A kezelés 2032

Glória a központ felé sietett. Tudta, hogy nincs sok ideje. Leó otthon várt rá, és a dolgot nem lehetett halogatni. A semmittevés ideje lejárt, tettekre volt szükség. Öt hét telt el, mióta felfedezték a bajt. A reménykedés nagyjából három hétig volt javasolt, legalábbis a legtöbb brossura szerint. De hát minden brossura hazudik egy kicsit, nem igaz? El lehet attól térni nyugodtan.

A metró szelíd női hangon közölte Glóriával, hogy egy megálló múlva le kell szállnia. Kabátja zsebéből elővette a tájékoztató anyagot és újra átfutotta a táblázatot.

Minden stimmelt. Öt hete jelentkezett a baj. Egy hétig várták, hogy elmúljon, aztán jött a netes diagnózis – még jó, hogy a biztosítás negyedórás időkeretet engedett nekik. Annyi idő alatt még egy kis tanácsadást is kaptak, ami bónusz volt, és a doki nem számolt fel semmit érte. Az ember ilyenkor újra érzi, hogy valaki fogja a kezét. Ezt követte három hét reménykedés, és még egy hét, mert a brossurák lódítanak. De tegnap Leo már nem tudott lábra állni, szóval eljött Glória ideje. A táblázat szerint is.

A metró nője bemondta a megálló nevét, és ő felpattant az ülésből. Nagyot sóhajtva lépett ki a szerelvényből. Torkában érezte, hogy ez most a cselekvés ideje, és hogy ezen a pár órán nagyon, de nagyon sok múlik majd. Talán az egész életük.

A metróállomást összeépítették a fogadótérrel, mely akkora volt, mint egy fedett sportpálya. Még soha nem járt itt. Eddig szerencséjük volt, és ezután is az lesz. Ennek így kell lennie. Átböngészte az útbaigazító táblát, mely egyértelmű színekkel jelezte az irányokat. Neki az D osztály kellett. Az almazöld színű hatalmas nyíl egyenesen előre mutatott. Jobbra a C és annál magasabb osztályok felé nyíló kapuk sorakoztak, balra látta az E és F kapukat.

Mellette két tolókocsi surrogott el az A kapuk felé. Az igen, gondolta Glória, ott már van pénz dögivel. Belenyilallt egy kis irigység. Azért jó lett volna, ha Leot nem csak neten nézik meg. Az pedig még jobb lett volna, ha nem ő… Mindegy. Most nem szabad nyavalyogni, mert attól elfogy az összes bátorsága. Elindult a D kapuk felé. Torkában dobogott a szíve, amikor odalépett egy áteresztőkapun. Hallotta a csippanást, ahogy a rendszer ellenőrizte a biztosítás érvényességét, és bár tudta, hogy nincs semmi baj, hiszen reggel leellenőrizte, hogy van-e elmaradás, ő mégis izgulni kezdett. A rendszer émelyítő hosszan gondolkodott, de végül kinyitotta Glória előtt a kaput. Megkönnyebbülve lépett be a kapun, mely mögött egy szűk folyosó húzódott. A folyosó egy apró fülkében ért véget. Megállt, amikor nem tudott továbbmenni. Fogalma sem volt, hogy mi a teendő. Tétován megköszörülte a torkát.

– Tessék! – szólalt meg egy férfi az orra előtt. A hangot némi derengés kíséretében kép is követte a Glóriával szemközti falon.

– Elnézést, de Leo…, reménykedtünk öt hetet, de…

– A reménykedési idő három hét – vágott a szavába a férfi. – Miért nem jött korábban?

– Mert… reménykedtünk.

– Most mondtam, hogy a reménykedési idő három hét. Maga a beteg?

– Nem – rázta meg fejét Glória. – Leo.

A férfi egy pillanatig nem válaszolt. Talán lefagyott, gondolta Glória, de nem lett igaza: a férfi újra megszólalt. – Az élettársa diagnózisa öt hete készült. Egy hete kellett volna jelentkeznie.

– Igen…

– Mivel ön és élettársa bizonyíthatóan nem törődik saját egészségével, önre négyezer kredit bírságot szab ki a rendszer. Befizeti a bírságot?

Glória szája kiszáradt. Számolni kezdett.

– Nem… tudom…

– Befizeti a bírságot?

Glória megrázta a fejét. Nem. Nem jönnek ki sehogy. Egyszerűen nincs négyezer a számlájukon.

– Nem lehetne kölcsönkérni? – kérdezte a kivetített képet.

– A bírság azonnal kifizetendő. Kívánja kifizetni a bírságot?

– Nem tudjuk – lábadt könnybe Glória szeme.

– Rendben. Ebben az esetben a D minősítést azonnali hatállyal E minősítésre módosítjuk – mondta a férfi. Nem látszott rajta, hogy megrázta volna az eset.

Glória nagyot nyelt: – És ez?

– Ez azt jelenti, hogy E szintű egészségügyi ellátásra jogosult.

– De Leo… Az állapota nem tudom, hogy E szinten… – nem tudta befejezni a mondatot.

A férfi hosszú másodpercekig mereven nézte Glóriát, majd lágyabb hangon szólalt meg újra: – Figyeljen ide! Az E sem olyan rossz. Alig különbözik a D-től.

– Tényleg? – kérdezte szipogva Glória.

– Persze. A szabványcsomagban pontosan azok vannak az E-nél, mint a D-nél. A különbség csak annyi, hogy a D-ben több a műanyag.

– És az baj?

– Dehogy. Észre sem fogja venni. Higgyen nekem, semmi gond nem lesz.

– Biztos?

– Persze. A D és az E csak asszisztenciában tér el egymástól, az pedig nem olyan nagy ügy.

– Ezt nem értem – rázta meg fejét Glória. Érezte, hogy egyre mélyebben süpped a kétségbeesésbe.

– Fejezetenként két videot kap majd a négy helyett, de higgye el, nem fog hiányozni.

– Én azt hittem, hogy… egy doktor… a prospektus…

A férfi mosolyogva megrázta a fejét, és Glória elhallgatott.

– Ezt sokan félrenézik, asszonyom. Persze a megfogalmazás félreérthető, de a lényeg, hogy B besorolás alatt nincs élő asszisztencia.

– Semmi?

– Semmi. C-nél, természetesen külön felár ellenében, már lehet kérni élő szakértői jelenlétet. Érti?

– Én ezt nem fogom tudni… – válaszolt Glória, aztán nem jött ki hang a torkán. Fejében őrült sebességgel kergették egymást a számok. – Talán, ha a lakást eladnánk…

– Egy pillanat – bólintott a férfi, majd valahova a távolba meredt. – Asszonyom, sajnálom, de ahogy nézem, nem működne a dolog. A lakásuk nem elég arra, hogy B-szintre kerüljenek egy hónapra.

– És a C?

– A C csak arra jó, ha teljesen egészséges. Azok szokták használni, akik egy ideig spórolni szeretnének. Nem javaslom. Tudja, olyan, mint a közepes menü a moziban. Nem éri meg, higgyen nekem.

Glória bólintott.

– Akkor most?

– Átadom a csomagot és a kódokat. Ne feledje, a kóddal négy napig érhető el az adatbázis. Utána már nem él, szóval ne sokat húzzák az időt.

– Értem.

– Rendben. Adhatom a csomagot?

Glória szipogva bólintott, mire a jobb oldali fal megnyílt, és mögötte egy fülke fedte fel magát. A mélyedésben egy méretes doboz várakozott. Glória hirtelen úgy érezte, hogy talán nem lesz nagy baj. Ez a csomag hatalmas. Biztos sok minden van benne. És ez jó. Ez nagyon jó. Meg aztán Leó is ott lesz. Hol lenne máshol?

Kivette a csomagot.

– Asszonyom! Ügyesen. Nem lesz baj – mondta a férfi majd a fal elhomályosodott, és az alak eltűnt.

Amikor Glória kilépett a csarnokba, egy pillanatig nem tudta, hogy merre van a metró. Egy férfi sietett el mellette. Remegő lábú nőt támogatott az A kapuk felé. Glória megtorpant, ahogy a kapu kinyílt a pár előtt. Széles folyosót pillantott meg. Egy fehér köpenyes férfi sietett a nő felé.

– Orvos – suttogta maga elé Glória.

A majdnem összerogyó nő hónalja alá egy kék ruhás fiatal nő nyúlt.

– Nővér – súgta Glória.

Az A minősítés. Orvosok. Nővérek. Kórtermek. Tisztaság. Az A-soknak ez jár. Az A-soknak. De ő most már E. Csak E. Vajon mit kell tenni az A-hoz? Ölni kell? Rabolni? És hol? Hol lehet jelentkezni, ha ő akár ölne, vagy rabolna Leóért? Vagy ahhoz is ölni kell, hogy ölhessen? Vagy nincs már átjárás egyáltalán?

– Mit bámészkodik? – szólalt meg Glória mellett egy biztonsági őr. Tagbaszakadt, mogorva férfi volt.

– Csak néztem…

– Ne nézze! Az ott egy kórház. A-soknak van.

– Tudom.

– Akkor menjen szépen tovább. Jobb, ha nem bámészkodik, azt itt nem szeretik. Privát szféra meg ilynek – enyhült meg a férfi.

– A metró?

– Arra – mutatott a biztonsági őr az M-betű felé. – És sok sikert! – tette még hozzá.