A tantestületi értekezleten fülledt meleg volt. Tulliában kétszer is felmerült az ötlet, hogy el kéne aludni, de végül nem merte megkockáztatni a dolgot. Az igazgató végeláthatatlanul sorolta a tanévre szánt terveket, és az elveket. Az elvek voltak a legfontosabbak. Azok minden elé kerültek.
– Én nem bírom tovább – súgta Aurél.
– Én már egy órája nem bírom, nyertem – kacsintott rá Tullia.
Valahol a távolban rátértek a helyettesítésekre, és arra, hogy idén hány fővel kevesebben állnak majd a vártán.
– Tudtad, hogy a várta a német warte szóból jött át? – kérdezte súgva Aurél.
– Warte, mint figyelni?
– Te tudsz németül?
– Miért, egy matekos nem tudhat?
– Hát a számokat talán – vigyorodott el Aurél.
– Hülye! Azt tudtad, hogy a Fasor előtt a Rátz tanár úr Berlinben filozófiát és Strassburgban természettudományt is tanult? Aztán 35 év a gimiben. Neumann, Wigner, Harsányi mind nála tanultak. Teázni hívta őket a lakására.
Tullia figyelme egy pillanatra elkalandozott Wignertől és az értekezlet felé siklott. Nincs pénz, szóval most ingyen lesz a helyettesítés, de hamarosan lesz és akkor mindenki boldogságban úszik majd. Szép jövő. Hát igen, a jövőt bármilyen színre lehet festeni. Az olyan festék nem kerül pénzbe. Aztán a figyelem újra Rátz tanár úrhoz síklott. Jó lehetett teázni az ifjú Neumannal. Csak úgy beszélgetni a számokról. Elhatározta, hogy akármennyibe kerül is a tea, meghívja a kölyköket az egyik délután. Már ha nem lesz belőle botrány. Vagy akkor is.
– Hol jársz?
– Időgép. Száztíz év vissza.
– Vihetnél.
– Egyszemélyes, bocs! Egy gimis tanár fizuja 130 forint volt 1900-ban. 25 forintért egy hónapra kaptál ebédet és vacsorát egy budapesti szálloda éttermében.
– Komolyan, vigyél már!
A beszéd elkanyarodott az adminisztráció és az egyéb tanításon túli feladatok felé. Tullia úgy döntött, hogy arra nem hajóz. Gondolatban teát ivott és Wignerrel beszélgetett az atomokról.
– És kéretik a kollégáktól betartani az iskola által küldött emlékeztetőkben leírtakat.
– Nyilván – súgta Aurél.
Az igazgató most az elvekről beszélt, a helyes magatartásról, az attitűdről és arról, hogy ez nagyon fontos, mert a magatartás a rend szülője.
– Azt tudtad, hogy az attitűd a középkorban azt jelentette, hogy egy szobornál vagy egy festményen milyen az alak testtartása?
– Most is a testtartást jelenti – mosolyodott el Tullia. – Főleg térdelő.
Az igazgató megemelte a hangját. Tullia arra gondolt, hogy ez valószínűleg nekik szól, így helyes attitűdbe vágta magát és leírt néhány szót a maga elé tett papírra:
„A lényeget nem mondod”.
A téma tovább haladt a teendők és azok helyes értelmezése mentén. Tullia aláhúzta a négy leírt szót és újabb négyet írt alá.
„Kovácsné, Gergő, Saci, Zuzu”.
Ezzel a négy személynévvel kellett volna kezdeni az egészet. Aztán jöhetett volna az attitűd. Mondjuk az ő attitűdjük. Izzadni kezdett a keze.
– És most hol jársz? – súgta Aurél.
– Nem érdekes.
– Pedig nyilván az.
– Hát… hagyjuk!
– És akkor most feltenném a kérdést, hogy kinek van valami hozzászólnivalója az eddigiekhez? – kérdezte az igazgató.
– Na? – súgta Aurél.
– Hülye vagy? Hogy lesz ebből Wigner és Neumann? – súgta vissza Tullia.
Senki sem állt fel.
– „nothing really matters, anyone can see, nothing really matters, to me…”– dúdolta Aurél.
– „any way the wind blows” – dúdolta vissza Tullia a lehető leghalkabban.
– Te még énekelni is tudsz?
– Te tényleg hülye vagy – mosolygott Tullia.
Aztán mindenki felállt és ment a dolgára.
*
Október 5. A pedagógusjogok világnapja
**
Oberon álma 2. rész(9)
Az archívum 2. (befejező) rész(6)
A szócikk(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)