Özvegy Muklóssyné Szidónia úgy lépett be a kereskedésbe, mintha egy étterembe érkezett volna. Körbenézett, talán a pincért kereste, majd magabiztosan célba vette a kisállatokat. Elhaladt a halak mellett, és futó pillantást sem vetett a hüllőkre. A rágcsálók környékén fékezett le, ahol néhány fehéregéren, patkányon és hörcsögön túl már kiscicák és kutyák is várták a szerencséjüket. A nő tetőtől talpig feketébe öltözött és ettől egy különös, félelmetes madárnak tűnt. Egy ideig nem csinált semmit. Csendben álldogált.
– Asszonyom – lépett mellé az eladó. Tapasztalt férfi volt, olyasforma, aki megélt már néhány halpestist és kutyaköhögést.
– Tessék! – nézett rá özvegy Muklóssyné Szidónia kissé felháborodott pillantással.
– Segíthetek valamiben?
– Nem hiszem.
Az eladó komolyan bólintott.
– Azért ha esetleg valamiben mégis, akkor tudassa velem.
A nő válaszra sem méltatta, így az eladó néhány pillanatig várt, majd elsétált a halakhoz. Az akváriumok látványa mindig megnyugvást hozott számára.
A holló sokáig nem mozdult, majd hirtelen széttárta kezét – most már tényleg madárnak tűnt – és elkiáltotta magát.
– Béla!
A füllel rendelkező állatok megriadtak. Az eladó is megrezzent, mint vad a rejtekén.
– Béla! – kiáltott újra a nő.
– Asszonyom! Kettőnkön kívül nincs itt más – tért magához az eladó.
– Béla! – kiáltott újra a holló.
– Mondom, hogy nincs itt senki más.
Özvegy Muklóssyné Szidónia megfordult és szúrós szemmel nézett a férfira, akinek hirtelen az jutott az eszébe, hogy talán egészen jó ötlet lenne meghalni.
– Ne szóljon közbe! – sziszegte a nő.
Az eladó úgy vélte, hogy ez a legjobb, amit tehet.
– Béla, az anyád! – kiáltotta újra a a holló..
A macskák felnyávogtak. Özvegy Muklóssyné Szidónia a ketrechez lépett és egyenként a cicák szemébe nézett. Az eladó áldotta a szerencséjét, hogy nem ő ücsörög a rács mögött. A holló hátralépett, majd újra kiáltott.
– Béla!
A kereskedésben tartózkodó összes élőlény egyszerre kezdett visítani, mindenki a saját visításán, beleértve az eladót is, aki most már biztos volt abban, hogy ezt a napot nem ússza meg élve.
– Asszonyom! – nyögte elkeseredetten az eladó.
– Nem beszél! – emelte fel kezét a holló, és az eladó úgy vélte, hogy ez egy jó ötlet. Az állatok tovább visongtak, a nő pedig némán állt a hangorkán közepén, aztán egy villámgyors mozdulattal a tengerimalacok elé lépett, és engedélyt nem kérve kiemelt egyet a többi közül. Az állat megbűvölten kuporgott a nő kezében.
– Most ez komoly? – kérdezte özvegy Muklóssyné Szidónia.
A tengerimalac nem válaszolt. Az eladó pedig úgy vélte, hogy ha esetleg tudna beszélni az a kis lény, akkor is lenne annyi esze, hogy ne szólaljon meg.
– Ez mennyi? – fordult felé a holló kezében a malaccal. Pillantása még mindig szúrós volt és félelmetes.
– A malac?
– Nem, a kezem!
– A keze? – hebegte az eladó.
– A malac, maga szerencsétlen. Mennyibe kerül?
– Négyezer.
– Háromért elviszem – sziszegte a holló.
– Legyen ingyen – súgta száraz torokkal az eladó.
– Jó. Legyen – bólintott özvegy Muklóssyné Szidónia és elindult a kijárat felé. Az eladó a legközelebbi akváriumhoz simult, hátha nem veszi észre a holló, és igaza lett: a nő rá sem hederített. Miközben kinyitotta a bejáratot, a kezében tartott malachoz beszélt. – Béla! Egy malacba? Tényleg? Te normális vagy?
Az ajtó becsukódott, és a nő hangja elenyészett, de az eladó később meg mert volna esküdni, hogy az utcáról egy rendkívül rémült tengerimalac sivítását hallotta még hosszú ideig.
*
Június 23. Az özvegyek világnapja
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)
Szép emberek(4)