dolgukat és akkor is a helyükön maradtak, ha éppen nem nézett rájuk.
– Rohadt jól csinálom – súgta maga elé és kihörpintette a csészéjét.
3.
Az értekezletre hivatalos kollégák már a tárgyaló előtt gyülekeztek. Első ránézésre mindenki jelen volt, aki számított. Kivéve Natasát, aki majd csak néhány perc késéssel fog megérkezni.
– Jesszus! – kapta szája elé a kezét. – Ez már megtörtént.
– Úgy van – szólalt meg mellette egy férfi. Ismerte az illetőt. Valamikor egyszer együtt utazott vele a metrón.
– Mi a fene?
A férfi közelebb hajolt és a fülébe súgta. – Ez a múlt. Két héttel korábban vagyunk.
– Tessék?
– Visszamentünk az időben. Ne csináljon feltűnést.
– Hogy a fenébe ne csináljak feltünést?
– Például ne beszéljen hozzám, mert engem csak maga lát. A végén még azt hiszik, hogy megbolondult.
– Én is azt hiszem.
A férfi felnevetett és csak utána folytatta: – Ne nézzen rám, ne is reagáljon. Csak csinálja a dolgát.
– Milyen dolgom?
– Amit két héttel ezelőtt is csinált.
– Maga szadista? Azt hittem, hogy már túl vagyok ezen az egészen.
– Túl is lehet. Majd meglátja – mondta a férfi, és fejével a tárgyaló ajtaja felé biccentett, ahol a főnök kézfeltartással jelezte, hogy ideje elkezdeni az értekezletet.
4.
Minden szóra emlékezett, és ez egyre nagyobb pánikba kergette. Natasa tényleg késett, és pontosan azokat a kifogásokat mondta, amit akkor. Georgina megrázta a fejét, hátha felébred, de ez csupán a közelebb ülők figyelmét keltette fel.
A munkát lassan kiosztották. A design és a marketing feladatok után rátértek a nagyágyúkra, melyek közül ő volt az egyik legnagyobb.
– Georgina – nézett rá a főnök.
– Igen?
– Készen lesztek huszadikára?
Georgina mélyet sóhajtott. Tudta, hogy igen és azt is, hogy ez kizsigereli majd a végsőkig.
– Na most mondhatsz nemet – szólalt meg mögötte a férfi.
– Tessék? – kérdezte Georgina.
– Azt kérdeztem, hogy készen lesztek-e huszadikára – mondta kissé türelmetlenül a főnök. Pontosan tudta, hogy milyen választ vár Georginától.
– Most mondhatsz nemet. Ha nem mondasz, akkor csapdába esel – mondta a háta mögött álló férfi. – A csapda egyszerű. Mindent a vágyaink és félelmeink irányítanak. Ezért cselekszünk nap, mint nap. Cselekedeteink pedig eseményeket hoznak létre, melyek újabb eseményeket hoznak létre, melyek visszahatnak ránk, és ezekre is reagálunk vágyainkkal és félelmeinkkel, és ezek új eseményeket hoznak létre, és a kerék csak forog és forog körbe-körbe, míg világ a világ.
Georgina meredten bámult maga elé.
– Georgia, válaszolnál? – kérdezte a főnök.
– És a félelmeid csapdájából nem szabadulhatsz soha. Kivéve, ha megérted, hogy a vágyaidat kell elengedned. Mert ha nincs vágy, akkor nincs érdekből történő cselekvés és ha nincs érdekből történő cselekvés, akkor nincs mi okká és okozattá váljon és a lánc megszakad és te kiszabadulsz. Ez adatott most meg neked.
– Valami baj van? – kérdezte most már aggódó hangon a főnök.
– Én… – rázta meg fejét Georgina hátha most véget vet az álomnak. – Én nem tudom.
– Hívjunk mentőt?
– Nem… én azt hiszem, hogy egyszer már voltam itt.
– Ezt hogy érted?
– Ez az értekezlet. Ez már egyszer lezajlott.
Többen felkuncogtak az asztal körül.
– Igen? És mi történt? – kérdezte a főnök.
– Elég sok minden történt.
– Engem az érdekel, hogy te mit válaszoltál arra a kérdésre, hogy készen lesztek-e huszadikára.
A helyzet most már több volt, mint kínos. Georgina legszívesebben menekült volna.
A férfi újra megszólalt a háta mögött: – Ez a megszabadulás egyetlen módja. Az emberi vágy megszüntetése. Aki nem teszi, annak szenvedés jut osztályrészül. Mert a vággyal teli élet egy körforgásban zajló szenvedés, és az életvágytól való megszabadulás a kulcs.
Georgina olyan gyorsan állt fel, hogy az őt nézők többsége megijedt.
– Na, ide figyelj! – fordított hátat az asztalnak. – Csak azt mondd meg, hogy akkor mi van, ha most elmegyek innen? Mert ugye rohadtul vágyok arra, hogy ne kelljen végig csinálnom újra ezt a két hetet. Szóval, ha a vágyaimnak engedelmeskedem, akkor lelépek innen, mint a sicc. És akkor persze jön a körforgás, meg az okok meg az okozatok, hiszen azért mentem el, mert erre vágytam. Vagy maradjak? Mert azt nagyon nem szeretném, de akkor talán nem rúgnak ki innen öt percen belül. Ami szintén jó lenne, mivel a lakás még nincs kifizetve. Akkor melyik legyen? Mert én egyeikben sem látom igazán a helyes megoldást.
A férfi mosolyogva hallgatta végig Georgina kirohanását.
– Talán mégis mentőt kéne hívni – mondta valaki a kollégák közül.
– Melyik legyen? Mert abban igazad van, hogy én tehetek róla, ha valamelyiket választom, de öreg, hogyan csináljam, hogy én tehessek róla? Erre van valami recepted? Azt valahogy meg tudod ügyeskedni, hogy ne én legyek a kezdőok? Mert nekem úgy tűnik, hogy ez elég nehezen oldható meg, hiszen létezem, élek, tehát cselekszem.
– Csak akkor szabadulhatsz meg, ha lemondasz élnivágyásról. Aki így tesz, az megszabadul az okoktól és szenvedéstől.
– Ja csak ennyi? Simán ne akarjak élni?
– Ne vágyj az életre – bólintott mosolyogva a férfi.
– Aha, az menni fog. De csak huszadika után vagy… – Georgina fejében fény gyúlt.
A kollégákra pislantott. Többségük komplett hülyének nézte, ez jól kiolvasható volt a tekintetükből.
Visszafordult az asztal felé. – Persze hogy menni fog, főnök. Sőt, tizenhetedikére is összehozzuk.
Többen felhördültek a bejelentés nyomán.
– Biztos? – kérdezte a főnök. – Kissé aggódni kezdtem.
– Ugyan már. Kemény munka és egy kis túlóra. Megcsináljuk – legyintett Georgina, és tudta, mert emlékezett rá, hogy sikerülni is fog. Megcsinálják határidőre. És mire leadja a munkát élni sem lesz kedve. És ha minden igaz, akkor pont ez a cél.
Georgina újra megfordult, de a férfi már nem állt mögötte. Talán mert bevégezte a küldetését. Vagy mert más dolga volt. Mindegy. Ilyesmin úgy sem agyalhat innentől. Rengeteg lesz a meló az elkövetkező két hét alatt.
*
December 8. Nemzetközi Bódhi nap. Tegyél úgy, mintha időutazó lennél nap.
Hogyan ünnepeld: Világosodj meg és utazz az időben. Ha nem megy, akkor elég, ha mindkettőt csak eljátszod.
Bodhi nap Buddhista ünnepnap, mely arra emlékezek, hogy Buddha, vagyis Siddhartha Gautama, elérte a Nirvánát, a buddhaság legmagasabb célját. A Nirvana az érzelmektől (szenvedés, vágy) való megszabadulást jelenti. A Bodhi fala alatt ülve látta ez előző életeit, megértette a Karma (ok-okozat) törvényét, és azt, hogy miként lehet ettől megszabadulni.
Megvilágosodása után Buddha e híres szavakat mondotta: „Sok születés
körfutását futottam be – hasztalan keresve a házépítőt.{16} Fájdalmas a
folytonos újraszületés. Fel vagy ismerve, ház-építő! Nem építesz többé
házat! Összetört házadnak minden gerendája, beszakadt a teteje.
Elfordult a léttől a szív, megsemmisültek vágyai”
Személyes kiegészítés: A cél átmenetileg talán úgy is elérhető, ha karácsony előtt szoros határidőket kapsz.