Aldó és Neszta megállt az iroda előtt. Neszta kezében egy fekete ernyő fakult az ég felé. Már hónapok óta nem látott esőt. Nem is azért volt szolgálatban.
– Na? – kérdezte Aldó.
– Hát, itt nem állatunk sokáig – mondta Neszta.
Elrobogott mögöttük egy busz. Port kavart a hátukba.
– Ha bemegyünk…
– Akkor ki is jöhetünk – nézett a férfira Neszta.
Ezer éve együtt éltek. Ismerte minden egyes rezdülését, és úgy tűnt, hogy Aldó csak őt védi. Erre pedig nem volt szüksége.
– Na, gyerünk – mondta Neszta és az ajtó elé állt, mely lelkesen siklott szét előtte.
Bent kellemes hűvös volt. Ezerszer kellemesebb, mint kint, bár az nem volt nagy szám. Kint soha semmi nem volt kellemes.
– Ügyfelek, vagy csak nézelődnek? – lépett eléjük egy férfi. Kellemes arca volt. Nem látszott raja, hogy ügynök. Talán nem is volt az. Manapság leáldozóban voltak az ügynökök napjai. Halványkék öltönye tavaszi szép időt idézett. A férfi csontos válla szinte kiszúrta a szövetet.
– Ügyfelek – bólintott Neszta.
– Remek. Akkor csüccsenjenek le – mutatott az iroda hátsó sarkába, hol kényelmes fotelek néztek egymással üres farkasszemet.
Neszta elindult és Aldó követte.
A fotelek pontosan olyan kényelmesek voltak, mint ahogy kinéztek. Az ügynök szemben velük helyezkedett el.
– Mondjam, vagy már tudják? – kérdezte kellemes, megnyugtató hangon.
– Már tudjuk.
– Remek. Akkor csak pontosítok, ha valahol nem stimmel valami. – Neszta bólintott. – Melyik út lenne?
– Az északi – vágta rá azonnal Neszta.
– Á! Népszerű. Megértem. Ámbátor elég drága. Gondolom, ezt tudják.
– Van pénzünk. Mikor indulhatunk?
– Húha! Ennyire sürgős?
– Az. Vagy most megyünk, vagy nem megyünk.
Az ügynök bólintott.
– Mehetnek, de azért tisztázzunk pár dolgot. – Aldó összeszorított szájjal bólintott. – Tehát úgy döntöttek, hogy felmennek északra?
– Igen – válaszolt Neszta.
– Rendben. Az Északi-sarkon kilenc hajónk várja a vendégeket. Az árban benne van az odautazás és a transzfer költsége. A legközelebbi járat holnap reggel indul a kikötőből.
– Igen, ezt is tudjuk. Már utánanéztünk.
– Csodás. Akkor tényleg térjünk rá a lényegre. Nyilván tudják, hogy az út egyirányú.
– Milyen lesz a lakásunk?
– Kabin. Nem lakás, hanem kabin. Ahhoz tudom kéne, hogy mennyi a befizetett összeg.
Neszta bólintott, és személyi egységéről átlökte az információt az üzlet hálózatára. Az ügynök egy gyors pillantást vetett az összegre, majd szélesen elmosolyodott.
– Ez igencsak szép összeg. Mármint szebb, mint az átlag. Azt hiszem, hogy pár dologgal nincsnek tisztában. Átvehetnénk ezeket?
– De gyorsan – morogta Aldó.
– Persze. Az idő pénz, ugye? Mint minden más is. Szóval a fenti összeg sok mindenre elég. És nem mindegy, hogy mi az a sok minden. Valahogy úgy kéne felfogni a dolgot, hogy önök határozzák meg az arányokat.
– Milyen arányokat?
– Az idő és a szolgáltatás hányadosát.
– Ezt nem értem – mondta Aldó és fészkelődni kezdett.
Neszta érezte, hogy lassan elfogy a férfi türelme és akkor minden egészen más fordulatot vesz majd.
– Elmagyarázná nekünk egyszerűen?
– Persze. Azért vagyok itt. A lényeg, hogy önök határozzák meg az arányokat. Maguk döntik el, hogy miből legyen több. A szolgáltatásból, vagy az időből.
– Még mindig nem értem – morgott Aldó.
– Egyszerű. A hajó minden luxussal el van látva. Ott köröz az Északi-sarkon, nem megy sehova, és maguk azt tesznek rajta, amit csak akarnak. Van medence, korlátlan étel- italfogyasztás. Mozi, sportolási lehetőség. All inclusive minden.
– Ez kell.
– Igen, de ennek elég magas ára van. Az önök pénzéből ez egészen pontosan két évre elegendő.
– Az nem túl sok – mondta halkan Neszta.
– Igen. De az a prémum kategória. Ha egy alacsonyabbat választanak, mondjuk az economic csomagot, akkor ez a pénz sokkal hosszabb ideig kitart. Persze egy csomó szolgáltatás nem áll majd a rendelkezésükre, és csak egyszobás kabinjuk lesz, de szűkölködni nem fognak. A testsúlynak megfelelő ételadagokat kapják, nap háromszori étkezés, ünnepi menük.
– Ez remekül hangzik.
– Ugye? És persze még nem említettem a minimal csomagot, ahol nyilván – a szót erőteljesen megnyomta – nincs személyre szabott szolgáltatás és persze közös háló helyiségek vannak, de az idő rendkívül sokáig kihúzható. Meg kell mondjam, hogy az sem olyan rossz, mint amilyennek hangzik. Bár mi egyáltalán nem ajánlunk rossz szolgáltatást. Nem a mi stílusunk.
– Az economic mennyi időre elég?
– Úgy tizenöt évre.
– Hallod? – nézett mosolyogva Neszta Aldóra. – Az szép. És a minimál?
– Az akár huszonötre is. Szóval, mielőtt befizetnének, ezt azért el kell dönteniük. Ha akarják, akkor magukra hagyom önöket, és szépen…
– Nem kell – vágott közbe Aldó.
– Nem?
– Nem.
– Aldó, azért ezt megbeszélhetnénk.
– Neszta. Megbeszéltük. Nem egyszer. Én élni akarok.
– Aldó. És ezt most eldöntjük?
– Mikor? Mikor akarod eldönteni, ha nem most? Cecil dönthetett? Nem. Lionel? Ő már döntött. Glória és Leó? Már ott vannak. Azt beszéltük meg, hogy nem várunk. Vagy beszéljük át újra?
– Az nem lenne rossz ötlet – szólalt meg az ügynök. – Ha egyszer befizették, akkor nem áll módunkban visszaadni a pénzüket. Csak a szolgáltatás marad. Szóval azt javaslom, ha van bármi véleménykülönbség…
– Nincs! – mondta halkan Neszta.
– Az előbb úgy tűnt, hogy…
– Nincs. A férjemnek igaz van. Ezt már megbeszéltük. Ezerszer.
Az ügynök lassan bólintott.
Neszta határozott hangon szólalt meg: – Akkor megyünk.
– Rendben – mondta az ügynök. – És melyik csomag lesz?
Neszta Aldóra nézett, majd ki az utcára, ahol feltámadt a port kavaró szél.
– És ott hideg van?
– Bizony. Mínuszok vannak. Mindig – mosolyodott el az ügynök.
– Jó.
Csend nehezedd az üzletre.
– Melyik csomag lesz?
– A maxosban tényleg minden benne van? Nincs átverés, apróbetű? – kérdezte Aldó.
– Nincs. Nálunk az egész szerződés tizenkettes times new roman-nal van szedve.
– Akkor legyen az – mondta Neszta.
– Biztos? – kérdezte az ügynök.
– Naná! Csapassuk! – vigyorodott el Aldó.
– Csapassuk! – fogta meg a férfi kezét Neszta.
– Rendben. Akkor, ha úgy gondolják…
– Már át is ment – szólt közbe Neszta.
– Ja, tényleg. Nem vettem észre – nézett a saját kijelzőjére az ügynök. – Hát akkor, holnap a kikötőben szeretettel várjuk önket. Már az út is csodás lesz.
– Reméljük! – állt fel Aldó és felhúzta Nesztát.
– És… – nézett Aldó az ügyökre.
– Igen?
– Amikor lefogyott a kredit, a végén az van, ami a prospektusban?
– Soha nem hazudunk. Pontosan az lesz, amit megígértünk. Ahogy a szlogenünk is mondja: Élj, aztán engedd el!
– Élj, aztán engedd el! Nagyon jó mondat. Ezért jöttünk.
– És mi ezért vagyunk.
Már a kijáratnál jártak, amikor Neszta megfordult.
– De hogy lesz? Azért érdekel.
– Ezt nem szoktuk nagyon részletezni.
– De ugrani kell?
– Ugrani is lehet, vagy csak kiülnek. Számtalan lehetőségük van.
– De hideg lesz?
– Igen! – mosolyodott el az ügynök. Őszinte, becsületes mosoly volt – Hideg lesz. A világ összes szolgáltatója közül már csak nálunk lehet halálra fagyni. Csak nálunk!
Aldó Nesztára nézett és kacsintott egyet: – A végén fázni fogunk!
*
Ez a történet egy hete jutott eszmbe. Cudar szél volt és nem öltöztem fel eléggé. Fázott a fejem, ahogy a hideggel dacoltam, és az jutott eszembe, hogy vajon meddig lesznek olyan szelek, amikor még reszketsz kicsit. Elnézést, de most ez jött ki.
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)
Szép emberek(4)