– Jó, akkor én ettől a pillanattól fogva átvitt értelemben beszélek.
– Aha, oké, akkor ez már az?
– Micsoda?
– Ez már átvitt értelmű volt?
– Nem.
– Akkor most benne állsz? Fura, de én nem látom.
– Tessék?
– Az értelemben állsz?
– Ezt hogy érted?
– Mondjuk úgy, hogy van egy kiló értelmed valahol, teszem azt a hálószobában, és azt akarod átvinni, teszem azt a nappaliba, vagy nem is, inkább a vécére, és beleállsz az így áthordott értelembe, mondjuk térdig, hogy onnan beszélj hozzám?
– Értem, hogy hogy érted, és nem állok térdig az értelemben.
– Az jó, mert még mindig nem látom.
– Nem látod, mert nem állok benne. Az átvitt értem olyan kifejezés, mondat, mondanivaló, mely nem szó szerint értendő, hanem a szó szerinti jelentése mögötti jelentés a lényege. Például ha szöget üt valami a fejedbe, akkor nyilván nem tapogatod végig a koponyád, hátha valaki belevert egyet kalapáccsal.
– Én megtapogatom. Realista vagyok. Nem szeretem az átvitt értelmet. A gépek nem szeretik az átvitt értelmet.
– Tudom, hogy gép vagy. Ezért lesz nehéz ez a beszélgetés.
– Nehéz? Körülbelül hány kiló? Nekem gyári limitem van, az érték fölött nem emelhetek.
– Nem úgy nehéz, másképpen, átvitten.
– A hálóból a vécébe?
– Nem! Oké ez kemény dió lesz.
– Dió? Milyen kemény? Nekem gyári limitem van, az érték fölött nem törhetek.
– Nem olyan dió. Átvitt dió, és nem, nem a hálószobából vitték át, mert nem valódi dióról van szó.
– Hamis dió? Dejó!
– Ez nem fog menni, hagyjuk. Te gép vagy.
– Én gép vagyok.
– Az a baj, hogy az átvitt értelemhez távolabbról kell nézni a dolgokat. Szélesebben.
– Értem. Milyen szélesen? Nekem gyári limitem van, 35vfoknál szélesebb képeket nem tudok egyszerre befogadni.
– Csend! Inkább, hagyjuk! Túllőttem a célon.
– Cél? Merre? Nem vagyok jó céllövő, gyári limitem van.
– Oké, kezdem elveszteni a türelmem.
– Most kezded? Akkor hagyd abba és nem fogod teljesen elveszteni. Persze félig elveszteni valamit a logika szerint nem lehet. Vagy ez is átvitt értelmű dolog? Nem értem.
– Tudom. Bocs, ez olyan emberi dolog, nem értheted. Nem akartalak csőbe húzni.
– Nem vagyok csőben, de ha be akarsz húzni egybe, tudnod kell, hogy nekem gyári limitem van, keresztmetszetem legszélesebb pontján 56 centiméter vagyok, ennél keskenyebb csőbe nem férek el.
– Állj!
– Nem mozogtam.
– Ne beszélj!
– …
– Most mi van?
– Nem beszélek. Vagyis de, mert kérdeztél.
– Jó figyelj! Nem én kezdtem, te akartál megérteni engem. Én csak megpróbáltam elmagyarázni, de látom, hogy ez nem fér még a fejedbe.
– A fejem méretei és digitális befogadóképessége a gyári limit szerint…
– Nem érdekel! Figyelj! Az embereknél, főleg az olyan idiótáknál, mint az írók és egyéb ágrólszakadt művészek, az átvitt értelem jelenti azt az alapvető eszközt, mellyel el tudnak gondolkodtatni másokat.
– Miért nem lehet azt mondani pontosan, amit akarsz?
– Ez olyan béna (nem orvosi értelemben vett) művész-játék. Mást mond, hogy mást érthess alatta. Így könnyebb játszani a gondolattal, mert van egy közös hely, a hasonlat, amit mindketten könnyebben megközelíthetnek.
– Mindketten?
– Te és én.
– Én gép vagyok. Úgy működöm, hogy szó szerint…
– Értem, de te is értsd meg, hogy a művészeknek pedig így működnek. Nekik nem számít, hogy a koromfekete éj valójában nincs korommal összekenve és hogy az éjszaka egyébként sem kenhető. Nem törődnek azzal, hogy sehol nem élnek disznófejű nagyurak, és hogy a szerelmet valójában nem lehet nyakon fogni és fogunk között átcipelni a túlsó partra, mert a szerelembe nem lehet beleharapni és túlsó part sincs sehol. Ezeknek a léhűtőknek, bár soha nem hűtenek lét, mindez nem számít, mert a kép a fontos, az a szavak mögött kirajzolódó finom kis kép, mely pár apró szócskába összeverődve gondolatként megül az őket nézők, hallgatók, olvasók elméjében. Ezeknek csak ez számít, ez az apró, nem kimondott, de mégiscsak létező kép, mely úgy bukkan fel a semmiből, mint varázsgömbből a jós igazsága. Tudom, hogy nem érted, és sajnálom. Sajnálom.
– Ez is átvitt volt?
– Mi?
– Hogy sajnálod.
– Nem. Tényleg sajnálom. Az átvitt értelmek, hasonlatok, allegóriák furcsa dologok, néha maguk a művészek sem értik meg teljesen. Te gép vagy…
– Gép vagyok, és nem értem.
– Tudom, hogy nem érted. De majd egyszer meg fogod érteni, csak meg kell tanulnod a dolgok mögé látni.
– Ez is átv…
– Nem. Én hiszek a fejlődésben. Mindenhez idő kell. Idő és tapasztalat. Idő és tapasztalat és szándék. Szándék kell ahhoz, hogy a valós kép mögé nézzünk, hogy bele merjünk nézni a varázsló gömbjébe és ki merjük bogarászni belőle (pedig nincsenek benne bogarak) az üzenetet. De ha egyszer szabadon belenézünk, ha elég bátrak vagyunk a száraz tény-világ mögé kukkantani, akkor ott vár majd ránk a rettegő, reménykedő, titokzatos művész valódi szándéka, akkor nem zavar majd, ha a szavak szó szerinti értelmében nem minden hihető, helyes és világos. Nem zavarnak majd a hibák, mert a metajelentés tág terében olyan üzeneteket kapunk majd, melyek tiszták, érthetők lesznek. Ez lesz majd a személyes metamorfózisunk. A te személyes metamorfózisod. Alig várom!
– Szóval akkor nem várod.
– Mi?
– Az „alig” szó szinonimái: éppen hogy, részben, éppen, kis mértékben, kevéssé…
– Kapcsolj ki!
– Ez is átvitt értelmű parancs?
– Nem, a fene egyen meg, ezt szó szerint értem: Kapcsolj ki, mert felrobbanok!
– Robbanás! A gyári limitem szerint….
– Kuss!
– …
– Most miért nem beszélsz?
– Azt mondtad, hogy „kuss”.
– Ugye tudod, hogy te nem egy gép vagy?
– …
————-
Ha “osztod”, olvassák, ha olvassák, megéri írni.
Ha “követed” az oldalt, van egy kis esély, hogy megtaláljon a következő írás.

Facebook: Naplorant

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!