Vitatkoztunk a hazáról és a hazafiságról. Semmi különös, nem veszekedtünk – annál azért jobban tiszteltük egymást –, de nem értettünk egyet a fogalommal kapcsolatban. Mint minden emberi, ebben is volt valami homályos, megfoghatatlan, és így mindenkinek igaza volt, és senkinek sem volt igazán igaza. Aztán elültek az érvek, és más témák felé terelődött a beszélgetés. Mire vége lett az estének, el is felejtettem az egészet. Aztán búcsúzásnál, a baráti csókok és ölélések kiosztásakor Olga hozzám fordult.
– Érdekel, hogy mi a hazafiság?…
– Nem hiszem, hogy dűlőre jutottunk volna, de azért mondd…
– … mármint matematikailag.
Összeráncoltam a szemöldököm.
– Ja, úgy mindenképpen – mondtam kisvártatva, amikor rájöttem, hogy Olga nem a bolondját járatja velem.
– Akkor menj ki a Városi Parkba reggel nyolckor.
– Holnap?
– Bármelyik reggel nyolckor. A park irodaházak felöli bejáratánál találsz egy öreget. Sétapálcával, rendesen felöltözve szemetet szed egy nejlonzsákba. Ő majd elmondja, mi fán terem a hazafiság.
– Matematikailag? – néztem mélyen Olga szemébe, de még most sem találtam benne cselt.
– Úgy bizony. Előre szólok, hogy oda kell figyelni. Az öreg matematikus. Külföldön eléggé híresnek számít – mondta Olga, majd megölelt.
Úgy döntöttem, hogy hazasétálok. Az este nem volt túl forró, jól esett egy kis hűvös. Gondolataim elkalandoztak, Olgán járt az eszem és ott is maradt, sőt, egészen addig a nő körül zümmögött, míg el nem aludtam.
Talán pont Olga és egy további beszélgetés reménye vitt ki reggel a parkba, és persze az, hogy friss croissant-ra vágytam. A kettő pedig egy irányba esett. Kisétáltam az irodaházak takarásából és beléptem a fák közé. Azonnal kiszúrtam az öreget. Kifogástalan öltözetben szemetet szedett a szökőkút körül. Mivel fogalmam sem volt, hogy mi kerekedik ki ebből az egészből, nem is nagyon tervezgettem. Egyenesen az öreghez léptem.
– Jó napot! – mondtam.
– Hasonlóképpen – válaszolt, és felszedett egy 0,33-as kólásdobozt a földről, majd magabiztos mozdulattal a félig megtelt műanyagzsákba dobta.
– Ez most elég furcsa kérdés lesz – mondtam –, de egy ismerősöm, nevezetesen Kirtrich Olga azt mondta, hogy meg kell kérdeznem magát, ha meg akarom tudni, hogy mi az a hazafiság. Mármint matematikailag. Azt sem tudom, hogy ennek a mondatnak van-e értelme.
– Olgácska – mosolyodott el az öreg.
– Ismeri?
– Persze.
– És a mondat, volt értelme?
– Hogyne. Megkérdezhetem, hogy miért akarja tudni a hazafiság-elméletet?
– Mert páran vitatkoztunk és nem sikerült közös nevezőre jutnunk.
– A közös nevező az algebrához tartozik. Mi most halmazelméletről beszélgetünk. Otthon van a halmazokban?
Megvakartam a tarkóm: – Hát… nem nagyon. Ha halmaznak tekintem az összegyűlt konyhai mosatlant, akkor talán.
– Az halom. Bár lehet halmaz is, szóval jó lesz – mondta az öreg, és letette a zsákot. – Na, figyeljen!
Botjával rajzolni kezdett a park sétányának homokjába. Köröket húzott szédületes gyorsasággal. A körök hol nagyok, hol kicsik voltak. Többnyire metszették egymást, de voltak olyanok, melyek külön álltak. Az ábra egyre nagyobb volt. Az öreg már akkora köröket rajzolt, amik az eddigi köröket foglalták magukba. Az ábra majdnem kitöltötte az egész szökőkút előtti teret. Kisvártatva azt vettem észre, hogy a rajz közepén állok. Az öreg gyöngyöző homlokkal, de büszkén lépett újra mellém.
– No. A hazafiság ez! – mondta, és arra a kis szeletnyi homokra mutatott, melyen álltam. A szeletke számos kör metszéspontja volt.
– Ugye nem kell ezt ennyiből rögtön megértemen? – néztem rá megrökönyödve.
– Nem lenne lehetetlen, de azért segítek – mosolyodott el az öreg.
– Azt megköszönöm – bólintottam.
– Tehát – kezdte. – A valódi hazafi felfogja azt, hogy nem egy különálló körben él, melyen belül hazának nevez mindent, legyen az gondolat, földterület, eszme és így tovább.
– Nem?
– Nem. A hazafi felfogja, hogy egy metszéspontban áll. Sok-sok más kör metszéspontjában. Azt is felfogja, hogy sok esetben az ő köre csak részhalmaza jóval nagyobb köröknek.
– Már most nem értem – vetettem közbe.
– Jó, egyszerűsítek. Tehát az igazi hazafi felfogja, hogy nem képes elkülönülni más köröktől, vagyis… mit jelképeznek a körök? – nézett rám szúrós szemmel.
Azonnal iskolapadban éreztem magam: – Országokat?
– Igen, és nemzeteket és sok minden mást. Az igazi hazafi van annyira intelligens, hogy felfogja: a nemzetek nem állnak egymástól külön. Hatnak egymásra, keverednek egymással és így tovább. Ezért inkább állunk a metszéspontban, mint külön körökben. És felfogja azt is, hogy a haza mindig egy nagyobb hazának a része.
– Ezt megint nem értem.
– Hol áll most?
– A parkban – böktem ki gyorsan.
– Az ábrában hol áll, fiam?
– Ja. Sok kör metszéspontjában.
– Úgy van. Tegyük fel, hogy ehhez a körhöz tartozónak mondja magát – mondta az öreg, és kivastagította az egyik kör, melyben álltam.
– Tegyük fel.
– És ez a kör miben van benne?
– Nem tudom – hebegtem kétségbeesetten.
– Nézzen körül, és rájön.
Szemlélni kezdtem az ábrát.
– Ez a kör, amiben állok, egy másik körben van benne.
– Úgy van! – kiáltott fel az öreg. – Vagyis a maga köre a nagyobbnak a részhalmaza. És az a nagyobb kör miben áll?
– Egy még nagyobban – mondtam most már magabiztosabban.
– És így tovább – mondta. – Sok kör egymásban.
– És ez a hazafiság?
– Igen. Ha megérti, akkor az – bólintott az öreg.
– Nem értem.
– Pedig egyszerű. Az ostoba hazafiság az, amikor nem veszi figyelembe a többi kört. Amikor azt hiszi, hogy csak egy körben áll. Amint a saját körét tekinti egyedül létező körnek, azonnal szem elől téveszti a lényeget. Zászlót lenget? Megteheti, de közben más zászlókat is kéne lengetnie. Legalább azokét, melyek metszik a maga körét. Nekimegy egy másik körnek? Azt hiszi, hogy maga köre jobb? De miért? Mert ebben áll? Ha a másikba lépne, akkor meg ezt a kört utálná? Ennyire nem lehet ostoba, mármint matematikailag. Simán megbukna egy vizsgán. Egyetlen kört sem lehet kiválasztani ezek közül, amelyik fontosabb a többinél – mondta az öreg diadalittasan.
– Akkor most mi van? – kérdeztem. – Az igazi hazafi mit is mond?
– Hát elsőként nem mond semmit, ha teheti. Akik beszélnek, azok többnyire már kihagynak pár részletet – hunyorgott rám az öreg. – Az igazi hazafi dolgokat tesz. Halmazelméletileg helyes dolgokat.
– És mégis mik azok? – nevettem fel önkéntelenül.
– Mutatom! – mondta az öreg, lehajolt a lábamhoz, és a sarkam mellől felvett egy műanyag kupakot, melyet a zsákba dobott. – Látja, mit tettem?
– Látom, de… szóval matematikailag nem hiszem, hogy látom.
– Sebaj, fiam – bólintott az öreg. – Halmazelméletileg többszörösen hazafi voltam.
– Komoly?
– Komoly. Gondoljon bele. Ez előbb tisztábbá tettem ezt a kis részt – mutatott a lábam körüli területre az öreg. – Hívjuk ezt a saját, közvetlen otthonának. Ezzel egyidőben tisztábbá tettem ezt a részt is – mutatott egy nagyobb körre az öreg. – Tisztábbá tettem a várost. És ez által az országot is. De itt csak az ostobák hagyják abba, vagy azok, akik készakarva meg akarnak bukni. Mert tisztábbá tettük a régiót, a kontinenst, a féltekét, a bolygót is – mutatott az egyre nagyobb körökre az öreg. – Ezek mind a maga hazája, mert közös területet foglalnak el azzal, ahol épp áll. Érti?
– Azt hiszem.
– Helyes. Amikor azt mondja, hogy egy másik nemzet koszos, büdös, nincs hozzá köze, akkor nem veszi észre, hogy egy körben állnak a magáéval, hogy bizonyos mértékig saját magáról mond véleményt. Egy igazi hazafi nem választ ki önkényesen egy kört, és mondja azt, hogy az az enyém, hanem látja a többi kört is, a metszéspontokat, és azt, hogy mindegy közösen nagyobb és nagyobb köröknek a részei. Egy igazi hazafi felfogja ezt, és nem fut egy ideológia után, mert az ideológiák időről időre változnak. Van egy viccem. Hogy lehetsz biztosan hazaáruló?
– Nem tudom – mosolyodtam el.
– Csinálj valamit, ami most hősies és várj úgy száz évet.
Nevettem.
– Érti? Egy igazi hazafi nem lenget zászlót, nem tapsol azoknak, akik egyetlen körről papolnak – mutatott a kivastagított körre – és nem veti meg a többi kört. Egy igazi hazafi halmazelméletben gondolkodik, és olyat tesz, ami az összes hazának jó. Jó az otthonnak, ahol lakik, a bérháznak, ahol az otthon van, az utcának, ahol a ház van, a városnak, ahol az utca van, a vidéknek, ahol a város van, az országnak, ahol a vidék van, a régiónak, ahol az ország van, a kontinensnek, ahol a régiók vannak, a bolygónak, ahol a kontinensek vannak. Ezek mind a haza, csak a lépték más. Ha megtámadnak majd a marslakók, mindenki hirtelen hazafi lesz, aki ezen a bolygón lakik, mint a sicc. Figyelje meg, a haza fogalmát azonnal egy nagyobb körrel azonosítják majd. No, így már érthető?
Nagyokat fújtatva néztem az ábrát, melynek a közepén álltam.
– Hát, így még nem gondoltam soha a hazára. Matematikailag.
– Elég nagy baj. Így meg fog bukni. A hazafiság nem egy eszme, hanem cselekedet, mely minden hazának – a legszűkebbnek és a legtágabbnak – is jó. Ha úgy vesszük, akkor ez legalább – számolni kezdte a köröket, melyekben álltunk – ötször hazafiasabb dolog, mint amit a legtöbben annak tartanak. A józan ész is azt diktálja, hogy így lássuk a világot.
Mosolyogni kezdtem.
– Mit vigyorog? – kérdezte az öreg.
– Nem is tudom. Tetszik, amit mond. Igaznak is tűnik.
– Az is. Ez halmazelmélet. Szigorú szabályai vannak.
– Igen, de az élet nem matematika. Az élet sokszor egymás gyűlölete, szabályok áthágása. Az életben agyatlanul tapsolunk szónokoknak, akik üres, de jól hangzó lózungokat puffogtatnak. Az életben gyűlöljük a másik kört, egymásnak esünk, és direkt nem veszünk tudomást arról, hogy mindannyian nagyobb körökben állunk közösen. Az élet emberi káosz, nem matematika.
– De, fiam. Az élet bizony matematika, csak ostobák vagyunk, hogy ezt felfogjuk – mondta az öreg. – Ha eleget művelnénk magunkat… akkor nem lenne ekkora káosz. Ész kell a tisztánlátáshoz.
– Igen, az lehet. De addig ez csak… elmélet.
– Hát… azért nem egészen, és ha most megbocsát, akkor hatszoros hazafias kötelességemnek tennék eleget – mondta az öreg, rám kacsintott, és felszedett egy eldobott újságpapírt.
Én is szedegetni kezdtem. Eleinte azért, mert szégyelltem volna elmenni, aztán azért, mert a körök… a körök mintha tényleg jelenteni kezdtek volna valamit, és jól esett a látvány, ahogy a görbe vonalakon belül tisztulni kezdett a tér.
Aztán eszmbe jutott Olga és az, hogy hazaérve leveszem a legfelső polcomon porosodó általános matematika kötetem. Ideje lenne felfrissíteni néhány alapfogalmat.
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!