– Mobil vagy tablet? – szólalt meg Télapó háta mögött valaki.
Télapó szolidan, szakmai keretek között is elfogadható hangerőn felsikoltott és a megperdült a sarkán. Egy pizsamás fiatal lány állt előtte – az álmokból már kinőtt, de a valóságba még nem nőtt bele.
– Te miért nem alszol? – kérdezte Télapó néhány másodperc múlva, amikor már biztos volt abban, hogy mégsem kap infarktust.
– Azt kérdeztem, hogy mobilt kapok-e vagy tabletet.
Télapó a csomagra nézett aztán a lányra.
– Fogalmam sincs, hogy mit kapsz.
– Nem te hoztad?
– Én hoztam.
– És nem tudod?
– Nem. Én csak hozom.
– Ez gáz – bólintott a lány.
– Gáz nem gáz, nem tudom.
– Akkor mit tudsz?
– Szólhatok a Krampusznak, hogy ajándék helyett adjon egy frászt.
– Apám feljelent.
– Sok szerencsét – morogta Télapó és elindult a gázkonvektor felé. Gyűlölte a gázfűtésű lakásokat, de hát nem válogathatott.
– Szóval tablet vagy mobil? Mert ha tablet, akkor nyugodtan vidd vissza, az nem kell.
– Azt kapsz, amit hoztam. Nem is én rendeltem meg.
– Tudom, csak gondoltam, hogy így gyorsabb, mintha az apám küldi vissza.
– Hát pedig ez lesz. Egyébként halvány fogalmam sincs, hogy mi az a tablet.
– Nincs?
– Nincs.
– Tehát nem tudod, hogy mi van a csomagban, és ha kinyitnád, akkor sem tudnád, hogy mi az?
– Ez van – tárta szét kezét Télapó. – A Télapó sem tudhat mindent. Majd hozzászoksz, ha felnősz.
– Hogy hülye vagyok?
– Aha. De ne aggódj, mert te már most hülye vagy.
– Én nem vagyok hülye.
– Tudod, aki beszól egy varázslatosan megjelenő mesebeli lénynek, az szerintem masszívan hülye – mosolyodott el Télapó.
– Mert te nem vagy hülye, amikor azt sem érted, hogy mit kérdezek?
– Fogd már fel, hogy nekem nem kell tudnom, mit rejt a csomag. Az nem az én dolgom.
– Akkor te egy csomagküldő szolgálat sima sofőrje vagy. DHL, GLS?
– Nem tudom, hogy azok micsodák.
– És én vagyok a hülye. Azok olyanok, mint a postás, csak kicsit modernebbek.
– Nem vagyok postás. Én a Télapó vagyok.
– Nem látom a különbséget – tárta szét a karját a lány.
– Például én nem kapok fizetést.
– Akkor balek is vagy. Apám szerint legalábbis biztosan az lennél.
– De csak évente egyszer dolgozom.
– És miből élsz? Mert gondolom a számlát neked is ki kell fizetni.
– Ahol én lakom ott nincsenek számlák.
– És mivel fűtesz?
– Fával, természetesen. Van kandallóm.
– Tehát fa van.
– Az van.
– És ki termeli ki?
– Mit?
– A fát? Valaki csak kivágja és felaprítja és beteszi a kandallóba?
Télapó egy pillanatra elgondolkodott.
– Hát ezen még nem gondolkodtam. Azt hiszem, hogy a manók csinálják.
– Manók?
– Manók.
– És őket megfizeted ezért?
– Én? Nem. Nincs is pénzem. Szerintem nekik sincs.
– Akkor ingyen dolgoznak neked?
– Gondolom, igen.
– Rabszolgák?
– Nem rabszolgák. Vagyis nem hiszem, hogy azok. Szerintem lelkesedésből csinálják.
– Lelkesedésből? Miért?
– Mert én vagyok a Télapó. Nyilván azért.
– Mekkora egy bunkó vagy – csóválta meg a fejét a lány.
– Vigyázz a szádra! A Télapó egy komoly intézmény. Ő irányítja ezt az egészet. Ő a vezére a Mikulásnapi ajándékozásnak.
– Aha, miközben azt sem tudod, hogy mi van a csomagban. Tipikus vezér. Semmit sem ér az alattvalói nélkül, de azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt.
– Neked tulajdonképpen mi a fene bajod van? – kérdezte Télapó.
– Semmi. Miért kérdezed?
– Mert ijesztően felnőtt vagy. Neked most csodálkoznod kéne és a térdemre ülnöd.
– Ugye nem vagy pedofil?
– Nem tudom, hogy az micsoda.
– Nyilván nem tudod. A pedofil olyan felnőtt, aki szereti a kiskorúakat.
– Én szeretem a gyerekeket.
– Igen, de nem úgy…
– Hogy?
– Hagyjuk, úgysem vagy az – legyintett lemondóan a lány. – Szóval tablet van benne?
– Még mindig nem tudom, hogy az micsoda.
– Nézzük meg, és megmondom.
– Ilyenkor még nem lehet kibontani az ajándékokat.
– Nekem ne mondja meg egy postás, hogy mikor bontom ki a csomagom? Nyissuk csak ki.
Télapó a csomagra bámult, aztán a lányra és megvonta a vállát. A lány a kezébe vette a csomagot és felnyitotta az egyik sarkát, majd belekukkantott a papír alá.
– Tablet. Nem kell – mondta lemondóan.
– Hát sajnálom – válaszolta a Télapó őszintén. – Egyébként mi az a tablet?
– Egy mobilnál nagyobb, laptopnál kisebb internetképes kommunikációs eszköz.
– Ebből az „egy” a „nagyobb” a „kisebb” és az „eszköz” szót értettem.
– Mindegy. A lényeg, hogy nem sok hasznát veszem. Elvinni nem tudom, mert kényelmetlen, netezni meg jobb a laptop.
– Oké, ezzel nem jutottam előrébb egy jottányit sem. Még egy reszketeg ötletem sincs arról, hogy miről beszélsz.
– Hagyjuk – legyintett a lány és kissé csalódott képpel ült le a szőnyegre. – Azt hittem, hogy egy mobil. Annak tényleg örültem volna.
Télapó egy ideig nézte a könnyeivel küszködő fiatalt, aztán leült mellé a földre.
– Tényleg sajnálom. Leszámítva, hogy egy neveletlen kölyöknek tűnsz, nem lehetsz rossz gyerek.
– Leszámítva, hogy egy ostoba diktátornak tűnsz, nem lehetsz rossz Télapó, egyébként már nem vagyok gyerek – válaszolta a lány és egy kicsit közelebb húzódott Télapóhoz, hogy az átölelhesse.
– Nekem még az vagy – mondta a Télapó.
Kint lágyan esni kezdett az éjféli hó.
– Tudod, nem kell mindig megkapni azt, amit akarunk – mondta Télapó kedvesen.
– Hát de.
– Pedig nem. Az olyan felnőttes. Ne akard, mert azzal elrontod a dolgokat. A helyzet az, hogy minden vágyad nem teljesülhet, mert akkor nem lesz mit kívánni, és ha nincs mit kívánni, akkor ez az egész dög unalom.
– Ezt az interneten olvastad?
– Nem tudom, hogy mi az az internet.
A lány aprókat bólogatott: – Mázlista.
– Tudod, én azokhoz jövök csak el személyesen, akik még vágynak valamire. Én a vágy Télapója vagyok.
– Ezt azért ne mondd senkinek, mert elég könnyen félreérthető. Én egy mobilra vágytam.
– Azt sajnos nem hoztam. De nem keseredj, majd megkapod később. Nem baj, ha az embernek maradnak még vágyai, és nem csak szerez és akar és követel. A vágyak szükségesek az élethez. Vagy az élet maga is vágy, ezt most nem tudom.
– A buddhisták mást mondanak.
– Meg kell mondjam, te elég sokat tudsz a világról…
– Ezért kellett volna a mobil.
– … de hidd el, nekik is viszek ajándékokat. Álruhában persze. Szóval… miattuk is létezem. A vágy emberi dolog. És nem kell mindig kielégíteni. Néha elég, ha csak ott van, és amikor beteljesül, akkor elég csak úgy örülni, spontán, önfeledten. Ezt tapasztalatból mondom. A titok a spontán öröm. Amikor váratlanul valami bekövetkezik, pedig nem is számítunk rá. És amikor megtörténik, akkor derül ki, hogy arra valahol titokban vágytunk. Úgy a legjobb. Soha semmit nem kell túlzásba vinni, a vágyat sem, az örömet sem, az egész csak egy mozgás, egy lágy ringatózás a van és nincs határán. Olyankor szívesen megyek… még felnőttekhez is.
Csendben ültek egy ideig.
– Te létezel? – kérdezte a lány.
– A létezés elég képlékeny fogalom.
– Akkor valóság vagy?
– A valósági is elég képlékeny fogalom.
– Minden képlékeny.
– Minden képlékeny. De attól még szép – bólintott a Télapó és feltápászkodott.
– Elmész?
– El.
– Hova?
– Az is képlékeny – válaszolta a Télapó.
– Legalább mondj valamit, ha már megrengetted a világnézetemet.
– Miért, megrengettem?
– Szerinted nem lepődtem meg, hogy mégis létezel?
– Meglepődtél?
A lány válasz helyett sóhajtott egyet.
Télapó elmosolyodott örömében, aztán a konvektor elé lépett, de mielőtt eltűnt volna, még visszanézett.
– A legjobb tanácsom az, hogy csak könnyedén. Könnyedén bánkódj, könnyedén örülj, könnyedén vágyj, szóval élj könnyedén és nem lesz baj. Az ajándékot nem az ajándék szabja meg, hanem az, aki kapja. Csak könnyedén, lányom.
– Kösz. Jössz jövőre is?
– Persze. Az ölembe ülhetsz.
– Ugye ezeket nem mondod más helyen?
– Miért?
– Mindegy. A lényeg, hogy gyere.
– Az tőled függ. Én szívesen… Tényleg szívesen – mondta a Tálapó és eltűnt.
A lány még egy ideig gondolkodva ült a karácsonyfa előtt, aztán elment aludni, feltéve, hogy nem álmodta az egészet, de ezt nem tudta eldönteni.
– Csak könnyedén – suttogta még félálomban mosolyogva.
X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Légy Közösségi Olvasó!