Goblin mód

A hírolvasó összetette két kezét, ahogy megtanították neki. Ettől mindig úgy érezte magát, mint egy refluxos pingvin, de ha egyszer ez volt az előírás, át akkor ez volt. Manapság már alig van élő műsor. Minden felvételről, minden megszűrve, semmi spontaneitás. Mintha a világ attól félne, hogy lelepleződik a nagy igazság: az ember esendő. És tessék, van egy műsor, ahol élőben beszélhet a néphez. Ez igenis nagy megtiszteltetés. És ha ennek az az ára, hogy pingvint kell játszania, akkor pingvint játszik. Ha pedig azt mondja az adásrendező, hogy csiripeljen, akkor csiripelni fog. A súgógép már működött, és őt ott állt a nagy zöld semmiben, ahol majd köré vetítik a színes szagos világot. Nagyot sóhajtott, és újra átfutotta azt a néhány sort, amit fel kell majd olvasnia úgy, mintha nem olvasna. Néhány szemen szedett hazugság, egy-két féligazság, de jól tálalva, majd egy színes hír pár halállal, a végén pedig valami maszlag, hogy jól érezzék magukat a nézők. A hazugság és a halál blokk volt mindig a leghosszabb. Ennek már csak így kell lennie, erre harapnak a halak.

Ő pedig a pecás. Nem is, gondolta át a hasonlatot, inkább ő a csali. Egy esztétikus, hasgörcsös, beszélni tudó pingvin. Az lenne az ideális, ha csak beszélni tudna, gondolkodás nélkül.

Felvette a szokásos, jól begyakorolt mosolyt.

– Mindjárt kezdünk – hallotta a fülében az adásrendezőt.

Biccentett és várta a jelet.

A főcím gyors volt, mert a műsor is gyors volt. Belenézett a kamerába és olvasni kezdett. Gond nélkül jutott túl a legkomolyabb részeken, és belekezdett a féligazságok fejezetébe, amikor valahol belül megpattant valami. Egy kis villanás volt, mely elméjében keletkezett. Talán a cipő okozta, megnyomott a talpán egy pontot, vagy az a fránya kéztartás állt valami ősi mágikus jelbe, ami aztán hatni kezdett. Egy pillanatra megtorpant.

– Baj van? – kérdezte azonnal az adásrendező.

Nemet intett a fejével, majd levette szemét a súgógépről és a kamerába nézett.

– Szerintem én nem tartozom ide – mondta komolyan.

– Ez mi volt? – szólalt meg fülében a rendező, de ő nem figyelt rá. Az az öt szó olyan őszinte volt, olyan közvetlenül és lelket gyönyörködtetően csúszott ki a száján, hogy egész lénye bűvöletbe esett. Már nem volt visszaút.

– Ne figyeljenek rám. Ne figyeljenek arra, amit mondok, mert nem tudom, hogy igaz-e. Valószínűleg nem. De én elmondom, mert ezért kapom a pénzem. Az hiszem, hogy a hazugság kifizetődő. Egy hazugság hajlékony. Az igazság pedig merev. Az igazságra ezért rá lehet lépni, mint egy hídra. De ha azt akarjuk, hogy a híd más felé fusson, ha nem oda akarunk kijutni a túlparton, ahová az igazság vinne, akkor hazugságot kell alkalmaznunk. Mert kellő hazugsággal fel lehet puhítani az igazságot és aztán oda lehet húzni, ahová csak akarjuk. Úgy is mondhatnám, hogy a hazugság tulajdonképpen az igazság izomlazítója. Vagy oldószere. Vagy hashajtója.

Biztos volt bene, hogy már régen lekapcsolták, ezért nagyot sóhajtott és befejezte a semmiből jött mondanivalóját.

– És hogy van tovább? – kérdezte fülében az adásvezető.

– Még megyünk? – nézett a vezérlő felé meglepődve.

– Megyünk.

– Hát akkor még csak annyit szeretnék mondani, hogy a mai halálesetek elmaradnak. Nem azért, mert nem történtek meg, hanem azért, mert ez egyáltalán nem érdekes. Egyszer mindenki meghal. Teljesen felesleges beszámolni erről nap mint nap. Vagy tegyük inkább fordítva. Olvassuk be azt, hogy hányan nem haltak szörnyű balesetet a világban. Mennyivel jobb hangulatú hír! Szerintem minden egyes ember magának állítja össze az élete hangulatát. És ha van egy kis esze, akkor megpróbálja azt jó felé hangolni. Ahogy én is teszem mostantól. És igenis számít az, ha a dolgok napos oldalát nézzük. Mert valamelyik oldalt néznünk kell, és higgyék el, amit én közlök itt naponta, az nem a vidámabbik oldalSzóval egy kis tudatosság nem árt. És meg kell mondjam, hogy szeretem a lecsót, a kutyákat, és utálom az utca végében lakó okoskodó bunkót. Rettentően büdöset tudok fingani, és szeretek mezítláb mászkálni. És úgy vélem, hogy megéri gyomorgörcs nélkül élni, amihez az kell, hogy az ember önazonos legyen, de ez egy hülye szó, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy nagyjából úgy él, amilyen, és nem takargatja maga és mások elől, hogy egy csomó mindenben béna, hogy vannak hibái, hogy néha elviselhetetlen, hogy szeret reggel ücsörögni a fürdőkádban, hogy néhanapján igenis utálja a gyerekeket. Azt hiszem, hogy ilyen életet akarok élni, de nem lehet, pingvint csinálok magamból. És ettől minden egyes nap elmegy kicsit a kedvem önmagamtól. És azt hiszem, ez hiba. Nem is kicsi. Mert mikor legyen én, hanem most? Majd tíz év múlva? Addigra felemésztem önmagam. Szóval csak annyit, hogy nem érdemes tökéletesnek lenni, és érdemes felvállalni a bénaságokat. De persze már ma repülök innen. Ám ezen a ponton megjegyzem, hogy klímakatasztrófa ide vagy oda, imádok repülni. De eközben félek a világvégétől és lelkiismeret-furdalásom van, amiért húst eszek, autóval járok és kádban fürdök. Persze akkor is megcsinálom ezeket, mert ilyen vagyok. Talán leszek majd jobb. Azért dolgozok rajta. És néha füvezek és iszom.

Befejezte. A még mindig működő kamerába nézett. Nem tudta, hogy miért él még az adás. Talán a vezérlőben is hülyén tartották a kezüket. Mindegy. Ez van. Ezek most elég jó hírek lesznek.

– Még valami? – kérdezte az adásrendező.

– Hát csak annyi még, hogy Gabi, szeretlek, és hogy most sincs rajtam alsó. Csak úgy lóg, és tök jó! – mondta a hírolvasó és kisétált a stúdióból.

*

Június 22.

Alsó nélkül nap!

Hogyan kell ünnepelni? Ne vegyél fel alsót. Hagyd, csak úgy…

*

2022-ben az Oxford az év szavának a „Goblin üzemmód/goblin mode”-ot választotta. A 340E leadott szavazatból 319E erre a szóra voksolt. A szó jelentése az Oxford szótár szerint: „olyan hozzáállást jelent, mely szerint valaki szégyenérzet nélkül vállalja, hogy öntörvényű, azaz csak azt csinál, amihez kedve van: rendetlen, lusta, ápolatlan, mohó és ezekkel kapcsolatban teljességgel elutasítja a társadalmi normákat vagy elvárásokat.” Valószínűleg mindenkinek van olyan időszaka, amikor goblin módban van. A kérdés, hogy felvállalja-e.