A képviselő

– Ez nem egy verseny. Itt nem az nyer, aki ügyesebb, de még az sem, aki okosabb. Itt az egész emberiség a győztes, remélem ezt felfogtátok. Ez egy kollektív diadal.
Hárman álltak az ajtó előtt, mely mögött egy különös lény várta őket. A lény húsz perce érkezett, és csak hármójuk előtt fedte fel magát. Hogy miért tett így, arról meglehetősen sok elmélet született a három kiválasztott között, de a valós ok rejtve maradt előttük. Dr. Peter szerint azért tett így az idegen, mert egy szadista hülye. Dr. Magdika szerint pedig azért, mert a lény egy galaktikus televíziós vetélkedő egyik fordulóján vesz részt, ahol az a feladat, hogy minél jobban átverjék a benszülötteket.
– Ez a szemét! – mondta Dr. Magdika.
Ödön nem nyilatkozott. Ödön, ha nem kérdezték, nem beszélt, de néha akkor sem, ha kérdezték. Ödön főleg a jobb szemére pislogott. Az nagyon ment neki.
Tudományos küldetésen voltak már két hónapja. Hárman a semmi közepén egy rakás műszerrel, egy csomó elmélettel és egyre nagyobb ellenszenvvel egymás iránt. Hát igen, az ember társas lény. A baj az, hogy ezt nem tudja magáról.
Az idegen úgy jelent meg előttük, ahogy az a nagykönyvben meg volt írva. Gyorsan mozgó folt az éjszakai égbolton, villanások, azonosítatlan repülő izé. Mindez leszállt, és az orruk előtt kisétált az izéből egy még izébb izé. Na, ez volt a lény.
Ők hárman meg csak szótlanul bámulták a dolgot. Csak Ödön viselkedett természetesen, mert ő egyébként sem beszélt.
Aztán a lény megszólalt: – Emberek. Közületek kerül ki az az egyed, aki képviseli majd fajotokat a galaktikus nemzetközi kapcsolatfelvételi napon. Nagy hacacáré lesz. Jól hozzátok meg döntéseteket, mert ez a személy lesz az emberiség egy személyben. Mostantól számított húsz percetek van arra, hogy döntéseteket meghozzátok, mert aztán mennem kell a következő bolygóra és még nem is reggeliztem. Aki az idő lejártával belép az űrhajóm ajtaján, az lesz az emberiség nagykövete, és az első kapcsolatfelvétel földi képviselője.
A lény befejezte mondandóját.
– Akkor ez most nem kapcsolatfelvétel volt? – kérdezte Dr. Magdika, de a lény már eltűnt a helyére csusszanó ajtó mögött.
– Nekik nem – suttogta Dr. Peter.
– Ja, az más.
– Éhes vagyok – mondta Ödön.
Azóta két óra telt el.
– Hát ez azért eléggé nagy dolog. Mert ugye aki oda belép, az a Föld leghíresebb embere lesz. A Nobel díj ahhoz képest semmi – mondta Dr. Peter, majd hozzátette: – Szavazzunk?
– Nem szavazok – emelte fel kezét Dr. Magdika. – Két férfi nyilván leszavaz egy nőt.
– Jó, akkor nincs szavazás, megyek én – vont vállat Dr. Peter.
– Mert?
– Mert én vagyok a csapat vezetője.
– Aha. És ezért te vagy a legokosabb – mosolyodott el Dr. Magdika.
– Hát nem a két szép szememért vagyok a főnököd.
– Hát nem is azért. Hanem a két szép herédért, édesem, mert kizárólag ezt tudod pluszban felvonultatni.
– Meg azt a pár száz tudományos cikket.
– Aminél nekem vagy ötvennel több van, de ez senkit sem érdekel, ha kettőnk közül nekem nincs pöcköm.
– Ez aljas rágalom! Nem ezért lettem főnök.
– Akkor miért? Mert olyan talpraesett vagy? Petikém, tegnap nem kapcsoltad be a rezsót, úgy akartál tojást főzni.
– Elfelejtettem.
– Jó. Majd azt mondod az idegeneknek, hogy már éppen a nyelveden volt az emberiség üzenete, csak most éppen nem jut az eszedbe.
– Na ide figyelj, Magdus!
– Nem vagyok Magdus, Petikém. Mint ahogy nem vagyok az alattvalód sem.
– Az nem, de a beosztottam igen.
– Jaja, nagyságos úr! Mikó’ hozhatom őkegyelmességínek az estebédet? Most vagy tud várni, míg megetetem a jószágut?
– Nagyon vicces.
– Nem annak szántam. Petike, nélkülem te sehol sem lennél. Amennyi támogatást én alád toltam…
– Toltál ám alám, a tudod mit! Nekem ne gyere azzal, hogy mert ti nők, akik a háttérben kiszolgáljátok a férfiakat.
– Mert nem?
– Nem. Még két perc és kiderül, hogy te szültél.
– Én nem szülök szexista hülyéket, akiknek csak azon jár az esze, hogy milyen magasra kerülhetnek mások hátán.
– Mondod te, Magdus. Olyan karrierista vagy, hogy az összes kollegád háta lyukas a tűsarkú cipőd miatt.
– Tegnap még nem volt bajod a tűsarkúmmal.
– De bajom volt vele, mert nem hoztad el magaddal.
– Hova? A Tundrára? Te teljesen hülye vagy?
– Megkértelek rá!
– Aha. Én meg arra kértelek meg, hogy támogasd a fizetésemelésem.
– Az nagyon nehéz ügy volt. A Jónás nem akarta.
– A Jónással csak be kellett volna rúgnod. Ennyi lett volna a feladat, és én másnap már tíz százalékkal többet kaptam volna. Annyit kellett volna tenned, hogy egy kis italozás után együtt hányjatok a kertjében. Egyetlen másnapos reggelre lett volna szükség, de te még ennyit sem voltál képes bevállalni.
– Azért ez nem így megy.
– De így megy. Gizi így kapott emelést. Ne beszélj félre! A világ még mindig pontosan úgy működik, ahogy ezer éve is működött.
– Most komolyan tíz százalékon szívózol, Magdus?
– Igen, Petike, az nagyon is sok. Akkor elértem volna a háromszázat. Persze neked az aprópénz. Az semmi a négyötvenhez képest. Jónáska nem sajnálja tőled.
– Úgy viselkedsz, mint egy ostoba liba.
– És ha mégis elhoztam azt a tűsarkút?
– Tényleg?
– Jesszusom, nem! És te kapsz havi négyötvenet?
– Az én fizum százhúsz bruttó. Szóval most én jövök – szólalt meg Ödön a félszemű karbantartó, és belépett az ajtón.
*
„Döbbenetes, hogy mennyi mindent el lehetne érni, ha senki nem törődne azzal, hogy kié lesz végül az érdem.”
Harry Truman