– Azért jöttem, hogy megmentsem ezen kicsiny ország kicsiny népét!
– Maga kicsoda?
– Én vagyok a legnagyobb szuperhős. Nem ismer meg?
– Melyik TV-ben szokott szerepelni?
– Egyikben sem.
– Akkor maga nem szuperhős.
– De az vagyok.
– De nem az. Akkor benne lenne a TV-ben.
– A legnagyobb szuperhősök nincsenek TV-ben.
– De vannak. Legalább egy főzőműsorban szerepelnek. Volt már főzőműsorban?
– Nem igazán.
– Volt már zsűri?
– Micsoda?
– Valami tehetségkutatóban.
– Azt sem tudom, hogy mi az.
– Na erről beszélek. Maga nem szuperhős.
– De az vagyok. Egyszer a puszta erőmmel eltérítettem egy meteort, ami kipusztította volna az egész bolygót.
– És?
– Mi és? Hát nem érti? Maga azért él, mert én megmentettem magát.
– Azt mindenki mondhatja.
– De nem mondhatja mindenki.
– Miért nem? Én is mondhatnám.
– De maga nem mentette meg a bolygót.
– Talán igen, talán nem. De maga biztos nem.
– Honnan tudja?
– Benne volt a TV-ben, vagy nem?
…
– Jé, tikkel a szemem. Ezer éve nem jött elő. Na, figyeljen ide. Megmentem magukat, jó? Csak úgy simán. Szép vidék ez, kár lenne érte. Nagy a veszély.
– A Kovácsék, mi? Tudtam, hogy valamit terveznek.
– Kik azok a Kovácsék?
– A végveszély. Nyilván. Őket tetszik megölni, ugye?
– Nem ölök meg senkit. Éppen ellenkezőleg. Megmentek!
– Kit ment meg?
– Ezt hogy érti?
– A jókat vagy a rosszakat?
– Eddig úgy terveztem, hogy mindenkit.
– Az nagy hiba lenne.
– Bocs, ezt nem tudtam.
– Mentse meg a jókat, a rosszakat meg ölje meg.
– De kik a rosszak?
– A Kovácsék. A másik TV-t nézik.
– Milyen másik TV-t?
– Amit a jók nem néznek. Mit nem lehet ezen érteni? A jók a jó TV-t nézik, a rosszak, mint a Kovácsék, meg a rossz TV-t. Azokat csinálja ki, akik a rosszat nézik.
– Én nem akarok senkit kicsinálni.
– Akkor velük van.
– Kikkel?
– A Kovácsékkal. Lehet, hogy csak a rossz TV-ben lépett fel, azért nem ismerem. Rossz tévét nem nézek.
– Értse már meg, hogy nem voltam egy TV-ben sem.
– Persze. Vagy csak fél, hogy rájövök.
– Miért félnék?
– Mert akkor lebukik.
– És akkor mi van?
– Akkor majd kiderül, hogy ki maga.
– Most mondtam, hogy szuperhős vagyok.
– Ja, persze. Maga inkább tűnik gonosznak, mint hősnek.
– Jó. Na! Figyeljen ide! Ezt fejezzük most be. Én megmentem magukat. Mindenkit, magát a Kovácsékat – istenem azt sem tudom, hogy kik azok a Kovácsék! Mindegy. Nem válogatok.
– Áruló!
– Én?
– Nem is én. Én nem menteném meg a Kovácsékat. Ők rosszak.
– És aki megmenti a Kovácsékat az áruló?
– Hát nem?
– Nem! Mindenkinek joga van élethez, a véleményéhez, a vágyaihoz.
– Kivéve a Kovácsékat. Nekik nincs.
– Milyen ember maga?
– Hát jó. Jó TV-t nézek. Onnan is lehet tudni.
– Maga nem jó ember.
– Szóval mégiscsak árulónak tetszik lenni.
– Attól, hogy maga nem jó ember, én még nem vagyok áruló.
– Dehogynem. Most mondtam, hogy az.
– És attól már az igaz is?
– Hát mi más lenne? Szóval maga áruló. Most mondtam ki. Tehát: igaz.
– Nem vagyok áruló.
– Akkor, mi? Szuperhős?
– Az.
– Nem is volt a TV-ben.
…
– Nekem most az az érzésem, hogy meg fogom semmisíteni magát.
– Ja. Ilyenek az árulók. Bezzeg a Kovácsékat megkíméli, mi?
– A Kovácsék valószínűleg nem ennyire hülyék.
– A Kovácsék ennél sokkal hülyébbek. Azt garantálom. A rossz TV-t nézik.
– A TV-ket is megsemmisítem.
– És a Kovácsék?
– Tudja, mit? Azokat is. Miért ne?
– És még maga a szuperhős, mi? Tv-ben sem volt soha. Szaros kis áruló. Miért nem a Kovácsékhoz megy inkább a meséivel? Maga kis…
…
– Jó napot!Kovácsék? Azért jöttem, hogy megmentsem ezen kicsiny ország kicsiny népét!
– Maga kicsoda?
– Én vagyok a legnagyobb szuperhős. Nem ismernek meg?
– Melyik TV-ben szokott szerepelni?
– Egyikben sem.
– Akkor maga nem szuperhős.
– … tudja, mit? Tényleg nem. Hívjon csak pusztítónak.
…
*
Szeptember 25. Képregény nap
