Csak egy rövid gondolat a novella előtt:
December 24-ig két hétre (max. 80 hely) kinyit a Közösségi Olvasók Társasága. Aki tag, az nem csupán ezeket a nyílt írásokat kapja meg, hanem olyan további írásokat (hetente 2-3), melyek csak a tagoknak szólnak, novellákat, folytatásos írásokat, zene, filmajánlókat, és emellett tagságával biztosítja a világ, a nagyközönség számára, hogy egy író tovább alkothasson mindenkinek. Ez nem kevés. Sem az olvasónak, sem az írónak.
Köszönöm a türelmet! És most a novella.
Kedves Frigyes
– Mester, lenne itt egy verseny – toppant be a dolgozószobába Joachim, a király lótifutija. Kedvelte Joachimot. Szerény, rendes ember volt. Most mindazonáltal idegesítette hirtelen felbukkanása.
– Milyen verseny? – kérdezte halkan, és visszatette írótollát a tintába.
– Egy kis verseny, mester, semmiség.
– Íjászat? – billentette félre fejét.
– Íjászat?! Dehogy! Zenei verseny, mester.
– Tehát hogy ki tud gyorsabban futni egy csembalóval?
Joachim nevetett, és a mesterkélt hahota mögött kiszüremkedett összes idegessége.
– Hova gondol, mester? Zenei verseny lesz. Tudja, két muzsikus között.
– És én leszek a bíró?
– Nem, ön lesz, mester, az egyik versenyző.
– És mégis, leírná nekem ezt a versenyt?
– Persze. Kimennek ketten, és produkálják magukat.
– Produkáljuk?
– Mester, nem tudom ennél jobban mondani. Aki ügyesebben, gyorsabban, jobban zenél, az nyer.
– Ez butaság. Zenében nem lehet versenyezni. Nem jó terep. Aki ilyesmire vetemedik, az ostoba.
– Nem én találtam ki, hanem királyunk.
Nagyot sóhajtott.
– Ha jól értem, akkor most arra kér, hogy produkáljam magam, mint egy vásári majom.
– Nagyjából, mester. De nagy lesz a közönség. Királyunk I. Frigyes Ágost – Joachim mondat közben meghajolt, mire ő is biccentette egyet – is ott lesz, és az egész udvar.
– És ki lesz a másik majom?
– Louis Marchand mester, mester. Drezdában van, innen jött az ötlet, hogy összemérhetnék az erejüket.
– Ahogy két kakast összeeresztenek. Joachim, nekem ehhez semmi kedvem. Azt üzenem, hogy Kedves Frigyes…
– Mester! – vágott közbe Joachim, és úgy elpirult, hogy kevés választotta el a szélütéstől. – Úgy vélem, hogy ez nem kérés volt.
Csend lett.
Joachimnak igaza volt, és ő tisztelte ezért. Nehéz lehetett kimondani ilyen szavakat.
– Értem – biccentett alig észrevehetően.
– De mester, ne így fogja fel! Zenélhet az urak előtt. És ott van Marchand mester. Ő is szépen játszik. Talán talál majd valami élvezetet benne. És persze a verseny…
– Joachim, pihenjen. Értem, felfogtam, és igaza van.
– Jó lesz, mester. Jó lesz. És ha nyer… a király bőkezű uralkodó.
Felállt, és odasétált az ajtóban álló Joachimhoz.
– Tudod, Joachim, bár van az a pénz, amennyiért gyorsabban tudok játszani, de a lényeg, hogy… – Kegyetlenség ide vagy oda, de kivárt.
– Igen, mester? – kérdezte Joachim elkeseredetten.
Mélyen Joachim szemébe nézett.
– Maga szerinte jobb vagyok nála?
Joachim megkönnyebbülve bólintott: – Ezerszer, mester.
– Szerintem is. Ám ez csak egy módon derülhet ki, nemdebár?
– Hát igen.
– Akkor ne rabold itt az időm. Gyakorolnom kell!
*
I. Frigyes Ágost 1716-ban felkérte Bachot, hogy álljon ki egy versenyre az éppen Drezdában tartózkodó Louis Marchand csembaló és orgonaművésszel. Bach belement a felkérésbe, bár túl sok választása nem volt. Mert akinek munkaadója van, az dolgozik.
Ez jelen pillanatban is így van. Azonban most a művészeknek nem egy szász király vagy egy császár adja a munkát, hanem azok, akik fizetnek érte, hogy nekik és mellesleg az egész világnak alkossanak.
De a képlet ugyanaz: Pénzt művészetért, és művészetet pénzért.
Bach csodás, megismételhetetlen életművének tulajdonképpen minden darabját munkavállalóként írta.
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Álombolt(4)
Mindenki Augusztusz bácsija(4)
A forrás 1.(4)
Tanulni arany(4)