Az áthangolás kora

Nem nagyon szerették volna bevezetni a változásokat, de a marslakók ragaszkodtak hozzá. A marslakók, akik egyébként a KSM-598-X bolygóról jöttek – legalábbis ők ezt állították magukról – nem szerették, ha az emberiség ellentmondott nekik. Egyenesen szemét módon viselkedtek hetekig, egészen addig, míg az emberiség végül beadta a derekát. Mindig ez volt. Amikor a marslakók megsértődtek, olyankor „gyermekeimnek” hívták az emberiséget, amitől viszont az emberiség lett ideges, mert „hogy jön ahhoz egy faj, hogy a komplett emberiséget lekisfiamozza?”

„Az emberiséget szeretetből szülte egy mindenre képes mindent irányító entitás”, hőbörgött az emberiség. A marslakók erre elég pofátlanul felröhögtek. Mindig ez lett a vége: a marslakók pofátlanul röhögtek, aztán meg úgy lett, ahogy ők akarták.

A marslakók egyébként nem látszottak. Egy homályos derengés a szobában. Ennyi volt, nem több. Az emberek ezért elnevezték őket ködembereknek. A legszörnyűbb az volt, hogy a ködemberek ezen is jó nagyokat röhögtek. Eleinte a tudósok azt hitték, hogy a hang a kommunikáció egyik megfejthetetlen formája, és a ködlények úgy közölnek egymással információkkal, hogy azt csak ők értsék, miközben éppen az emberekkel beszélgetnek. A jelenséget a tudósok úgy hívták, hogy „kódolhatatlan glutturalis fonémák”. Amikor az egyik tudós végül vette a bátorságot, hogy rákérdezzen a furcsa hang mibenlétére, a ködlények azt válaszolták, hogy „semmi glutturalis fonéma, szimplán röhögünk.” Az emberiség persze megsértődött, amin a ködlények megint röhögtek, és „gyermekeimnek” hívták az embereket. Iszonyatosan megalázó volt az egész, de nem nagyon lehetett mit tenni: a ködlények elég erősek voltak. Pontosabban pokoli erősek. Ha úgy találták volna jónak, simán eltörlik az egész bolygót, cakumpakk. Ezt onnan lehetett tudni, hogy a Jupitert demonstráció gyanánt eltörölték.

A tárgyalások évekig folytak. Ebből a következő derült ki: a ködlények fura mód – a röhögést leszámítva – azon voltak, hogy az emberiség ne pusztítsa ki magát. „Elég szarul csináljátok ezt a túlélést, gyermekeim, ezért segítünk”, nyilatkozta az egyik ködlény. „De mi boldogulunk magunk is”, nyilatkozta az emberiség. „Hát, nem”, nyilatkozták a ködlények és megint röhögtek.

Az első lépések csodálatosak voltak. Egy szempillantás alatt tisztították meg a Föld légkörét, majd átadták a legzöldebb áramforrást, amit csak ki lehet találni. Nem kellett hozzá semmi más, csak néhány molekulányi víz. Az emberiség örült, és úgy vélte, hogy megkönnyebbülhet: a kihalás el van odázva a beláthatatlan jövőbe. A ködlények azonban úgy vélték, hogy ennyi nem elég. A következő kijelentést tették:

„Gyerekek, mostantól meg kell tanulni úgy élni, mintha értelmes lények lennétek. Olyanok, akik felfogják az élet értelmét”.

„Mi tudjuk, hogy mi az élet értelme”, válaszolták az emberek.

„Hát, nem” ingatták ködfejüket a ködlények és röhögtek.

Az értelmes életre való átállást konkretizáló találkozás egy ködös novemberi napon történt. Ketten voltak jelen a ködlények képviseletéből. Két ködpaca állt a konferenciaterem ablaka előtt, mely egy amúgy is ködbe burkolódzó svájci tóra nézett. Amúgy is alig látszottak, de így szinte sehogy. Az emberiséget két férfi és egy nő képviselte. Ebből a két férfi politikus volt – újonnan megválasztott világképviselők –, a nő meg csak egy sima nő volt. A ködlények ragaszkodtak ahhoz, hogy legyen egy ott a másik nemből is. Az emberiség persze kérdezte, hogy „minek?”, mire a ködlények, azt válaszolták, hogy „csak mert ezt kértük”. Az emberiség keresett egy nőt. Úgy döntöttek, hogy az legyen legalább tudós, hátha haszna lesz, ha már ott kell lennie.

A tárgyalás helyi idő szerint délben kezdődött, és nem tartott sokáig.

– Na, gyermekeim, akkor gyorsan elmondjuk, hogy holnaptól hogy lesz – mondta az egyik ködlény.

– Micsoda? – kérdezte az egyik világképviselő.

– Hát az élet. Egy kicsit át kell helyezni a hangsúlyokat. Semmi különös, csak néhány alapelvet kell tisztázni. Sima áthangolás, nem lesz nagyon kellemetlen.

– Értjük, ködlények – bólintott az egyik világképviselő.

– Dehogy értitek – röhögött fel a ködlény. A másik meg visszaröhögött. És ezt csinálták vagy fél percig.

– Na. Szóval szerintetek mi az élet értelme? – kérdezte a ködlény még mindig derűs hangon.

– Az élet értelme elég összetett dolog – válaszolta az másik világképviselő.

– Nem, nem az.

– Akkor megmondaná, ködlény, hogy mi az?

– Én kérdeztem előbb.

A három ember csendben gondolkodott. Egyik sem akart hülyeséget mondani.

– Semmi? – kérdezte a ködlény.

– A szeretet – bökte ki a nő.

– Aha. Ennél pontosabban? – kérdezte a ködlény meglepően komolyan.

– Pontosabban? – hökkent meg a nő.

– Persze. A szeretet, rendben van. De minek a szeretete? Elképesztő sok mindent lehet szeretni. Én például szeretem a gorjhukrris matttrussiffet.

– Az gusztustalan – szólt közbe a másik ködlény.

– Semmi gusztustalan nincs benne.

– De van.

Egy ideig vitatkoztak, az emberek pedig csendben vártak.

– Na, szóval? Minek a szeretete? – kérdezte végül az első ködlény.

– Hát…, az életé? – válaszolt a nő.

– Azt mondja, hogy az élet értelme az élet szeretete? – kérdezte komolyan a ködlény.

– Azt – bólintott a nő.

– Az élet értelme a haladás, a fejlődés, az gyarapodás – szólalt meg váratlanul az egyik világképviselő politikus.

– Muszáj volt beleszólni, mi? – nézett rá az egyik ködlény. – Ha nem jut eszébe semmi értelmes, akkor maradjon csendben. Nos tehát. Az élet értelme az élet szeretete – nézett újra a nőre a ködlény – már, ha ránézett. – Jó válasz. De mi az élet?

– Ne már, ez túl nehéz – szólalt meg a másik ködlény.

– Nem az. Közel vannak. Na? Mi az élet?

A három ember némán pörgette fejében a lehetséges válaszokat. A fene se gondolta volna, hogy filozofálni fognak egy ilyen találkozón.

– Nos, mi az élet?

– A biológiában az élet bizonyos rendszerek… – szólalt meg a nő.

– Bzzz! Nem jó válasz.

– Az élet a társadalom… – emelte fel kezét az egyik világképviselő.

– Nem!

– Az élet az ember…

– Nem! Na jó, hagyjuk – nevetett fel a ködlény. – Az élet sokkal szélesebb, mint azt maguk valaha is gondolnák. Az élet valójában minden. Mivel minden mindennel összefügg. Mélyebben, mint ahogy az maguk felfognák. Szóval maradjunk abban, hogy az élet az egész világ, minden látható és láthatatlan részével egyetemben. És itt van egy kis probléma maguknál, ami finomhangolást igényel. A helyzet az, hogy önök szeretik az életet.

– Az baj? – kérdezte meglepődve a nő.

– Baj? Hogy lenne baj? Most beszéltük meg, hogy az az élet értelme. Maga mondta. Vagy elfelejtette?

– Tényleg mondta – nézett a nőre szemrehányóan az egyik világképviselő.

– Maga maradjon csöndben. Eddig csak hülyeségeket mondott.

A világképviselő elhallgatott.

– Tehát. Összefoglaljuk. Az élet értelme az élet szeretete. Az élet viszont minden, ami csak létezik, tehát maga a világ. Ennek értelmében az élet értelme minek a szeretete?

– A világé? – kérdezte a nő.

– Úgy van!

A két világképviselő megkönnyebbülten sóhajtott. Még jó, hogy hoztak magukkal egy tudóst.

– És maguk szeretik a világot? – kérdezte az egyik ködlény.

– Mi? Mármint az emberiség?

– Nem. Engem az érdekel, hogy a moszatok szeretik-e a világot.

– Tényleg? – nézett nagyot az egyik világképviselő. – A moszatokról nem tudunk túl sokat…

– Ezt nem hiszem el – rázta meg ködfejét a ködlény.

Pár percig mind a ketten vihogtak.

– Újra kérdezem – szólalt meg a ködlény, miután eszméletéhez tért. – Maguk, emberek, szeretik a világot?

– Igen! – bólintott mindhárom ember.

– Nem – bólintott minkét ködlény.

– Nem?

– Egyáltalán nem. Tudják, hogy mit szeretnek igazán?

Az emberek nem mertek válaszolni.

– Pedig könnyű… Na!

– Enni? – kérdezte az egyik világképviselő.

– Azt is – nevetett fel a ködlény. – Segítek. Maguk emberek valójában egy dolgot szeretnek: önmagukat. A világra, úgy ahogy van, tesznek.

– Ez nem igaz – hördült fel az egyik világképviselő.

– De.

– Mi egymást is szeretjük.

– Erről beszélek, gyermekem. Az emberi szeretet így néz ki. Az ember szereti önmagát, aztán azt, aki a legközelebb áll hozzá, aztán azokat, akikhez még valamilyen módon tartozik és nagyjából kész. Halvány gőzük nincs arról, hogy mit jelent szeretni a világot. Semmi, nulla! Csak és kizárólag azzal törődnek, hogy egyénileg és közösen mi a jó maguknak. És ezen már senki sem változtat. Mi sem. De egy kis áthangolásra azért képesek leszünk.

– Áthangolás? – nézett gyanús pillantásokkal a ködfoltra a tudósnő.

– Ja. Az, gyermekeim, jön a chip!

– Chip?

– Ja. Mindenki kap, nem kell aggódni.

– Chip? – hebegte újra a világképviselő.

– Az. Olyan, amilyet a kutyáiknak adnak.

– De mi nem vagyunk kutyák.

– Tényleg. De ha nem zavarja önöket a chip a kutyában, akkor mit zavar, hogy most maguk kapnak tőlünk? Pont ugyanolyan.

– Ez megalázó! – kiáltott fel egyszerre a két világképviselő. A nő inkább csöndben maradt.

– Nekem nem – vont vállat a ködalak.

Megint vihogtak egy kicsit.

– Na! Szóval a chip. Mindenki kap és kész. A lényeg a következő. Aki betöltötte a tizenhat évet, azt bechippeljük. Sima ügy. Automatán megy az egész, a nanorobotok elintézik, senkinek nem kell csinálni semmit.

– De miért? – tárta szét elkeseredetten karját az egyik világképviselő.

– Egy kis áthangolás, már mondtam. A lényeg a következő. A chip gyűjti az adatokat. Mindenkiét. Egy közös adatbázisba szervezi. És innentől, aki hasznára van a társadalomnak, az tovább él. Aki meg nem, az előbb meghal. Semmi fakszni.

A három ember döbbent csöndben bámult maga elé.

– Na! Nem kell úgy elkeseredni. Belőjük a hetven évet, és onnan csökkent vagy nő az érték. Mondok egy példát. Ha kedves valakivel, plusz egy óra. Ha undok, mínusz egy. Ha kocsiba ül, hogy elmenjen fagylaltért a boltba, akkor mínusz egy nap. Ha visz valakit, csak tizenkét óra mínuszba. Ha bringával megy, vagy gyalog, akkor plusz hat óra. Ilyenek. Van egy jó rendszerünk és működik. Nem egy gyermekünket mentettük már meg így. Szeretet, gyerekek, és törődés. Ha égeti a villanyt, mínusz egy óra. Ha csak akkor, amikor használja, akkor plusz fél. Egyszerű rendszer. Minden este le lehet kérni, hogy hol áll. Egyszerű, mint a pofon. Aki fegyvert gyárt, hogy mások egymást öljék vele, az szinte azonnal meghal. Aki emberi önérdekből teszi tönkre a környezetet, hamarosan meghal. Aki repülővel utazik nyaralni, öt év mínusz. A chip azt is nézi, hogy ki hány emberre van hatással. Egy politikus nem szavazza meg valamit, ami milliók egészségét javíthatná? Mínusz húsz év. Harácsol magának? Mínusz húsz év. A chip az összhatást méri, és nem válogat.

– De ez nem lehetséges, ez túl bonyolult – szólalt meg a nő.

– Gyermekem. Önnek az. Nekünk nem. Úgy is mondhatnám, hogy maguk buták, mi meg ahhoz képest rettenetesen okosak. Ezért kell a chip. Bocs!

A három ember nagyot nyelt. Már nem szerették annyira a ködlényeket. Eddig sem szerették egyébként.

– És persze itt van a nevelés.

– Nevelés?

– Hogyne! A legfontosabb funkció szerintem. Ha nem értelmes, kedves, mással törődő, a környezettel törődő, vagyis a világgal törődő embert nevel fel egy szülő, akkor mínusz tizennyolc év.

– Mínusz tizennyolc? – hördült fel a három ember.

– Persze. Amennyi időt elfecsérelt, annyival kevesebbet él. Tökéletes rendszer. Higgyék el. Ötven éven belül lesz úgy harminc százalékos visszaesés, aztán pedig szépen lassan felnő egy olyan emberiség, ami már mást tart fontosnak. És mindezt ingyen, tőlünk, nektek. Ne mondják, hogy nem vagyunk cukik.

Csend sűrűsödött össze a teremben. Kint esni kezdett az eső. A tó fényes víztükre opálossá vált.

– Ez kegyetlen – súgta maga elé az egyik világképviselő.

– Ez az egyetlen lehetőség, gyermekeim. Meg kell tanulniuk, hogy mit jelent valóban szeretni, mert amit eddig csináltak, annak nem sok köze volt hozzá. És így lesz jövőjük. Talán.

– Szerintem nem – szólalt meg a másik ködalak.

– Dehogynem. Annyira nem hülyék.

– De.

– De nem!

– De igen. Én hiszek bennük.

– Én nem.

– Mi igenis szeretünk! – kiáltott fel a nő. Könny patakzott az arcán.

– Helyes! Bizonyítsák be, hogy nem csak magukat! – bólintott a felhőalak. – Én hiszek bennetek!

– Én maximum reménykedek – fűzte hozzá a másik felhőalak.

– Az is valami. Szóval, gyermekeim, egészen jól állnak. Mi nemsokára elmegyünk, de ne aggódjanak. Helyettünk itt marad a hit, a remény és a szeretet. Ezek közül pedig legnagyobb a chip!