Gedeon mobilja reggel óta csöngött, de rá sem hederített. Amíg nem hozza tető alá a bérlést, addig nincs csevegés. Senkivel.
Megállt az üzlethelyiség előtt. A kirakatban modern betűk hirdették, hogy a bolt KIADÓ. Csak ügyesen kell alkudni, és hamarosan minden rendben lesz. A bolt beindul, a pénz eleinte csak csordogálni kezd, majd ömleni. Márpedig akinek pénze van, annak mindene van. Például rengeteg lehetősége több pénzt csinálni.
– Jó napot! Anna vagyok. – lépett mellé egy középkorú nő. Vastag, sötét haját mintha drótkötélből fonták volna. Gedeon néhány pillanatig némán bámulta a nőt, és eszébe jutott néhány kósza gondolat.
– Gedeon. Az üzlet miatt…
– Tudom – bólintott a nő.
– Jó kis bolt, csak hát a hely… – kezdte meg a puhítást Gedeon.
– Mi van a hellyel?
– Ha a sarkon lenne, akkor semmi, de így… nem is tudom…
A nő mélyfekete szembogara mozdulatlanul fúródtak a férfiéba.
Ez nem lesz könnyű, gondolata Gedeon.
– Nem csökkentek árat – mondta végül a nő, és Gedeon el is hitte neki. – Így is megnézi?
Gedeon bólintott.
A bolt rendben volt. Kis kőművesmunka, némi design, az egy milliót sem éri el a költség. Lelki szemei előtt már álltak a pultok, a kiadóablak. Jó lesz.
– Ez délután mindig ilyen sötét? – kérdezte abban a reményben, hogy talán mégis kicsikarhat valami kis kedvezményt. Nem kell sok, és tulajdonképpen csak a lelkének tenne jót.
– Az – biccentett a nő, és ezzel lezárta a témát. – Megnézi a hátsó frontot is?
– Mindenképpen.
Anna bólintott, és az eladótér mögötti folyosó végéhez sietett. A kulcscsomón babrált egy ideig, majd vállával lökte be az ajtót.
– Kicsit avittos – mondta.
A belső udvar homályos volt és rendezetlen. Gedeont mindig is lenyűgözték a régi épületek elfeledett zugai. Régen nem csak a logika és a használhatóság számított. Valahogy mindenben volt egy kis művészet is. Egyetlen fok lépcső vezetett le a boltból. Kíváncsiságból lépett ki az ajtón. Kevés lehetősége adódik egy huszonegyedik századi embernek arra, hogy egy legalább száz éves ház titkos zugait firtathassa.
Felfelé bámulva lépett le a lépcsőn. Jobb lába valami puha, de rugalmas dologba rúgott. Egyensúlyát vesztve tántorgott a hátsó udvar közepére.
– Jesszusom! Vigyázzon magára! – hördült föl Anna, bár arcán nem látszott semmiféle izgalom.
– Rendben vagyok! – nézett le a lépcső aljára Gedeon.
Hosszú, összesodort gurigák tömege hevert a félhomályban.
– Hát ezek?
– Mázolmányok! – vont vállat Anna. – A testvérem festett.
– Képeket?
– Mi mást? – nézett Gedeonra Anna egy „hát ez hülye kérdés volt” pillantással.
– Igaz – bólintott Gedeon. – És jók?
– A képek?
– Mi más? – vágott vissza Gedeon az előbbiért.
– Igaz – mosolyodott el a nő. – Ami a választ illeti, hát nem nagyon. Próbálkozott itt-ott, de semmi siker. Annyi önmegvalósító ember van manapság, hogy belefulladunk. Az öcsém inkább lelkes volt, nem… inkább megszállott, mintsem festő.
– És ezek? – nézett a tekercsekre Gedeon.
– Utánanéztem. A vászon nagyon drága. El lehet adni őket. Legalábbis ez a terv.
– Megnézhetem az egyiket? – kérdezte Gedeon.
– Szolgálja ki magát – vont vállat Anna.
Gedeon kiválasztott egy közepes méretű tekercset, és kibontotta. Élénk, dinamikus kép volt. Erőt sugárzott, mozgást és valami szomorúságot. De volt benne még valami, amit akkor sem tudott volna szavakba foglalni, ha erővel kényszerítik rá.
– Jópofa! – mondta néhány másodperc szemlélődés után.
– Hát, így is lehet mondani – bólintott a nő. – Én inkább azt mondanám, hogy fölösleges. Magának tetszik?
– Azt nem mondtam. De azért érdekes – nézte még mindig a képet Gedeon.
– Tudja mit? – lépett mellé Anna, és ő is megnézte magának a képet. – Ha kiveszi az üzletet minimum egy évre, akkor odaadom magának mindet.
– És mit csináljak vele?
– Mondtam, hogy a vászon sokat ér. Adja el, és jól jár. Mellesleg én is, mert nem kell vele vesződnöm.
Gedeon a nőre nézett. Simán lehet, hogy most paliztak be, gondolta szinte romantikus éllel. Újra a nő hajókötél copfjára nézett.
– Rendben. Egy év minimum, és az enyém az öccse összes képe.
– Kezet rá! – mosolyodott el a nő, és jobbját Gedeon orra alá tolta.
Gedeon megrázta a nő kezét, akinek pont olyan erős szorítása volt, mint a haja.
Az üzlet felújítása gyorsan ment és ingyen volt.
Azok a vásznak tényleg sokat értek. A kereskedő ugyan nyafogott, hogy az egyik fele össze van mázolva, de azért nem annyit, hogy ne ajánljon értük tisztességes árat.
Anna öccse végül mégiscsak ért valamit. Ha nem is a művészete, de legalább a vásznai.
*
1919. június 20-án halt meg Csontváry Kosztka Tivadar. A hivatalos kórisme szerint verőérgyulladásban hunyt el, bár sokak szerint éhen halt. Képeinek tetemes hányadát Gerlóczy Gedeon mentette meg, aki fiatal építészként szó szerint átesett a felhalmozott képeken, amikor egy műtermet keresett magának (Bartók Béla út 36-38. Hadik ház). A festő nővére Kosztka Anna éppen ott volt, így az építész kérésére eladta neki a képeket, – amit egyébként teherautóponyvának akart elárverezni egy héttel később – illetve az elégetésre szánt írásos anyagokat, jegyzeteket is. Az így megmentett anyagok képezték később a Pécsi múzeum alapját. Gerlóczyt leszámítva a világ csak 11 évvel a festő halála után, 1930-ban fedezte fel Csontváry jelentőségét, mely egy fiatal építész művészetszerető éles szemének volt egyedül köszönhető.
Száz évvel később, információtól megtömött jelenünkben könnyen lehet, hogy ez a történet a fentiek szerint játszódott volna le.
KÉP: Galamb utca 3. Gerlóczy Gedeon lakása (1975)
Oberon álma 2. rész(8)
A szócikk(5)
Az archívum 2. (befejező) rész(5)
A recept-senki(5)
A nagyfiú(5)
Tanulni arany(4)
A betelefonáló(4)
Részletkérdés (felolvassa: Molnár Anna)(4)
Szép emberek(4)