Az adomány

1.

Amikor kijött az értékelés, magát Eufémiát is meglepte az eredmény: a lakókörzetben ő volt a legegészségesebb ember. Az nem izgatta volna, ha az első ötben végez, de hogy első lett, azért az mégis komoly eredmény volt. Nyilván számított a besorolás és az, hogy apja volt az egyik leggazdagabb ember a körzetben. Régi politikus család ötödik leszármazottjaként apjának volt mit a tejbe aprítania és ez szó szerint volt értendő: A+ szint fölött mindenkinek igazi tej járt, igazi tehénből. Semmi szintetikus állat, semmi műtej.

– Na, milyen szuperembernek lenni? – ült le Eufémia mellé a húga, Dália.

– Semmilyen. Akár te is lehettél volna.

– Hát azért azt csodálnám – vigyorodott el a lány és a szájába tömött egy nagyobb adag mogyorókrémet.

– Hogy tudod azt megenni? – fintorgott Eufémia.

– Egyrészt finom, másrészt pont ez véd meg attól, hogy tenyészállat legyek.

– Nem vagyok tenyészállat – válaszolt durcásan Eufémia, bár a kifejezésben némi igazság azért bujkált.

– Hát de! – nevetett fel Dália.

Se papa se anya nem volt otthon. A házirobot néma csendben tette a dolgát. Eufémiának turmixot és kalóriadús, de csak válogatott alapanyagokból készült tojásreggelit készített.

– Nem vagyok az. Dália ez a mi dolgunk és kötelességünk. Ha ezt nem fogod fel, akkor nem érted az egész rendszert.

– Értem én. Csak nem vagyok hajlandó kiszolgálni – vont vállat Dália. – Anyus, nekem zsírral és baconnal csináld – kiáltott a robot felé.

– Kisasszony, a bacon helyett javaslok némi salátát… – kezdte volna a robot, de a lány gyors volt.

– Felülírva. Legyen dupla bacon.

A robot nyugtázta a kérést. Többek között ezért érte meg gazdagnak lenni. Nem csupán a felső ötszáz szintről eléjük tárulkozó látvány, az erőforrásokhoz való korlátlan hozzáférés, vagy a lakókörzetek közötti utazás adódott meg számukra, hanem az, hogy szinte pofátlan módon felülírhatták a lejjebbi szinteken egyre szigorúbbá váló algoritmusokat. Itt még ember volt az ember és program volt a program. Legalábbis a látszat ez volt és ez a legtöbb 500+-os lakónak megfelelt.

A robot felszolgálta a reggelit. Kiültek a teraszra. A lábuk előtt elterülő város alsóbb rétegeit sűrű felhők borították. Lent éppen esett. Talán ez volt az egydüli fájdalom Eufémia életében: szerette az esőt, és nosztalgiával gondolt azokra a lenti látogatásokra, amikor megtapasztalta az esős idő borongós, de mégis egyedülálló hangulatát.

– És? Mikor jön az áldás? – kérdezte Dália.

– Jesszus, ne hívd így!

– Jó, akkor manna. Mikor jön a manna?

– Dália ezt most hagy abba, kérlek!

Dália nevetve válaszolt: – Édes nővérem, de ha egyszer az. Lent már nagyon várják. Emberek ezrei, sőt tízezrei néznek fel, hogy mikor érkezik el hozzájuk a jótevő, mikor hullik már rájuk a csodaszer, a legszebb ajándék, amit egy gazdag 500+-os adhat a szegényeknek.

– Akkor is. Nem akarok így gondolni rá.

– Akkor hogy akarsz gondolni rá?

– Nem tudom. Talán adományként. Vagy egy részem az információs állományomból. Nem is! Úgy akarok rá gondolni, mint kenyérre és borra.

– Ezt egyétek?

– Nem úgy, hanem a megosztás miatt.

– De akkor is a vége az, hogy ezt egyétek. Édes nővérkém, te gázabb vagy, mint én.

– Dália, te meg szemét vagy. Nem úgy értem. Ne tudom, hogy értem. Ez akkor is komoly felelősség, és én vállalom ezt.

Dália nem forszírozta tovább a dolgot. Belekortyolt a valódi kávészemekből főzött kávéba és egy ideig csendben nézte, ahogy a szomszédos lakókörzet-város felső szintjei körül méhecskeként repdesnek a személyi szállítójárművek. Odaát valami ünnep szerveződött. Dália egy pillanat alatt ránézett a hálóra.

– Odaát a G-ben buli van. Meghívtak. Átjössz?

– Most nem iszom alkoholt – válaszolta azonnal Eufémia.

– Ja, tényleg. A kötelesség.

– Felelősség, Dália, nem kötelesség, hanem felelősség. Összekeverted.

– Mindegy. Jössz?

– Nem. Ma biztos nem.

Dália megvonta a vállát és lefoglalt egy egyszemélyes kompot.

Eufémia lassan evett. Ügyelt minden falatra. Dália kért egy újabb kávét és belenézett a délutáni programba. Az erkély fölött és alatt hangtalan kompok cikáztak. A nap már magasan járt. Erős sugárzást ígértek, így az épület elé lassan felkúszott a szűrőernyő.

Eufémia belekortyolt a valódi narancsból préselt lébe, aztán letette a poharat és felállt.

– Csak nem? – kiáltott fel Dália. – Manna? Ezt egyétek?

– Dália, kussolj! – förmedt rá Eufémia és kisietett a teraszról.

Anyus hangtalanul követte.

A mellékhelyiség tiszta rendezettsége némileg lenyugtatta Eufémia felzaklatott tudatát. Amikor lehúzta a nadrágját és az alsóját arra gondolt, hogy talán egy ilyen kis idegi megingás nem okoz nagy bajt.

– Biztos nem – mondta hangosan, és leült a porcelánra.

2.

A lakókörzet nem egy betegéhez aznap este megérkezett a gyógyszer. Sokan foglalták imájukba azt az 500+-os lányt, aki így törődött velük. A legtöbben még a nevét is megjegyezték: Eufémia. Így hívták a jótevőt.

*

Június 27. Mikrobióta világnap

A mikrobióta/mikrobiom az emberi testben élő mikroorganizmusok alkotta ökológiai rendszer. A mikrobiom a mikrobák (mikrobioták) összessége, amelyek velünk, bennünk, rajtunk élnek, táplálnak, védenek, valamint időnként kihasználnak minket. Az emberi szervezetet a humán sejtekből összeállt szövetek és szervek alkotják olyan szerveződést követve, amelynek során közös ökoszisztémát alkotnak a szervezetünkben élő mikrobákkal, azaz a mikrobiommal. Az ide tartozó baktériumok, vírusok, gombák részt vesznek az emberi szervezet integritást biztosító határok védelmében, nélkülözhetetlen anyagokat állítanak elő és megakadályozzák idegen (és betegséget okozó) mikroorganizmusok tartós megtelepedését. Egyes kutatók szerint az emberi mikrobiom akár 1.4 kg-ot is kitehet. Sokszor különálló szervként is tekintetnek rá. Jelentősége hatalmas.

Állat és emberkísérletek is bizonyítják, hogy a széklet transzplantációs kezelés hathatós ellenszere lehet a depresszió, autizmus, szorongás, a parkinson és sok egyéb betegségnek.