Evelin a vártán

Evelin nem engedte be: – Nem, sajnos csak kisérőlappal együtt érvényes a kártya. Nem engedhetem be.

– De hiszen tegnap elég volt a kártya.

– Tegnap sem volt elég.

– Ahhoz képest, nem ellenőrizték le. Simán bementem a kártyával.

– Akkor sem mehet be. Ez szigorú előírás.

– De tegnap és tegnapelőtt és tegnapelőtt előtt nem volt az. Tavaly sem volt az. Sőt, tíz éve nem az, mert tíz éve járok ide, és még egyszer sem kérték.

Evelin hajthatatlan volt: – Hozza a kísérőlapot és bemehet.

A férfi mellett áramlott a tömeg. A legjobb helyek elkeltek már most, de mire hazamegy és elhozza a kisérőlapot, addigra talán az egész betelik.

– Igazolom magam. A rendszerben meg tudja nézni, hogy enyém-e a kártya.

– A kísérőlap kell.

– De a kísérőlapon az van felírva, ami az igazolványon van, viszont az igazolvány dokumentum, míg a lap csak egy papírdarab.

– Én akkor is azt akarom. Ez a szabály.

– Amit most sem tart be, hiszen ezrével mennek el mellettünk olyanok, akiktől nem kéri el a lapot.

– Ez szigorú szabály.

– Hogy hívják magát?

– Evelin.

– Evelin, magának van főnöke?

– Van.

– Beszélni szeretnék vele.

– Hiába. Nem engedhetem be lap nélkül.

A férfi szemébe könnyek szöktek, melyet némi harag kellemesen felitatott.

– Evelin, én magát fel fogom jelenteni, mert rasszista.

– Mi?

– Vajon milyen szempont alapján zár ki engem és enged be másokat? Még nem tudom, hogy milyen rasszista, de valamilyen biztos. Nem tetszik a hajam színe?

– Nem érdekel a haja színe.

– Akkor a szakállam? Maga hátrányosan különböztet meg engem a szakállam miatt. Maga egy szakállrasszista.

– Nem különböztetem meg.

– Akkor miért nem ellenőrzi le a többieket?

– Csak.

– Ezt hívják rasszizmusnak. Vagy az a baja, hogy férfi vagyok? Mióta nem volt férfival?

– Ahhoz magának semmi köze nincs.

– Már hogyne lenne, ha maga hátrányos megkülönböztetést alkalmaz minden szakállas férfira, aki megpróbál bemenni, éppúgy, mint mindenki más. Csakhogy a szakállas férfiakat nem engedi be, mert a volt férje is szakállas volt. És most bosszút áll rajta.

– Ha van lap, beengedem.,

– Nincs lap, de van igazolvány. Az ezerszer erősebb, mint a lap. A kő kicsorbítja az ollót.

– Nem kérhetem el magtól az igazolványt. Nincs jogosítványom erre.

– Ez remek. Tehát ha nálam van a lap és a kísérőlap, akkor bemehetek.

– Be, már mondtam.

– De nélküle nem, mert szigorú előírás.

– Az.

– Amit csak szakállas férfiakkal tartat be.

– Igen.

– De kártyával és lappal mehetek, akkor is, ha nem az enyém a kártya és a lap, hiszen nem tudja ellenőrizni, hogy én én vagyok-e. Ha akarom, akkor a nagymamámat is beküldhetem a kártyámmal és a lapommal, hiszen nem kérheti el az igazolványát. Tehát a nagyim nyugodtan állíthatja magáról, hogy ő egy meglepően nőies, és túlzottan korán öregedő férfi, és maga be fogja engedni, mert nem bizonyíthatja be az ellenkezőjét.

– A néni azért nem jöhetne be.

– De hiszen bejöhet. Amióta itt szemétkedik, talán ezer néni ment be más férfiak papírjával. Egy kilencméteres emberevő mocsári lény is bemehet, ha bemutatja az én kártyámat és lapomat. Egy busman is, ha nincs szakálla. Egy múmianő is.

– Nem szemétkedek. Ha így beszél, szólok a biztonsági őröknek.

– Mert zavarja a logika, ugye?

– Ne beszéljen így!

– Mondja, maga kicsit lütyő, ugye?

– Jóska!

– Csak azért kérdezem, mert nyilván az, ha nem érti meg, hogy a rendszerük értelmetlen. Hogy pofa alapján válogat. Mert le merném fogadni, hogy több százan mentek el mellettünk igazolólap nélkül. Talán több tucatnyian úgy, hogy más kártyájával és lapjával mentek itt át. De maga rábukkant a nyomorult életéből felködlő szakállas férfira, és bosszút áll a szerencsétlenen, mert nincs más eszköze arra, hogy jobban érezze magát a szánalmasan magányos hétköznapjaiban.

– Jóska!

– Nyilván a szakállas férfiak elleni párt tagja is, ugye? Ott van minden pártgyűlésen. Le a szakállasokkal, a szakállas férfiak nem emberek, tiltsuk ki őket az országból, szorítsuk őket a tengerbe. Ugye? Megnéz minden híradót, amiben a szakállas gazemberek, azok a rohadt szakállatok, bűnöznek?

– Nem vagyok semmilyen párt tagja.

– Hát akkor honnan van ez a kegyetlenség? Azt megkapja valahonnan az ember. Senki sem születik úgy, hogy gyűlöl minden szakállas férfit. A gyűlöletet tanulni kell, Evelin. Nyilván boldogan lenne fegyőr egy olyan táborban, ahol szakállas férfiak vannak internálva.

– Miről beszél? Józsi, gyere már!

– Maga szerint a szakállas férfiak sötét szövetsége uralja a világot, ugye? Ezek a szemetek. Szakártékony pondrók. Beszivárognak mindenhová igazolólap nélkül és ott megszerzik a jó helyeket, aztán bent úgy cserélgetik egymással a rémisztő, undorító gondolataikat, mint valami bélyeget. Maga meg itt áll a vártán és megpróbálja az összes aljas szakállast lefülelni, de nehéz a munka, mert azok ravaszak és gonoszak és pont az olyan egyedülálló Evelinekre vadásznak, mint maga. Ugye, igazam van?

– Nincs. Maga megőrült.

– Ja. Szívesen zárna lágerbe vagy semmisítene meg itt és most. Hol rejtegeti a fegyvert? Lelőne, ha tudna. Hiszen pusztuljon minden szakállas férfi. Sőt, minden férfi, nem igaz? Haljon meg mindegyik. És a világ majd szép lesz férfiak nélkül, mi? Maga vezetné az irtást, mi? Irtó jó lenne, ugye, Evelin? Aztán kiadna egy könyvet is, hogy miként mérgezték meg a világot a szakállas férfiak, és azok a nők, akiknek nincs epilálva a lába. Mert a szőr az igazi baj, ugye Evelin? Pusztuljon minden szőrös ember, nem igaz? Gödörbe velük, nem igaz, Evelin? Meszet rájuk, nem igaz, Evelin? De el fogom kapni magát. Elkapom, ha addig élek is. Rohadt egy hely ez, ugye, Evelin? Maga elkap engem, én elkapom magát és aztán mindketten megyük a mélybe. Ugye, Evelin, ezt akarja? Mindig is ezt akarta?