– Na, helló! – lépett a szobába Farkas.
Ahogy tavaly, úgy idén is összejöttek. Szeretett szellemekkel lógni. Viccesek voltak és nem vettek semmit komolyan. A tömeg izgatottan várakozott. Néhány perc volt még naplementéig. Az év legjobb napja. Hajnalig megidézve lenni nem kis ünnep akárhonnan is nézzük.
– Csá, Farkas! Boldog Halloweent! – intett felé Bob.
Ezer éve haverok voltak. Bobnak eszméletlen humora volt. Még az élőknek is bejött, nemhogy a többi szellemnek.
– Merre jártál az elmúlt évben? – lépett oda hozzá Esmeralda is.
– Hát erre-arra. Kisértettem két helyen is.
– Jó, de mégis merre? Robert azt mondta, hogy hetekig nem látott sehol a városban.
– Ausztráliában voltam.
Csönd lett egy pillanatra. A szellemek többsége kikerekedett szemmel bámult rá. Mármint még kikerekedettebbel, mint ami normális egy szellemnél.
– Azt meg hogy? – kérdezte Bob. – Feltámadtál, és újra meghaltál egy repülőn?
– Hogy lehet feltámadni? – kérdezte von Ransburg. – Én is akarok.
Von Ransburg hülye volt. Legalábbis ebben a városban a leghülyébb kísértet.
– Kérdezd Jézust – nézett rá Bob komolyan.
– Jó, de hol van az a Jézus? Állandóan azt emlegeti mindenki, de még senki sem látta.
– Jézus fent lakik.
– Hányadikon?
– A penthouseban. Ketten laknak ott. Ő meg a ház tulaja. Nézd meg, hogy otthon van-e.
– Jó! – bólintott von Ransburg és átszivárgott a mennyezeten.
– Ez tényleg hülye – jegyezte meg Esmeralda.
– Azért térjünk csak vissza arra az Ausztráliára. Hogyan jutott a mi drága Farkas barátunk oda? – fordult Farkas felé Bob.
Farkas keskeny mosolyra húzta a száját és kiélvezte a pillanatot, hogy mindenki őt nézi.
– Nem nagy ügy.
– Azért egy kicsit még is az, Farkas. Mivelhogy egy normális szellem nem hagyja el a várost, ahol kísérteni szokott.
– Hát, én is azt hittem.
– És?
– Elhagyhatja.
– Ennél azért legyél kicsit bővebb, ha megkérhetlek.
Farkas nagyon sóhajtott. Tudta, hogy eljön ez a pillanat is. Ha most elmeséli a titkot, akkor napok kérdése, és az egész bagázs szétszéled. Ki merre lát utazik majd. Pedig mennyire szerette őket!
– Na, szóval. Azt tudjátok, hogy a 24-ik emeleten kísértek.
– Ezt mindenki tudja, édes – búgta Esmeralda. – Szegény Ica, én nem is tudom, hogy bírja annyi ideje. Mióta jársz a nyakára?
– Tíz éve.
– A nyomorult.
– Szerintem rendes vagyok vele.
– Édesem, de hát nap mint nap kísérted…
– Ezen most túl tudnánk lépni? – vágott közbe Bob türelmetlenül. – Fent kísértesz Icánál. Oké. És?
– Valójában semmi különös titok nincs benne. Itt mindenki kopogószellem, ugye?
A társaság egyértelmű morgással helyeselt.
– Akkor nincs itt semmi galiba. Ki kell nyitni a laptopot, rendelni kell egy jegyet, tulajdonképpen bárhová, és kész. Mi Ausztráliába mentünk. Vagyis Ica oda akart menni, én meg elkísértem. Ennyi. Vettünk két jegyet és utaztunk.
– Várj! Azt akarod mondani, hogy azzal, akit kísértesz, el tudsz utazni? – hördült fel Bob.
– Úgy tűnik. Én sem hittem el, de igaz. Csak egyetlen dolog kell hozzá… – mondta Farkas és egy kis hatásszünetet tartott. Őrjítő csend lett a szobában.
– Ez a Jézus nem lakik ott – bukkant elő a plafonból von Ransburg feje.
– Akkor keresd a házmesternél – kiáltott fel Esmeralda. – Szóval? Mi kell hozzá?
– Hát nem is tudom, hogy mondjam el.
– Csak menni fog már! – türelmetlenkedett Bob.
– Szóval az van, hogy pénz kell hozzá. Meg elhatározás és persze némi hit, hogy élsz.
A társaság egy szellemként hördült fel.
– Azt meg hogy?
– A pénz?
– Nem a pénz, te balfék, az élős dolog.
– Mit nem értesz ezen? Tök egyszerű. El kell hitetned magaddal, hogy élsz.
– De hogyan?
– Valahogyan. Mindegy. Agykontrol, vagy transzcendentális meditáció, vagy jóga. Teljesen mindegy, hogyan csinálod. A lényeg, hogy a végén elhidd, hogy élsz.
– És akkor mi van?
– Ha elhiszed, akkor veszel egy jegyet és már mész is, oda ahová akarsz. Simán kijutsz a városból. Mint egy ember.
A hangzavar akkora volt, hogy Farkas egy ideig a saját hangját sem hallotta. Érvek és ellenérvek csaptak össze a feje fölött.
– És te voltál Ausztráliában?
– Voltam. És New Yorkban is. Ica kapott egy kis pénzt.
– Ica? A nő fizette az utad? – hüledezett Bob.
– Nekem nincs pénzem. Én otthon kisértek. De Icának van és azt mondta, hogy szívesen utazik velem.
– A kísértetével.
– Ő nem így hív.
– Hát hogy hív?
– Volfi.
– Volfi!!! És nem fél tőled?
– Nem hiszem. Legalábbis nem mondja.
Újra a hangzavaré volt a szoba.
– Tehát veszel jegyet.
– Veszek. Mintha élnék.
– És mit csinálsz a repülőn?
– Amit az élők. Már mondtam, hogy előbb el kell hinni. Nem olyan könnyű ám.
– Te elhitted.
– Ez a lényeg, hogy igen. Nem vagy véletlenül von Ransburg rokona?
– Jó, de mit csinálsz?
– Amit az élők. Eszem. A hit ereje nagy dolgokra képes.
Többen felkiáltottak.
– De hogyan eszel?
– A számmal. Úgy csinálok és képzeljétek, eltűnik az étel.
– Na azért ezt nem adod be.
– De igen. És finom.
– Hogy a fenébe lenne finom? Hiszen te nem élsz. Nincs is tested – csóválta fejét Bob.
– És mégis. Nem tudom, hogyan, de ez van. A lényeg, hogy nyelek, eltűnik az étel. És…
– Mi és…?
– Csak azt ne mondd, Farkas, hogy kakilsz is – nevetett fel Esmeralda.
Farkas nem válaszolt.
– Ugye nem? – kérdezte hullafehér arccal a nő – ami egyébként mindig is jól állt neki.
Farkas még mindig nem szólt egy szót sem, de felemelte a kezét figyelmet kérve magának. Néma csend lett a szobában. Megkövülve nézték Farkast, aki kimerevedett szemmel koncentrált.
Aztán történt valami. Egy egészen halk, de mégis jól hallható hang kelt életre valahonnan.
Vékonyka fing volt, de a hatása eget rengető.
A falak megremegtek, amint a társaság egyszerre üvöltött fel meglepetésében. Félelmetes üvöltés lett volna, ha nem csak saját maguk hallják. Aztán szélsebesen kiürült a szoba.
– Igazatok volt. A házmester azt mondta, hogy tényleg volt itt valami Jézus, de aztán nem fizette a közös költséget és kiköltözött – kúszott be von Ransburg feje a mennyezeten.
Abban az évben nem volt Halloween, a szellemek valahogy nem bukkantak elő. Viszont mintha sokkal több repülőjegy fogyott volna a neten.
*
Október 31: Halloween
*
Kérlek, olvasd el a lenti felhívást 2 percig tart fel téged:
Kedves Olvasóm!
Ahogy ígértem, fontos 2 percre kérem el az életed, mivel bizonyos értelemben ez egy fordulópont a Közösségi Író kezdeményezés/kísérlet számára.
6 éve írok szabadon és mindenki számára elérhetően a közönségnek, mint Közösségi Író. Ez a 6 év a következő termést hozta:
- 1.130-nál több novella.
- 3 színpadon jelenleg is játszott dráma (Egykutya – Popup társulat, Hőhullám – Liliom produkció, Interaktív – Szatmárnémeti színház), kettő további pedig készülőben;
- 2 regény (egy folytatásos: a „23-as iskola”, a másikat még nem látta senki, de hamarosan fogja);
- 3 kisregény;
- 1 film (hírek hamarosan)!
Ez kb. 3.500 oldalon fért el.
Ahhoz, hogy ezt mind megírhassam, olyan emberek támogatására volt szükség, akik számára fontos és értékkel bíró a munkám.
Ahhoz, hogy tovább írhassak, olyan emberek támogatására van szükség, akik számára fontos és értékkel bíró a munkám.
Ez a két perc erről szól. Kérlek, ha olvasol, olvastál vagy szívesen olvasnál még a jövőben, és emellett úgy véled, hogy a Közösségi Író léte egy életképes kísérlet, támogasd ezt a törekvést. Valójában minden azon múlik, hogy mibe teszünk energiát, pénzt, bizalmat és mit hagyunk elsorvadni.
A támogatásodért, ami egy könyv ára (4.500 Ft) egy ajándékot adok viszonzásul (egy 94 novellából álló, 340 oldalas gyűjteményt, melyet a 2020-as évben született 177 írásból válogattam ki). Én pedig megerősítést kapok, hogy a Közösségi alkotásnak van értelme, a közösségi támogatásnak van ereje, lehet így írni és élni.
Ha elég sokan gondoljuk így: neked egy könyv, az írónak az élet!
Előre is köszönöm és maradok íród:
Varga Lóránt
Közösségi író
