Váratlanul jelent meg az iskolában. Egyenesen az igazgatói irodába ment. A portás nem mert ellenkezni, látta az alakon, hogy ismeri a járást, és jobb csendben maradni, portásnak lenni nem olyan rossz munka, van fűtés és hűtés, és megfeszülni sem kell a sok teendő miatt.
Az alak eltűnt a tanári iroda ajtaja mögött. Hermina, a titkárnő még látta az igazgató rémült arcát, amikor az rájött, hogy ki lép szűk, de mégiscsak privát irodai életterébe.
A tárgyalás két órán át zajlott. Ezalatt egyszer jött ki az alak. A dolgát végezte el a tanári mellékhelyiségben, majd cigarettázni ment ki a folyosóról nyíló erkélyre. Senki sem mert rászólni.
A nagyszünetben küldettek Gvendolinért.
– Ülj le, kollegina! – mutatott az igazgató az íróasztal elé tolt székre. Még mindig szürke volt az arca, de Gvendolinnak – addigra már megtudta, hogy ki jött aznap délelőtt az iskolába – úgy tűnt, hogy most inkább csupán aggodalom ült ki vonásaira, a félelem már eltávozott a főnökét ért érzelmek közül.
– Nos – mondta az igazgató. – A központból jövő itt ülő kolléga egy javaslatot hozott.
Az alak bólintott.
– Igen? – kérdezte Gvendolin nem túl vidáman.
– Igen – bólintott az igazgató.
– És?
Az igazgató az alakra nézett, aki visszanézett rá, mintha tőle várná a folytatást. Az igazgató nagyot sóhajtott: – Szóval arról lenne szó, hogy el kéne vállalni egy teljes iskolát.
Gvendolin felnevetett. A saját szájából kipattanó vakkanás hallatán egy pillanatra azon tűnődött, hogy ez talán illetlennek tűnhetett.
– Mit jelent az, hogy el kell vállalni egy iskolát?
Az igazgató széttárta a kezeit: – Gvendolin, neked kéne tanítanod mindent, mindenkinek.
Gvendolin újra felnevetett. A vakkantások most már egymást érték, és ezt tényleg illetlennek érzékelte.
– Hogyan? – kérdezte, amikor befejezte a kínos nevetést.
– Papíron – válaszolt az igazgató. – Az egész papíron menne.
– Papíron éppen betegállományban vagyok.
– Tudom, de az most nem érdekes. A lényeg a következő. A kerületi nyolcas iskolát papíron neked adjuk. Te oktatod az összes tárgyat az összes diáknak. Persze lesznek összevonások. Ez nagyjából heti 125 óra lenne.
– Öt napra?
– Nyilván.
– Öt napban 120 óra van. Ez még valahogy meg kéne oldani.
Gvendolin újra felnevetett.
– Mondom, hogy papíron történik mindez – csóválta fejét az igazgató.
– Az tulajdonképpen mit jelent?
– Az, hogy öt kollégád lesz, aki segít.
– Akkor öten tanítunk?
– Igen. De papíron csak te. A hírekben csak a te neved jelenik majd meg, mint az, aki ilyen csodálatos és emberfeletti tettre is képes.
– Lesznek hírek? – tágult ki Gvendolin szeme.
– A hírek már meg vannak szerkesztve, kollegina – szólalt meg az alak. – Holnap megjelennek.
– De milyen hírek?
– Amik arról szólnak, hogy maga képes leoktatni egy teljes iskolát egyedül.
– De hát 125 óra…?
– Az olvasóink nem tudnak számolni. Vagy ha tudnak, akkor sem fognak osztani és szorozni. A lényeg az, hogy a hír megjelenjen. És higgye el, ha megjelenik, akkor az magának nem lesz rossz.
Gvendolin félrebillentett fejjel nézte az alakot.
– Ezt hogy érti?
– Gvendolin, nyilván megkapod a teljes bért, és a túlórákat is – hajolt előre az igazható.
– Mármint a kollégák bérét is?
– Persze. Aki az arcát adja egy ilyen emberfeletti és csodálatos teljesítményhez, annak nyilván jár a kompenzáció. Márpedig a te teljesítményed hatalmas lesz. Országrengető.
– Országrengető – ismételte meg a szót alig hallhatóan Gvendolin.
– Akkor ez rendben is van – állt fel az alak.
– Még azt sem mondtam, hogy vállalom – jegyezte meg Gvendolin.
– Vállalja – bólintott az alak. – Nem azért jöttem, hogy ezen vitatkozzunk, hanem azért, hogy megbeszéljük a részleteket, kedves Gizella.
– Gvendolin – nézett fel Gvendolin az alakra.
– Holnaptól Gizella lesz.
– Ki?
– Maga. Az igazgató ezt a nevet adta le, mi nem szoktunk helyesbítéseket írni, és egyébként is, a Gizella egy ismert, régi név, a Gvendolin meg olyan…
– Olyan?
– Meh… – legyintett kis undorral az arcán az alak, megfordult és leakasztotta kabátját az ajtó mellett álló fogasról. – Akkor mindent megbeszéltünk?
– Nem igazán – fordult felé Gvendolin.
– Dehogynem. Higgye el, magának megéri, a többi meg a mi dolgunk – biccentett az alak és kinyitotta az irodája ajtaját.
– És ennek mi értelme? – kérdezte Gvendolin.
– Értelme? – nézett vissza rá az alak. – A példamutatás, Gizella, a példamutatás. Nem hiszem el, hogy ezt magyarázni kéne. Egy kép többet mond ezer szónál. Nem rémlik? – Gvendolin bólintott. – Hát akkor! Ha nem lenne ilyen tipikus tanár arca, most leváltanám, pedig a hírek már le vannak adva.
– Akkor váltson le.
Az alak megtorpant. Szúrós szemmel nézett vissza Gvendolinra.
– Gizella, remélem, ennél majd okosabban viselkedik az elkövetkező években. Ajánlom, hogy úgy legyen – mondta csendesen az alak és behúzta maga mögött az ajtót.
Gvendolin az igazgatóra nézett.
– Ez mi volt?
– Híres leszel, Gvendolin. A leghíresebb tanár, akit valaha is ismertek.
– 125 óra?
– Ugyan már, Gizi, a matekot senki sem szereti.
*
1907. január 3-án született Alekszej Grigorjevics Sztahanov
1935. augusztus 31-én 102 tonna szenet bányászott ki 5 óra 45 perc alatt, ami az előírt mennyiség 14-szerese volt. Szeptember 19-én új csúcsot állított fel, 227 tonnát termelt egy műszak alatt. Ezzel névadója lett a munkásokat nagyobb termelékenységre ösztönző, a szocialista gazdasági rendszer fölényét hirdető sztahanovista mozgalomnak.
1936-tól 1941-ig a moszkvai Ipari Akadémia hallgatója volt, majd 1942-ben kinevezték a karagandai 31-es bánya igazgatójának. 1943 és 1957 között a Széntermelési Minisztériumban dolgozott, mint a szocialista munkaversenyért felelős vezető. 1957-től a Csisztyakovantracit bányavállalat igazgatóhelyettese, végül 1959-től 1974-es nyugdíjazásáig a Torezantracit bányavállalat 2/43-as igazgatóságán főmérnök-helyettes.
Kétszer házasodott, négy gyermeke született. Élete végén idült alkoholizmussal került elmegyógyintézetbe, és ott is halt meg.
A The New York Times egy 1985-ös cikkében rámutat, hogy Sztahanov valójában csak azért tudta véghezvinni ezt a hőstettet, mert a párt előre megszervezte az eseményt és több bányász segített neki.
Születéskori neve Andrej volt, azonban a világrekord felállítása után tévesen, Alekszejként jelent meg a Pravdában. Az amúgy előre eltervezett eseményről ugyanis a bányából táviratot küldtek az újságnak, de abba csak a hős nevének A. kezdőbetűjét írták be. Az újságírók rövid gondolkodás után az Alekszej mellett döntöttek. Később Sztahanov erről levelet írt Sztálinnak, de ő azt válaszolta: „A Pravdánál nem tévedhetnek!” Röviddel ezután kicserélték a személyi iratait és a pártkönyvét, ahol már az Alekszej név szerepelt.
/wiki/
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)
A vágy szűk utcája(4)
Szép emberek(4)