– Oké, akkor fogadjunk!
Összesűrűsödött a levegő.
– Mármint? – kérdezte nagyra tágult szemekkel Appia.
– Mindent egy lapra – bólintott magabiztosan Arvid.
A társaságban senki sem mert megszólalni. Vannak fogadások, melyeket később nem lehet félvállról venni, és úgy tűnt, hogy ez a mai ilyen.
Arvid és Appia azóta qiqischáztak, amióta a kocsma létezett. Csatáik legendásak voltak, győzelmeik és vereségeik időtlenek. Így ismerkedtek meg, és majd egyszer, amikor a fények kihunynak és a csillagok magukba roskadnak, így enyésznek el egymás mellett.
De hogy fogadjanak egymással egy meccsen belül, olyan még soha nem történt.
A dolog úgy kezdődött, hogy Appia mérges volt. Arvid rossz fát tett a tűzre – ez nem állt tőle távol – , és már úgy érkeztek, hogy Appia fújt rá, mint egy veszett macska. Arvid próbálta lenyugtatni. Ittak, és amikor a többiek befutottak – Odin volt az utolsó – ettek is, de Appia dühe nem csitult.
– Játszunk, ha már olyan nagy legény vagy, és neked minden sikerül – biccentett Appia.
A társaság megpróbálta információmorzsákból összetákolni a történetet. Odin szerint – Appiának és Arvidnak egyszerre támadt kedve pisilni, így nem voltak jelen –, Arvid megint nagyzolt, ami nem volt újdonság, de valahogy belekeverte Appiát, aki elég nehezen viselte, hogyha Arvid lenézte. Ennek több oka is volt. Az egyik az, hogy Appia általában jobb, okosabb és ügyesebb volt Arvidnál. Nem mindenben, de a legtöbb dologban. A többi ok ehhez képest lényegtelennek tűnt. Arvid általában nem merészkedett Appia felségterületére, mely nagyjából lefedte a világegyetemet, de voltak pillanatok, amikor elfeledkezett magáról. Ez egy ilyen pillanat lehetett.
A qiqischa elkezdődött. Elsőként kijelölték a házat. Appia királynői kézlegyintéssel – ez nagyon ment neki – mutatott egy kék golyóra. A golyó pokoli távolságban volt, a pálya, és egyben a kocsma legvégén.
A társaság egyszerre hördült fel a ház láttán. Ilyen távolságra csak Arvid és Appia játszott, és úgy tűnt, hogy most Appia is meg akarja mutatni, hogy ki az úr – nő – a házban.
– Jó! – bólintott komolyan Arvid.
– Vétózhatsz – súgta Odin.
– Nem! – rázta meg fejét Arvid.
Megkezdődött a csata. A kövek csak úgy suhogtak a pályán. Pontos, elegáns dobások követték egymást. A kocsmában egy idő után feszült csenddé vált az amúgy megszokott alapzaj. Több forgott most kockán, mint a szokásos „én vagyok a jobb” kézfogás.
Appia három követ dobott egyszerre. Ilyent csak olyan qiqischa játékos enged meg magának, aki a legmagabiztosabbak közé tartozik. Appián kívül talán Arvid mert volna megkockáztatni, de ő csak két kővel válaszolt, ami már önmagában is bravúr volt, hiszen két kővel sem dobott még senki ebben a kocsmában kettejükön kívül.
A nyolc játszmából hét pengeéles csatát hozott. A hetedik végén Arvid merész és döbbenetesen pontos dobásával kiegyenlített, ami már önmagában döbbenetes eredmény volt. Appia elismerően bólintott. Látszott rajta, hogy ő sem hiszi el Arvid teljesítményét. A kocsmában egy kisebb bumm keletkezett az izgatottságtól, mely után J., a tulaj, állítólag egy hétig takarított.
A nyolcadik szett is fej fej mellett haladt. Arvid nem adta fel, hiába dobott Appia kettes és hármas köveket. A játék kijelzőjén egymást kergették a pontok, míg egyetlen köve maradt a két játékosnak. Arvid dobott, és egy olyan pontot hozott össze, amit csak egy módon lehetett behozni: háztöréssel.
– Akkor fogadjunk – mondta Appia. – Ha eltalálom, és Háztörés, akkor egy évig te állod a számlát.
– Kiét? – kérdezte Arvid.
– Mindenkiét.
– Izzad a kezem – súgta Odin a többieknek, akik némán új kört rendeltek.
– És ha nem?
– Akkor kihirdetem, hogy te vagy minden idők legjobb qiqischa játékosa, és innentől én fizetem az összes söröd.
– Meddig?
– Amíg élsz.
– Ez nagyon… kedves – búgta Radha.
A tömeg pisszenni sem mert.
Appia felemelte a követ. Hosszan, mélyeket lélegezve célzott. Ő is érezte, ahogy minden jelenlévő a tétet, mely nem néhány sörről szólt, hanem tiszteletről, becsületről, az elsőségről.
Appia eldobta a követ, mely üstökösként süvített át a téren.
Úgy közeledett a Ház kék golyóbisához, mint egy gyorsvonat.
A kocsma légüres, hangtalan térré változott.
A kő tűpontos pályán zúgott a ház felé, és úgy tűnt, hogy elkerülhetetlen a Háztörés. A kő végül izzó golyóként csapódott a kocsma hátsó falán lógó egyik képbe, áttörte a falat és egy ovális lyukat hagyva maga után távozott a helyiségből.
A ház viszont…
A ház nem mozdult a helyéről.
– Majdnem! – súgta Arvid.
– Majdnem. Mázlista ez a ház – kacsintott rá Appia. – Kérsz egy sört?
A kocsmán pedig soha nem tapasztalt hangzavar lett úrrá.
*
Március 23. „Majdnem talált nap”
1989. március 23-án egy 300 méter átmérőjű aszteroida, a 4581 Asclepius mintegy 684,000 kilométer távolságban zúgott el a Föld mellett. 6 órával (Gyűrűk ura I.+II. rész egyben megtekintve) késte csak le a becsapódást, mely nagyjából 1000 atombombának megfelelő pusztítást okozott volna. Az aszteroidát 9 nappal később, március 31-én fedezték fel, amikor már távoldott.
Azóta „Majdnem talált nap”-ként emlékeznek meg erről a majdnem eseményről.
Hogyan ünnepeljük?
Egyszerű: Örüljünk az életnek és becsüljünk nagyra minden második esélyt.
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!